Eurómilliók a mélyszegénységben élők felzárkóztatására

Bíró Blanka 2018. január 11., 21:14

Mintegy hétmillió eurót költhet felzárkóztatásra a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Számításaik szerint legalább hatszáz személyt kell kiemeljenek a mélyszegénységből, biztosítsák számukra többek között a megfelelő lakhatási körülményeket.

A tervek szerint öt év múlva rá sem lehet majd ismerni a jelenlegi Őrkőre. Archív Fotó: Bíró Blanka

A becslések szerint a következő hat évben Sepsiszentgyörgy önkormányzata mintegy hétmillió eurót költhet a mélyszegénységben élők felzárkóztatására, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester. Elmondta, a pályázatukat még a tavaly év végén elbírálták, a 49 projekt közül Sepsiszentgyörgy a hetedik legmagasabb pontszámot érte el.

{A}

Az elöljáró szerint sok még az ismeretlen tényező, mert ez egy atipikus pályázati konstrukció, így a pontos összeget sem tudják. Hozzávetőleg hétmillió euró értékű csomagot állítottak össze, ekkora támogatásra számítanak. Három közösség felzárkóztatását tűzték ki célul, az Őrkő, a Csíki-negyed és a városhoz közeli Szépmező szerepel a projektben.

Legalább 600 személyt kell kiemeljenek a mélyszegénységből, biztosítsák számukra a megfelelő lakhatási körülményeket, a munkahelyet, a hozzáférést az egészségügyi, oktatási szolgáltatásokhoz.

A polgármester hangsúlyozta, eddig is volt „forgatókönyvük”, de önerőből nem tudták megvalósítani, ezzel a pályázattal elindulhat a folyamat, hogy lebontsák „a közösségek közötti láthatatlan falakat”, mint ahogy az őrkői betonfalat már lebontották.

A modell kell megváltozzon, hogy a gyerekek lássák, hogy a szüleik reggel elmennek munkába, tapasztalják meg, hogy úgy lehet haladni, ha tanulnak, dolgoznak, és nem úgy, hogy karba tett kézzel várják a segélyeket

– fogalmazott Antal Árpád. Infrastrukturális fejlesztéseket is terveznek: felszámolnák az Őrkő zsáknegyed jellegét, ami jelenleg a bezártság érzését erősíti, ezért építenek egy Sugásfürdő felé vezető útszakaszt. Antal Árpád abban bízik, olyan városnegyedet sikerül kialakítani, hogy

öt év múlva rá sem lehet majd ismerni a jelenlegi Őrkőre.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a pályázatot lebonyolító munkacsoport vezetője elmondta, marosvásárhelyi szakértői csapattal dolgoznak, akciócsoportot hoztak létre, amelyben három párt, önkormányzat, civilek és vállalkozók is részt vesznek. Az Őrkőn a 2,7 kilométeres út megépítése mellett

ötven szociális lakást is terveznek,

bővítik a közösségi házat és a közösségi tevékenységeket. A Csíki-negyedben közösségi központot alakítanak ki, ahol foglalkoztatási, szociális, oktatási szolgáltatást nyújtanak. Szépmezőn a lakóépületeket újítják fel. Egymillió eurót szánnak a foglalkoztatottság elősegítésére. A tanulmányok szerint jelenleg több mint 3000 személy él Sepsiszentgyörgyön mélyszegénységben, fontosnak tartják a kommunikációt, a sztereotípiák lebontását, hogy

az egész közösség a hátrányos helyzetűek mellé álljon.