A rászoruló gyergyószentmiklósiak ünnepét tennék szebbé

Pethő Melánia 2017. december 06., 17:41

Évekig tartó segélyakciónak biztosítva folytonosságot, idén magánszemély szervezi meg az Adakozz egy szebb karácsonyért elnevezésű adománygyűjtést. A gyergyószentmiklósi Miklós Réka közösségi oldalon tette közzé felhívását.

A beérkező adományokat a rászorulóknak juttatják el. Illusztráció

„Nyolc éve elindítottam egymagamban egy gyűjtést, aminek keretében

hátrányos helyzetű gyerekeket, óvodákat, árvákat kerestem fel, hogy egy picit szebbé tegyem az ünnepüket.

Öt évvel ezelőtt Moldován József parlamenti képviselő irodája és a helyi RMDSZ szervezete, valamint a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi részlege is felkarolta a kezdeményezést, és hála az ő közbenjárásuknak, és annak a bizalomnak, amivel a helyiek megajándékoztak, tavaly már nem kevesebb, mint

62 családhoz juttattam csomagot, több mint száz kisgyereknek varázsolva mosolyt az arcára. Emellett volt eset, hogy a gyergyószentmiklósi anyaotthon, hajléktalan szálló, öregotthon, sőt még a Vöröskereszt számára is adakozhattunk

– írja Facebook-profilján Miklós Réka. Ugyanitt közli, hogy idén háttér nélkül, ismét egymaga szervezi meg az akciót; adakozásra szólítja fel mindazokat, akik segíteni szeretnének a rászorulókon. „Nem teszek mást, csak a megfelelő helyre viszem azt, amiből nektek több adatott, és nekik nem telik rá” – szögezi le.

Tárgyi felajánlásokat (pl. tartós élelmiszert, édességet, játékot, ruhaneműt) vár, és vállalja, hogy a csomagokat, ha szükséges, háztól összegyűjti Gyergyószentmiklóson.

„Mutassuk meg ismét, hogy van alkalom, amikor együtt, közösen, egy csöppnyi utánajárással képesek vagyunk bearanyozni a ködös hétköznapokat!” – zárja felhívását Miklós Réka.

Az adakozni szándékozók felvehetik vele a kapcsolatot a Facebookon, vagy a 0744–970 356-os telefonszámon.

Akárcsak a korábbi években, a kezdeményező ezúttal is olyan idős személyeknek, rászoruló családoknak juttatja el a karácsonyi csomagokat, akik nem szerepelnek a helyi szociális hálózat nyilvántartásában, vagy bármilyen más okból nem részesülnének a szociális szervezetek karácsonyi figyelmességéből. Kéri, hogy ha valakinek tudomása van nélkülöző személyekről, családokról, tudassák vele azok nevét, lakhelyét, hogy – a lehetőségek függvényében – minél több rászorulóhoz jusson a felajánlásokból.