Az időszak, amikor viszonylagos nyugalom van az erdőkben
Viszonylagos csend és a vadak háborítatlansága jellemzi az erdőket február hónapban. Ilyenkor az öregebb erdőkben történik zavarás a fakitermelés folytán, illetve hószánosok, szarvasagancs-keresők járják a határt.
Január hónap végével vadászati szempontból egy hosszabb nyugalmi időszak veszi kezdetét.
Véget érnek a nagymértékű zavarással járó hajtóvadászatok, amelyeknek legfontosabb célfaja a vaddisznó, de a mezei nyúl vadászidénye is csak január 31-ig tart.
Társas vadászatok egyetlen, még aktuális formája a fácánvadászat, amelynek idénye február 28-án ér véget.
Az egyéni lesvadászat és cserkelés már számottevő zavaró hatást nem okoz,
sem a tevékenység módja, sem pedig annak nagyságrendje miatt.
{A}
Február 15-ig van még lehetőség egyéni vadászat által a szarvasfélék nőstény egyedeinek (tehén, suta) és fiatalkorú példányainak (borjú, gida) selejtezésére, de – főként hegyvidéki, ragadozós területeken – ezt a tevékenységet kevesen végzik.
A vadászok számára közismert tény, hogy a szarvasfélék állományának minőségi javítása lehetséges a hímnemű példányok trófeái alapján, de az anyaállat genetikája is komoly, 50 százalékos súllyal esik latba. Mivel az anyai genetikai minőség nem becsülhető, a selejtezés inkább a láthatóan gyengébb fizikai kondícióban lévő példányokra korlátozódik.
Országos szinten a szarvasfélék nem jelentenek akkora – vadkárban jelentkező – problémát, hogy a tehenek és ünők selejtezése mennyiségi szempontból is fontos legyen.
Február 15-étől a vízpartok is elcsendesülnek, ugyanis a különböző közkedvelt récefélék és vadlibák vadászati idénye is véget ér. A mezőkön sincs még számottevő aktivitás, ugyanis még nem jött el a tavaszi mezőgazdasági munkálatok ideje.
A vadon élő állatok esetében csak az erdőkben történik zavarás, s ennek oka a fakitermelés.
Ugyanakkor, ez utóbbi tevékenység csak a középkorú és idős állományok egy részére korlátozódik, a biztonságot és táplálékot nyújtó fiatalos erdők ilyen szempontból is háborítatlanok. Egyébként az erdőkitermeléseket is valamikor meg kell oldani, és kivitelezésükre sok szempontból a téli időszak a legalkalmasabb.
A vadgazdálkodási gyakorlat messzemenően figyelembe veszi a vadon élő állatok biológiáját, és a vadászati idényeket ehhez igazítja. A februári hónap még téli időszaknak számít, mégis általában a december és január hónapok a mostohábbak hőmérsékleti és táplálékkínálati szempontból. A hőmérsékleti viszonyok nem befolyásolhatók, a táplálékot viszont lehet pótolni kiegészítő takarmányozással.
A téli hónapokban kijuttatott takarmánynak azonban nem csak a vadállomány túlélésében, hanem annak vadászati hasznosításában is komoly szerepe van. A rendszeresen kitett táplálék a vadon élő állatok helyben tartását is szolgálja, ezzel növelve a vadászatok sikerességét.
Ezt figyelembe véve, igazából az etetők takarmánnyal való februári ellátottsága ad reálisabb képet a vadgazda felelős viselkedéséről vagy annak hiányáról. Az, hogy decemberben és januárban esetleg tele vannak az etetők, nem feltétlenül jelenti azt, hogy komoly, szakszerű gazdálkodás történik. Azonban, ahol a vadászati idény befejeztével, és főként februárban is folyamatos takarmányozás történik, ez a felelősségteljes állománykezelés jele.
Miért is van ez így? Azért, mert
azt a törzsállományt, amely túlélte a tél környezeti szempontból legnehezebb időszakát és a vadászidényt is, szükséges segíteni, nehogy a tavasz beállta előtt fogyjanak el a tartalékai és elpusztuljon.
Másrészt, ez az időszak a vehemépítés fontos szakasza. Ilyenkor megfelelő mennyiségű és minőségű takarmánnyal megelőzhetők a méhen belüli elhullások. Ugyanakkor, ebben az időszakban a zavarás okozta stressznek is lehet utódszámot befolyásoló hatása. Tehát
elsősorban a törzsállomány védelme és a szaporulat biztosítása miatt nincs a kora tavaszi időszaktól vadászati idény.
Ebben a periódusban a nagytestű ragadozók vannak nagyobb hatással a növényevő vadfajokra, mind a vemhesség előrehaladott stádiumaiban lévő anyaállatokra, mind a már megszületett utódokra. De ez a természet rendje.
A vadászaton túl ebben az időszakban olyan tevékenységek okozhatnak lényeges zavarást, mint a motoros hószánozás vagy az agancsgyűjtés. A hószánozás a napjainkban tapasztalt hóviszonyok mellett nem tényező, az agancsgyűjtés viszont az lehet. Ez utóbbi témában azt szükséges tudni, hogy
a szarvasfélék lehullatott agancsa a vadászatra jogosult tulajdona, ezért azt át kell adni neki. A hullott agancs átadásának megtagadása a 2006-os évi 406-os számú vadászati törvény szerint kihágásnak számít, és 1000–3000 lej bírsággal sújtható.
Mindazonáltal, hogy létezik ez a jogszabály, a legtöbb vadászatra jogosult nem él ezzel a bírságolási lehetőséggel. Főleg akkor nem, ha a szarvasagancs-kereső nem zaklatja a szarvascsapatokat annak reményében, hogy a menekülő bika fejéről, a fák közötti rohanás során, leesik a már meglazult fejdísz. Az, hogy a bírságolás ritka, nem azt jelenti, hogy a vadászatra jogosultakat nem érdeklik az általuk kezelt területekről származó agancsok. Sőt, a forma, ágszám és a tömeg nagyon sok információval tud szolgálni a viselőjükről. Tehát,
mielőtt késmarkolat, dísz- vagy használati tárgy lesz a szarvasok hullott agancsából, nagyon hasznos lehet azok bemutatása legalább a terület vadőrének.
Most egyébként is az elmúlt év kiértékelésének és az ellésekre készülő vadállomány takarmányozásának, illetve nyugalma biztosításának van az ideje. Például Magyarországon bizonyos területrészeken 24 órás erdőlátogatási tilalom is van ebben az időszakban, elsősorban a vadállomány nyugalmának biztosítása érdekében.
A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök