Felbontották a marosvásárhelyi terelőút kivitelezési szerződését

Gáspár Botond 2018. január 14., 14:02

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) megerősítette, és így hivatalossá vált, hogy szerződést bontottak a marosvásárhelyi terelőút kivitelezőjével. Eszerint újabb versenytárgyalás kiírása következik, a befejezés és az átadás pedig elhúzódik.

Archív Fotó: Boda L. Gergely

Tavaly ősszel leálltak a munkálatok a Marosvásárhelyt Koronka–Jedd–Nagyernye útvonalon elkerülő út építésénél. A megrendelő, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szerint az építkezés ritmusának csökkenése miatt a technikai-gazdasági tényezők (a korábbi geológiai fúrások eredményei nem bizonyultak helyesnek), illetve a kivitelező, a Copisa vállalat „gyenge mozgósítása” volt okolható. Tavaly ősszel érdeklődésünkre a CNAIR illetékesei azt közölték, hogy felkérték a Copisát, oldja meg a gondokat (amelyeket egyébként mindkét fél ismer), mire a Copisa kifogást emelt a felszólítás ellen és nem intézkedett, hogy a kifogásolt gondok megoldódjanak. Mint a többoldali és többszörös levélváltásból kiderült,

a marosvásárhelyi terelőút esetében az eredeti tervvel van a gond,

amely értelmében a munkálatokat odaítélték a Copisának, a kivitelezés során azonban világossá vált, hogy sokkal több munkára van szükség, mint ami a tervben szerepelt, így az drágább is – azaz nem végezhető el a jelenlegi terv és szerződés alapján.

{A}

A CNAIR múlt hét végén közleményt adott ki, miszerint szükséges a technikai projekt felülvizsgálata, a felújított terv szerinti megvalósítás pedig növeli a jelenlegi költségeket, ezért 2017. december 29-én megállapodást kötöttek a Copisával a kivitelezési szerződés megszűnéséről. A szerződésbontás hivatalossá válása mellett a CNAIR azt is közölte, hogy

megkezdi a terelőút befejezéséhez szükséges új közbeszerzési eljárás kiírását.

A kivitelezés során előbukkanó sok gond országos probléma, egyrészt a projektek, tervek felületessége, másrészt a megvalósíthatósági tanulmányok hiányosságai miatt fordulnak elő, és nem segítő tényező az sem, hogy

a tervek és a munkálatok között sokszor tíz évnél is több telik el.

A marosvásárhelyi terelőút esetében például az eredeti terv készítője már rég nem részese a projektnek.