Versenyeznek, hogy pénzt adhassanak

Bíró Blanka 2018. február 13., 19:18

Hivatalosan is elkezdődött a 40 ezer eurós támogatások versenye a központi fejlesztési régióban a StartUp Now program keretében. Az igénytől is függ, hogy mekkora lesz a finanszírozás.

Fotó: Bíró Blanka

A nyitórendezvényt kedden tartották Kovászna Megye Tanácsa zsúfolásig megtelt gyűléstermében. Mint elhangzott, a projekt keretében 400 jelentkező vállalkozási készségeit fejlesztik, ugyanakkor a legjobb 40 üzleti terv kidolgozóját egyenként 40 ezer eurós támogatásba részesítik.

A programban való részvétel ingyenes.

Grüman Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke a megnyitón kifejtette, az érdeklődés felülmúlta az elvárásaikat. Rámutatott, a StartUp Now országos szinten félmilliárd eurós projekt, több ezer vállalkozónak nyújtanak 40 ezer eurós támogatást.

A központi régióban 16 nyertes pályázó van, ők írják ki tovább a támogatást a startupereknek, vagyis a régióban működő 46 millió eurót ezer cégnek. A következő két hónapban toboroznak, keresik azokat, akik részt vesznek a vállalkozásfejlesztő képzésen, majd elkészítik az üzleti tervet.

Grüman szerint az igénytől is függ, hogy mekkora lesz a finanszírozás. Rámutatott,

Kovászna megyében az elmúlt öt évben hullámzó volt a cégbejegyzés,

a tavaly alakult a legtöbb, ám ennek a hátterében a téves támogatási rendszer áll. Tavaly ugyanis a hasonló program feltétele volt, hogy új céget kellett alapítani, így az egész országban bejegyeztek 20 ezer új vállalkozást, de ezek közül csak nyolcezret finanszíroztak, a többi tulajdonképpen feleslegesen jött létre. Idén korrigáltak, így már nem kell a céget előzőleg bejegyezni, csak amikor a támogatást már odaítélték, részletezte Grüman. Az alelnök ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Kovászna megyében kilencezer vállalkozó van, ám alig 6 százalékuk 29 év alatti. Meglátása szerint gazdasági alapoktatást kellene biztosítani az iskolában, több civil szervezetre van szükség, melyek segítik az induló vállalkozókat.

Édler András, a projektben partner Kovászna megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke szerint a központi régióban 16 kiírás túl sok, ám az a program érdekessége, hogy ezúttal a kiírók versenyeznek, hogy pénzt adhassanak.