A község, ahol kétszer számoltak be arról, hogy mire és mennyit költöttek

Kömény Kamilla 2018. január 12., 10:39

A lakossággal való párbeszéd és a visszajelzések meghallgatása céljával tartott évértékelő falugyűlést Csíkkozmás önkormányzata Lázárfalván és Kozmáson az elmúlt napokban. Kedden a lázárfalviak, csütörtökön pedig a csíkkozmásiak tájékozódhattak.

További fejlesztések következnek Csíkkozmáson. Van még bőven tennivaló Fotó: Gecse Noémi

Mindkét esetben elsőként a pénzügyi szakosztály tavalyi adatait ismerhették meg a helyiek:

a község összköltségvetése több mint 8 millió lej volt – ez a befejezett beruházások miatt volt lehetséges, hiszen az adókból 500 ezer lej bevétele volt az önkormányzatnak.

A beruházásokkal kapcsolatban a polgármester ismertette, hogy befejezték a még 2012-ben elkezdett csatornahálózat kiépítését, amelyre a Környezetvédelmi Alap támogatásával 4,2 millió lejt költöttek. Emellett végére ért a mezei utaik felújítását célzó 2016-ban elindított pályázatuk is, amelynek összértéke 2,3 millió lej volt. A helyi egyház, Hargita Megye Tanácsa, a lázárfalvi közbirtokosság és az önkormányzat anyagi hozzájárulásával pedig elkészült Csíklázárfalva ravatalozója is. Emellett

hozzáláttak az Országos Vidékfejlesztési Program 7.2-es kiírásán finanszírozást nyert községi utak aszfaltozásához is, amely befejezte után a községi utak 95 százalékát aszfaltburkolat fedi majd.

A Csík LEADER Egyesület révén pedig eszközvásárlásra nyújtottak be pályázati csomagot, amelyet már jóvá is hagytak. A világbanki programból elkészült új óvodaépület engedélyeztetése és közművesítése is folyamatban van, hogy 2018 őszétől használatba lehessen venni.

Rekordszámú polgármesteri rendelet

Ezt követően a civil szervezetek – a Csíkkozmásért Egyesület, a Tuzson János Fúvósegylet, a Dr. Boga Alajos Általános Iskola egyesülete – által lehívott 60 ezer lejes támogatási érték összetételéről tájékoztatták a jelenlevőket: a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány révén többek között

hangszereket, könyveket, turisztikai információs táblákat, didaktikai eszközöket, karaktercipőket és székely csizmákat szereztek be, illetve különböző rendezvényeket, képzéseket szerveztek.

A jogi osztály tevékenységének bemutatása során kiderült, hogy az elmúlt év során 80 tanácsi határozatot és 688 polgármesteri rendeletet iktattak – ez rekordnak számít. A községvezető kiemelte, amiatt ilyen magas a polgármesteri rendeletek száma, mivel a szociális segélyt igénylők idénymunkákat vállalnak, olyankor ki kell vonni őket a támogatottak köréből, visszatértük után pedig újra be kell foglalni. Harminc személy igényelt gyermeknevelési segélyt, 41-en fűtéspótlékot, illetve jelenleg 135 család kap szociális segélyt.

Mezőgazdasági adatok

A fórumokon résztvevők részletes információkat is megtudhattak a mezőgazdasági szakosztály munkájáról, ahol a birtoklevelek módosítása volt a fő tevékenység. Mezőgazdasági támogatás iránti kérelmeket a községből 220-an nyújtottak be, és 109 bérleti szerződést kötöttek mezőgazdasági területekre.

Befejezték a parcellázást a szántóterületekre és a gyepterületek üzemtervének elkészítéséből az önkormányzatra háruló feladatokat is ellátták.

Az erdőgazdálkodási kimutatóból megtudhatták a helyiek, hogy

tavaly az önkormányzat 5,5 hektáron ültetett mintegy 21 ezer csemetét, két hektáron pedig hézagpótlás is történt, amely további 8500 csemete kiültetésével járt. A faértékesítésből származó bevételből fedezték az egész éves munka költségét.

Van még terv bőven

Mindezek után beszámoltak az önkéntes tűzoltók, a turisztikai információs iroda és a délutáni foglalkoztató központ tevékenységéről, illetve összegezték a fontosabb sporteseményeket és az önkormányzat által a településen szervezett programokat. Végezetül a további tervekről esett szó:

helyet biztosítanak egy lázárfalvi orvosi rendelőnek, a civil kezdeményezéseket továbbra is támogatják, készítik a község általános területrendezési tervét, a helyi általános iskola udvarának területrendezésén gondolkodnak, járdák felújítását tervezik, a kozmási kultúrotthon nyílászáróinak cseréjére pályáznak.

Emellett sportcsarnokot létesítenének, a sportpálya öltözőjét befejeznék, turistaösvény-hálózatot, illetve kilátót alakítanának ki, buszmegállókat létesítenének, bővítenék a gázvezeték-hálózatot, és folytatják a telekkönyvezést.