Van még hová fejlődni a tűzvédelem terén – mostantól látható lesz, hogy melyik épület nem rendelkezik ilyen engedéllyel

Bíró Blanka , Veres Réka 2018. február 01., 13:03

Ez a hely nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel – ezt a figyelmeztetést kell kihelyezniük nemsokára a megyében több száz épületre. A január elején elfogadott törvény értelmében Székelyudvarhelyen is több tucatnyi épületen fog virítani a figyelmeztető tábla.

Fotó: Barabás Ákos

Figyelmeztető táblákat kell kihelyezni a tűzvédelmi engedéllyel nem rendelkező épületek bejáratához a január 15-én Klaus Johannis államfő által kihirdetett „Colectiv-törvény” értelmében, amely a 2006/307-es jogszabályt egészíti ki és január 21-én lépett érvénybe. Ez azokra az épületekre vonatkozik, ahol kereskedelmi, kulturális, illetve turisztikai tevékenység zajlik úgy, hogy közben nem rendelkeznek az említett engedéllyel, azaz bárok, klubok, diszkók, éttermek, bevásárlóközpontok, üzletek, színházak, mozik, sportcsarnokok, művelődési házak, valamint a turisztikai célú épületek, mint a szállodák, motelek, hosztelek, villák, panziók, szállodai rendszerben kiadó apartmanok és szobák.

Az érintett épületek bejáratához fehér táblára legalább 2,5 centiméteres piros betűkkel kell kiírni, hogy „Ez a hely nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel”.

Noha a jogszabály éppen a tűzvédelmi biztonságot erősítené meg, a gyakorlatban csak nehézségek elé állította a tűzoltókat, hiszen

reális adatok egyelőre nincsenek arról, hogy a nyilvános helyek, szórakozóhelyek, panziók és szállodák közül hánynak van és hánynak kellene rendelkeznie tűzvédelmi engedéllyel.

Országszerte az engedélyre kötelezett épületek kilencven százaléka ezek nélkül működik – olvasható a libertatea.ro portál vonatkozó cikkében. 

A jogszabály értelmében egyebek közt azokat

az épületeket lehet kizárólag az engedély birtokában használni, amelyek magasaknak minősülnek, amelyekben zsúfolt termek vannak, amelyek hatszáz négyzetméternél nagyobb alapfelületű intézményi székhelyek, illetve vallási szertartásokra szolgáló, kétszáz négyzetméternél nagyobb alapfelületű épületek, vagy kereskedelmi, oktatási, egészségvédelmi, turisztikai, raktározó, üzemanyag-tároló helyiségek.

Ugyanez vonatkozik a sporttevékenységek lebonyolítására szolgáló helyiségekre, ahol az ülőhelyek száma meghaladja a kétszázat, vagy az olyan szabadtéri helyekre, ahol ezernél több néző fér el. Kérdésünkre a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége azt is kifejtette, hogy

a törvény szerint az új vagy módosított és felújított ingatlanok tűzbiztonsági engedély nélküli üzembe helyezése kihágásnak minősül, és a tulajdonos vagy az objektum használója húszezertől ötvenezer lejig bírságolható.

Szigorú, és kusza

A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség nyilvántartásában 351 olyan épület található, amely tűzvédelmi engedély nélkül működik, ezek közül 27 székelyudvarhelyi. Alina Ciobotariu, az intézmény szóvivője szerint azonban megyeszerte akár több ezer ilyen épület is lehet, hiszen

a lajstrom a helyszíni ellenőrzések alatt készült dokumentumok, valamint a benyújtott engedélykérelmek alapján készült.

Elmondta továbbá, hogy a megyei tűzoltóság honlapján 2007 óta elérhető azoknak az épületeknek a listája, amelyek időközben engedélyt kaptak. Azok az ingatlanok, amelyek 2007 előtt kapták meg a tűzvédelmi engedélyt, illetve kérvényezésük folyamatban van, esetleg máig sem kérvényezték azt, nem szerepelnek a honlapon közzétett listán. A 2007 előtti időszakra vonatkozóan nincs is nyilvántartása a tűzoltóságnak, mivel csak 2007-től kezdték el ezt jegyezni.

Fotó: Veres Nándor

A megyei tűzoltóságnak így jelenleg nincs reális felmérése arról, hogy a nyilvántartásukon túl valójában hány olyan épület van a megyében, amelyre kiterjed a kötelezettség, ezt csak akkor tudnák meghatározni, ha terepre mennének és az összes épületet megvizsgálnák.

Jelenleg azonban az engedélyezésre és megelőzésre felhatalmazott csoportoknak csupán néhány tagjuk van, így képtelenek ezt összeállítani – magyarázta a szóvivő. Ciobotariu szerint egyszerre szigorú és kusza a törvénykezés ezen a téren, ugyanis különböző adatok határozzák meg, hogy az ingatlanoknak milyen esetben kell tűzvédelmi engedéllyel rendelkezniük. Példaként említette, hogy

az 1986 előtt épített ingatlanok nem engedélykötelesek, csak ha módosították szerkezetüket, a panziók esetében pedig csak nyolcnál több szobával rendelkező építményekre terjed ki a kötelezettség.

Lesznek ellenőrzések

Az Udvarhelyen engedély nélkül működő ingatlanok listáját nem oszthatta meg a felügyelőség, ugyanis ezek nem nyilvános adatok.

A figyelmeztető táblákat az érintettek a törvény megjelenését követő harminc napon belül kötelesek kifüggeszteni.

A Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője szerint a tűzoltóságnak nem lesznek olyan ellenőrzései, amelyeken kimondottan a figyelmeztető táblák meglétét vizsgálják, hanem átfogó ellenőrzések lesznek. Például az idénre tervezett megelőző felülvizsgálatok során

főként azokat az épületeket fogják ellenőrizni, amelyek nem rendelkeznek tűzvédelmi engedéllyel, továbbá a veszélyforrású kereskedelmi egységeket, illetve azokat az objektumokat, ahol a korábbi ellenőrzések alatt súlyos hiányosságokra derült fény, valamint a magas épületeket, a zsúfolt termekkel rendelkezőket, és a zárt, illetve nyílt térben tartott rendezvények helyszíneit.

A szóvivő szerint az érintett épületek használói most szerzik be a táblákat, amelyeket kötelesek mindaddig kihelyezni, amíg a tűzvédelmi engedélyt megkapják.

Sok visszautasított kérés
A tanintézetek, önkormányzatok, egyházak nem kell kitegyék a tájékoztató táblát, bár a tűzvédelmi engedélyt ezek is be kell szerezzék. A tábla kihelyezésének elmulasztása esetén 2500 és 5000 lej közötti bírság róható ki, ám egyelőre nem büntetnek, csak figyelmeztetik az érintetteket. Zara Alexandru a Kovászna megyei tűzoltóság megelőzési osztályának vezetője a téma kapcsán elmondta, Kovászna megyében még 162 közintézménynek, egyházi vagy magántulajdonban levő épületnek nincs engedélye. Tavaly 53 kérést nyújtottak be, de ebből 36-ot kénytelenek voltak visszautasítani, mert hiányos volt a dokumentáció. A tűzoltótiszt szerint, ez sokat elmond a tervezés minőségéről.