Közelebb hozza a történelmet, emberközelibbé teszi a múltat
Benkő József marosvásárhelyi történész-doktorandusz a Don-kanyari áldozatok emlékrendezvényén állította ki a második világháborús gyűjteményének egy részét. Többek között kulacsok, távcsövek, elsősegélynyújtó doboz, periszkóp, sisak, kesztyű, kanál-gép, egyenruha volt látható.
Benkő József elmondta, 12 éve gyűjti a relikviákat, hogy majd egy múzeumot hozzon létre a világháborús tárgyi emlékekből. Ahogy érdeklődésünkre elmondta, gyűjtőszenvedélye még kisgyerekkorában gyökerezik, amikor a nagyszülői ház padlásán korabeli, a háborúban készült fényképeket, tábori levelezőlapokat talált. Gyerekként már érdeklődött a múlt iránt, kíváncsi volt arra, hogy történt, aztán megfogalmazódott benne a gondolat:
a tárgyak által közelebb hozni a történelmet, érthetőbbé, emberközelibbé tenni a múltat.
Az első tárgyak az alapját képezik a gyűjteményének, ezek között például katonai rohamsisak, szurony, ágyúgolyó hüvely található, katonai fényképek, tábori levelezőlapok, kulacsok, csajkák, amik használatban voltak a háborút követő években és évtizedekben is.
Ritkaságnak számít az egyenruha, a hátizsák, az azonosító cédula. Az ócskapiacra járt az édesapjával, majd egyre többen ismerték és tudták, hogy történelem szakra készül, ez az érdeklődési köre, így megkeresték, szóltak, ha valakinek előkerült ilyen jellegű tárgya, de a barátok, az ismerősök is segítettek a gyűjtésben. Rá nemsokára elkezdett falvakra járni és háborús veteránokkal beszélgetni, interjúzni, az emlékeiket összegyűjteni, azokat megmenteni.
– magyarázta, hozzátéve, hogy ez a szenvedélye átszőtte a tanulmányait is, az egyetem ideje alatt is ezzel foglalkozott, a mesteri témája is ez volt, illetve most a doktori tézise is ugyanez. „A számomra értékes tárgyaknak a 90 százalékát a háborús veteránoktól kaptam” – hangsúlyozta Benkő József, akivel szívesen beszélgettek a háborút, a fogságot megjárt emberek, akik neki adományozták a fronton használt, vagy a fogságból hazahozott használati tárgyaikat, fényképeiket és dokumentumaikat.
A cél egy állandó kiállítás létrehozása, hiszen előbb-utóbb elkallódtak volna, megsemmisültek volna ezek a tárgyak. Több mint 600 interjút készített, most Kézdivásárhely és környéke van soron, hátravan Gyergyó és Csíkszereda környéke, és ezzel az egész Székelyföld le van fedve. Ezen kívül még a Partiumban is kutatott és Kolozsváron is, és sok mindent megmentett. „Remélem ezeket sikerül egy állandó kiállításon bemutatni, hogy láthassák és tanuljanak belőle az emberek, hogy többé hasonló ne történhessen meg” – hangsúlyozta a doktorandusz gyűjtő.
Érdeklődésünkre Benkő arról is beszélt, hogy számára nem annyira a tárgyak okoztak meglepetést, hanem sokkal inkább az elmesélt történetek, illetve az, hogy a háborút és hadifogságot megjárt és megöregedett embereket mennyire nem becsüli meg a társadalom.
– mondta.
A tárgyakkal kapcsolatban elmondta, megtörtént, hogy miután bejárta a fél Székelyföldet és Kolozsvárt, és egy darab egyenruhát sem talált, a szomszédja szólt, hogy van neki egy darabja. Valamennyi tárgynak megvan a saját története, és bár nem lehet egy gyűjtemény teljes, leginkább az erdélyi vonatkozású emlékeket szeretné összegyűjteni, mintegy azoknak állítani emléket, akik itt éltek, harcoltak.
A történetek sokkal érdekesebbek, izgalmasabbak annál, mint amit az ember első látásra gondolna. A tank-lőszerhüvelyből készült váza, pontosabban egy T34-es tanknak a lőszerhüvelyén azt írja, hogy Emlékül 1942-ben Uriból. Préselt papírból készült elsősegélynyújtó táska Csíkszereda környékéről származik, egy német gyártmányú távcső Tordán egy német páncélos belsejéből került használatba, akárcsak az a két pár kesztyű, amelyeket még évtizedekig használtak. Az egyik egy egyszerűbb orosz, a másik egy német darab, amelyet a román hadsereg egyik tisztje használt még sokáig.
Érdekes darabja a gyűjteménynek az osztrák-magyar gyártmányú periszkóp, amit a román csapatok zsákmányolhattak 1916–18 között valahol a Kárpátok vonalán, és mivel ez egy értékes darab volt, a román hadsereg megtartotta, újrafestette és használta a második világháborúban is. Bukarestből került Brassóba és onnan Marosvásárhelyre.