A szemtanúk szerint láncfűrésszel jöttek, kivágták, feldarabolták és elvitték a fákat – feljelentették őket

Fülöp-Székely Botond 2018. január 14., 14:15

Három ismeretlen elkövető ellen tett rendőrségi feljelentést Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, akik a Győzelem utcában engedély nélkül vágtak ki közterületen lévő fákat.

Négy fát pusztítottak el a Győzelem utcában. A szemtanúk három tettest láttak Fotó: Barabás Ákos

Négy illegálisan kivágott juharfa ügyében tett feljelentést a helyi rendőrségen Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, amelyeket ismeretlenek pusztítottak el év elején a Tihadar és a Győzelem utcák kereszteződésében – tudtuk meg Kelemen Klárától, a városrendészeti osztály munkatársától. Mint mondta, közterületen lévő, nyolc-tíz éves fákról van szó, amelyeket

a szemtanúk szerint láncfűrésszel érkező munkások vágtak ki, daraboltak fel, majd vittek el a helyszínről. Ezzel nagyjából 800 lejes kárt okoztak a városnak.

Kelemen Klára emlékeztetett, törvénybe ütközik bármely közterületen lévő fa koronájának radikális visszametszése, illetve kivágása – függetlenül attól, hogy azt ki ültette –, ha arra nem adott engedélyt a polgármesteri hivatal. Ugyanakkor, ha egészséges fáról van szó, akkor a környezetvédelmi igazgatóság jóváhagyása is szükséges. Egy helyi határozat értelmében,

engedélyek hiányában 200–1000 lej közötti bírságot szabhat ki a városháza, illetve a közterületen lévő fákat pótolni kell kivágásuk után, ez pedig az engedély kérelmezőjének a feladata.

Fotó: Barabás Ákos

Kelemen Klára rámutatott, a hivatal többnyire akkor hagyja jóvá egy-egy fa kivágását, ha az valóban veszélyt jelent. Más esetekben is komoly indoklás, illetve az érintett lakók több mint a felének beleegyezése szükséges az engedély megszerzéséhez. A hivatal munkatársa elmondta, nagyon fontos a fák védelme, hiszen nemcsak a levegő minőségét javítják, hanem díszei is Udvarhelynek, éppen ezért komolyan veszik a feladatukat. Arra kért mindenkit, hogy

ha a mostanihoz hasonló eseteket tapasztalnak, akkor azt minél előbb jelezzék a városházán.

A legjobb az lenne, ha meg lehetne előzni az illegális pusztítást, hiszen még ha pótolják is a kivágott fákat, éveknek kell eltelniük, amíg megnőnek a facsemeték – tette hozzá.

{A}