Johannis válaszára várnak a katolikus iskola ügyében nyílt levelet megfogalmazó szülők

Hajnal Csilla (R) 2018. január 04., 10:36

Harminc nap áll az államelnöki hivatal rendelkezésére, hogy válaszoljon a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közösségének nyílt levelére, amelyet december 23-án küldtek el Klaus Johannis államfőnek.

A cikluskezdő osztályok indítását érintheti a leginkább az alapítási törvény kihirdetése Fotó: Haáz Vince

Az RMDSZ római katolikus iskola megalapítására vonatkozó törvénytervezetét elfogadta a képviselőház, közben az államfő visszaküldte a parlamentnek az oktatási kerettörvény elfogadott módosítását, amelyet a honatyák a parlamenti vakáció után tárgyalnak újra.

A szülők még nem kaptak választ nyílt levelükre, amelyben

arra kérik az államfőt, hogy segítse az új iskolaalapítás által az alkotmányos jogok érvényre jutását, és közvetett módon se akadályozza a marosvásárhelyi magyar közösség katolikus iskolához való jogának érvényesülését.

Utalnak itt arra, hogy Klaus Johannis államfő december 21-én visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az oktatási kerettörvény elfogadott módosítását, amely megteremtette volna a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot. Az államfő ugyan nem a törvény általi iskolaalapítás lehetősége, hanem a törvénymódosítás más rendelkezései ellen emelt kifogást, de

a parlamenti procedúra megismétlése a marosvásárhelyi iskolaügy rendezését is hátráltathatja.

A képviselők és szenátorok kénytelenek ezt a visszaküldött törvénymódosító javaslatot februárban újratárgyalni, és elfogadásra másodszor is elküldeni az államelnöknek. Ez esetben ő már nem utasíthatja vissza, és a törvénymódosítás érvénybe fog lépni.

Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselője lapunknak elmondta, december 23-án töltötték fel az államelnöki hivatal honlapjára panaszlevelüket, majd kaptak egy sorszámot, és törvény szerint harminc nap áll az államfő rendelkezésére a hivatalos válaszadásig. Mint mondta a szülők képviselője, nem tetszik nekik, hogy a román sajtóban megjelent híradások – amelyekből nincs ugyan túl sok – újraalapításról beszélnek, holott egy új iskola megalapításáról van szó.

Most készülünk arra, hogy beszéljünk az RMDSZ-képviselőkkel arról, hogy ne vegyék olyan könnyedén az iskolaalapítást. Nemrég ugyanis Vass Levente egy Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a határidők meghaladásán túl is a minisztérium 30 napon belül létre kell hozza a működő iskolát. Jó esetben, a parlamenti koalíciós támogatás megtartásával ez júniusra várható, ami elégséges hogy az új tanév zökkenőmentesen kezdődjön

– idézte Vass Leventét a szülők képviselője. Csíky Csengele hozzátette, a gond az, hogy így lemaradhatnak a cikluskezdő osztályokról, ami kétszáz gyereket érint, és az sem biztos, hogy lesznek akkor még pedagógusok, akik a katolikus iskolát választják.

Februárban dönthet a szenátus

Az RMDSZ marosvásárhelyi római katolikus iskola megalapítására vonatkozó törvénytervezetét elfogadta a képviselőház, ami azt jelenti, ha a szenátus is döntőházként elfogadja, az államelnök pedig kihirdeti, meg lehet alapítani a római katolikus iskolát. Fennállhat annak az esélye is, hogy az államelnök ezt a törvénytervezetet is visszaküldheti egyszeri alkalommal, ami legrosszabb esetben késleltetni fogja a törvény elfogadását. A szenátus döntése a parlamenti vakációt követően várható, ami január végét, február elejét jelenti.