Bulival zárulnak a Gyergyószentmiklósi Városnapok

Gergely Imre , Pethő Melánia 2017. december 06., 17:15

Véget érnek csütörtökön a Gyergyószentmiklósi Városnapok és a Gyergyói Világvándor egy héten át tartó programjai. Mint a korábbi napokban, ezúttal is bőséges a zenei kínálat.

Ismét színpadra áll az Icognito Fotó: Baricz Tamás Imola

Az „utolsó száz méterre” is tartogattak kellemes meglepetést a szervezők: a kedd esti nagykoncerten jelentette be Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, hogy szabadtéren lépnek csütörtökön színpadra az Álarc és az Incognito zenészei.

Eredetileg a művelődési ház nagytermébe tervezték az egykori gyergyói zenekarok fellépését, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel azonban változtattak a korlátozott számú néző befogadására alkalmas helyszínen.

Csütörtök este tehát az előre meghirdetett időpontban, azaz este fél kilenckor startol a Gyergyói rockest.

A művelődési ház parkolójában felállított színpadon az Álarc, az Incognito, illetve Gáspi teremt nosztalgia- és bulihangulatot.

A szabadtéri koncert csak egyike a mai zenei programoknak, a nap folyamán ugyanis Szabó-Nagy Attila énekes-dalszerző is a közönség elé lép. Egyéni előadása 19 órakor kezdődik a művelődési ház stúdiótermében. Dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi.

Zenei kínálattal várja vendégeit a YourLivingRoom is; a szórakozóhelyen este 10 órától a '60-'70-'80-as évek zenéiből csendülnek fel dallamok.
Élőkönyvtár és könyvturkáló

Az élőkönyvtár nem egy közismert kifejezés. Míg egy hagyományos könyvtárban könyveket kölcsönözhetünk ki olvasásra, az élőkönyvtárban embereket lehet „kikölcsönözni” egy őszinte beszélgetés erejéig. Azaz, a könyvek élő személyek, és a „könyv” és olvasója között személyes párbeszéd kezdődik. Egy tökéletes alkalom arra, hogy elősegítsük és erősítsük az egymás iránti megértésünket – áll az esemény felhívásában.

Az EMKE Ifjúsági Szervezete és a gyergyószentmiklósi Tini Irodalmi Kör első alkalommal szervez ilyen programot a városban. A Kárpátikum Pub és Borpatikában csütörtökön 12 órától 20 óráig lehet „lapozgatni” az élő könyveket. Amint Miklós Réka szervező elmondta,

érdekes szakmák képviselőit, érdekes személyiségeket hívtak meg „könyv-beszélgetőtársnak”.

Az eseménnyel párhuzamosan könyvturi, vagyis könyvturkáló zajlik, ennek keretén belül a megunt, nem használt könyveket cserélhetik el a látogatók olyan kötetekre, amelyeket szívesen forgatnának. A turkáló nem feltétlenül cserealapon működik, az is elvihet könyveket, aki nem tesz le cserébe semmit, a lényeg az, hogy minden könyv megtalálja a helyét valakinek a könyvespolcán. Az érdeklődőket azonban kérik, ha tehetik, vigyenek könyveket.