Antal Lóránt lesz Hargita megye új szenátora

Kovács Eszter 2018. február 05., 16:18

Antal István, volt parlamenti képviselő fia, Antal Lóránt megerősítette lapunknak, hogy alapos mérlegelés után meghozta a döntést, és vállalja a szenátori tisztséget.

Antal Lóránt. Ő lesz Verestóy Attila utódja a parlamentben

„A következő hetekben az ehhez szükséges adminisztratív ügyek elrendezésével, azok lezárásával fogok foglalkozni, ezt követően részletes tájékoztatást adok a további lépésekről és a terveimről” – mondta el a politikus. Hozzátette:

beiktatásának időpontját is az elkövetkezőkben hozzák nyilvánosságra.

Mint ismeretes, Verestóy Attila halálával betöltetlen lett Hargita megye szenátori tisztsége. A 2016 decemberében megrendezett parlamenti választásokon az RMDSZ szenátori listáján Verestóy Attila, Tánczos Barna, Antal Lóránt és Portik Erzsébet-Edit szerepeltek, közülük a két első nyert mandátumot.

Habár értelemszerűnek tűnt, hogy Antal veszi át a szenátori tisztséget, a szövetség korábban leszögezte: csupán a temetési szertartás után közlik majd, hogy ki fogja betölteni a pozíciót.

A székelyudvarhelyi 37 éves Antal Lóránt vállalkozó, politikai szerepvállalása előtt ifjúsági tevékenységet folytatott, évekig ő vezette a Magyar Ifjúsági Értekezletet.