Két országból gyűjtené a pontokat a Sportklub

Kovács Attila 2017. november 24., 10:38

Két országra kiterjedő kiszálláson vesz részt a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a következő napokban. A kék-fehérek pénteken Bécsben, vasárnap Székesfehérváron, hétfőn pedig Budapesten lépnek jégre az Erste Liga alapszakaszában.

A Vienna Capitals második számú csapata Csíkszeredában jól tartotta magát a Sportklub ellen Fotó: Gecse Noémi

A csíkszeredai együttes sorrendben a Vienna Capitals II-vel, a Fehérvári Titánokkal, illetve a Ferencvárosi TC-vel mérkőznek meg. Sok volt a találkozó az utóbbi időben, a Brassói Corona után a Gyergyószentmiklósi Progym együttesével vívtak kiélezett összecsapásokat a csíkiak, és a folytatás sem lesz könnyű.

Noha az első ellenfél az Erste Ligában még győzelem nélkül és csupán három ponttal utolsó helyen álló Vienna Capitals II. a papírforma szerint nem jelenthet akadályt, korábban Csíkszeredában jól tartották magukat a bécsiek, így most sem lesz könnyű ellenük.

Javítani a védekezésen

A túra vasárnap Székesfehérváron folytatódik, ahol még ebben az idényben nem játszott a Sportklub, a hazaiak pedig szerényebb összteljesítményük ellenére pontokat szereztek Csíkszeredában. A dobogó harmadik fokán álló Ferencvárosi TC ellen igazi rangadó várható, a zöld-fehérek jelenleg három ponttal előzik meg a csíkiakat, akik a Vákár Lajos Műjégpályán nemrég már egyszer legyőzték őket.

A székesfehérváriak idén már vittek el pontokat Csíkszeredából, szeptember közepén 4–3-ra nyertek a Vákár Lajos Műjégpályán Fotó: Gecse Noémi

Hozó Levente, a Sportklub másodedzője szerint a védekezés javításával lehet csak pozitív eredményeket elérni.

A védekezésünkben kell javuljunk nagyon sokat, és ezt csapatszinten értem. A legutóbbi meccsen is hat gólt kaptunk, ami sok. Nagyon nehéz meccseink lesznek, senki ne gondolja az ellenkezőjét, és ennek fényében hasonló hozzáállást is várunk el

– jegyezte meg Hozó Levente.

Az Erste Liga programja:

Péntek: Vienna Capitals II.–Csíkszeredai Sportklub (18.50), Dunaújváros–Ferencváros (19 óra), Miskolci DVTK Jegesmedvék–Brassói Corona (19.30) és MAC Budapest–Titánok (20).
November 26. (vasárnap): Dunaújváros–Brassó (18), Titánok–Sportklub (18.30), MAC–Újpest (19) és Miskolc–Vienna II. (19).
November 27. (hétfő): Ferencváros–Csíkszereda (19) és Újpest–Brassó (21.00).

Az Erste Liga ranglistája:
1. Miskolci Jegesmedvék 36 pont (14 meccs)
2. MAC Budapest 33 (16)
3. Ferencváros 29 (16/61–45-ös gólkülönbség)
4. Újpesti TE 29 (16/46–40)
5. Csíkszeredai Sportklub 26 (16)
6. Brassói Corona 23 (16)
7. Dunaújváros 21 (15)
8. Fehérvári Titánok 16 (17)
9. Vienna Capitals II. 3 (18).