Nem vizsgáltatták be a levágott sertés húsát – baj is lett belőle

Veres Réka 2018. január 21., 18:44

Három trichinellózissal fertőzött személyt kezelnek a székelyudvarhelyi kórházban. Levágott, ám be nem vizsgált sertés húsából fogyasztottak.

Súlyos fertőzéssel járhat a bevizsgáltatás elmulasztása. Illusztráció Fotó: Barabás Ákos

Egy Etéd községi család három tagjáról van szó, akik be nem vizsgált házisertés húsából fogyasztottak – mondta el Ladó Zsolt, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője. Hozzátette, hogy a munkatársai

helyszíni vizsgálatot végeztek, mintát vettek a levágott állat húsából, majd miután bebizonyosodott, hogy valóban jelen van benne a féreg, a mintegy ötven kilogramm húst elkobozták és megsemmisítettek.

Azt is elmondta, hogy a családdal a háziorvosuk is felvette a kapcsolatot, hogy kiderítse, a három kórházba szállított személyen kívül ki fogyaszthatott még a sertéshúsból. Az igazgatóság szóvivője, Püsök László elmondta, hogy még zajlik a kivizsgálás az ügyben.

Lőrinczi Csaba, a székelyudvarhelyi városi kórház orvosigazgatója érdeklődésünkre elmondta, jelenleg három beteget kezelnek a kórházban trichinellózis fertőzés miatt, állapotuk stabil.