Pályázati pénzből fognának hozzá a Márton Áron Kulturális Központ építéséhez

Kömény Kamilla 2017. november 24., 10:57

350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosított a magyar állam a 450 négyzetméter alapterületű, négyszintes csíkszeredai Márton Áron Kulturális Központ építésére; az összeget jövő év végéig használhatja fel az építtető Szent Kereszt Plébánia.

A Márton Áron Kulturális Központ tervezett helye. Négyszintes, több funkciót is betöltő létesítmény épülne a romok helyén Fotó: Gecse Noémi

A Márton Áron Kulturális Központ építéséhez szükséges előzetes engedélyeket a különböző intézményektől sikerült megszerezniük,

jelenleg viszont arra várnak, hogy az önkormányzat új általános rendezési tervet (PUG) fogadtasson el a minisztériummal

– ismertette érdeklődésünkre a kulturális központ építésének jelenlegi helyzetét Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközség plébánosa.

Fotó: Gecse Noémi

Az előzményekkel kapcsolatban továbbá kifejtette, az érsekség még a '90-es évek közepén vásárolta meg a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium jelenlegi bentlakásának épületét, utána pedig a mellette lévő épületalapokat is megvették (a Postabank mellett). Azt követően hosszabb ideig nem volt pénz rá, hogy utóbbinál építkezzenek, így

végül az érsekség átadta azt a Szent Kereszt Plébániának, amely a tavalyi Márton Áron Emlékév okán a magyar államhoz pályázott egy kulturális központ létesítésére. Pályázati csomagjukat pedig pozitívan bírálták el

– részletezte a lelkipásztor.

350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosított a magyar állam építkezésre Fotó: Gecse Noémi

Több funkciót betöltő épület

Darvas-Kozma József arról is tájékoztatott, hogy

a tervezett négyszintes – 450 négyzetméter alapterületű – épületben egyházi intézmények számára irodákat, illetve konferenciatermet, tanári lakásokat is kialakítanának.

Továbbá egyházművészeti és Márton Áron néhai püspökkel kapcsolatos kiállítások bemutatására alkalmas felület is helyet kapna, hogy akik nem tudnak Csíkszentdomokosig utazni, azok is közelebb kerülhessenek, megismerhessék a nagy püspököt. Emellett az épületben lenne lehetőség az alcsíki és felcsíki főesperesi kerületek papsági koronagyűléseinek megtartására is – foglalta össze a plébános.

Fotó: Gecse Noémi

Hozzátette,

a Márton Áron Kulturális Központot összekötnék a Segítő Mária Gimnázium bentlakásával, így az előbbiből elérhető lenne például az utóbbi díszterme, és a központ különböző kiállításai, konferenciái is könnyen megközelíthetők lennének a bentlakók számára.

Fotó: Gecse Noémi

Egy év a kivitelezésre

Mint megtudtuk, a pályázat kivitelezési határideje 2018 vége, emiatt is bíznak benne, hogy az elkövetkező hónapokban megoldódik a városi PUG kérdése, így tavasszal már nekifoghatnak az építkezéshez. Amennyiben nem tudják a határidőt tartani, a nyert összeget vissza kell fizetniük, az összeg egyébként az épület „pirosba való” felépítésének költségeit fedezné –

a pályázat 350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosít a plébánia számára.

A további tennivalók finanszírozására az építkezés alatt próbálják meg előteremteni az anyagiakat, a helyi forrásokkal is élve.

Miért nincs PUG?
Azzal kapcsolatban, hogy miért nincs általános rendezési terve a városnak, és ez hogyan érinti az említett beruházást, felkerestük Csíkszereda Polgármesteri Hivatalát is. Albert Sándor főépítész tisztázta, Csíkszereda általános rendezési tervét 2012. október 26-án fogadta el az önkormányzati testület a 200-as számú határozattal. Ezt a határozatot 2017 januárjában a Bukaresti Törvényszék bírói végzéssel megsemmisítette. Az indoklás az volt, hogy bár több központi szerv mellett a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium is jóváhagyta az általános rendezési tervet, továbbá a belügyminisztérium megyei szerveinek – kormányhivatal, katasztrófavédelem, megyei rendőrség – jóváhagyásait is beszerezte Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a belügyminisztérium jóváhagyása azonban hiányzik.

Fotó: Gecse Noémi

Nincs akadálya a központ építésének

Azt is megtudtuk a főépítésztől, hogy a Márton Áron Kulturális Központ építésére 2016. december 29-én (az általános rendezési tervet elfogadó határozat eltörlése előtt) a polgármesteri hivatal kiállította a 827-es számú városrendezési bizonylatot, 24 hónap érvényességi idővel. Amennyiben 2018. december 29-éig elkészül az engedélyezési tervdokumentáció, nem lesz szükség ennek meghosszabbítására. Albert Sándor tisztázta továbbá, hogy a polgármesteri hivatal és annak városrendezési szakirodája dolgozik az általános rendezési terv ismételt elfogadásához szükséges hiányzó jóváhagyás megszerzésén, hogy az az önkormányzat testületének határozatával megint jogerőssé válhasson.

A tervező közreműködésével beadták a rendezési tervet jóváhagyásra a belügyminisztériumhoz, amire október elején elutasító választ kaptak. A jóváhagyást a belügyminisztérium a terv helyenkénti módosításától tette függővé.

Fotó: Gecse Noémi