Az oktatási jelenségekről szólnak a Spektrum Oktatási Filmnapok

R. Kiss Edit 2017. november 14., 19:49

Szerdán kezdődik és péntekig tart Csíkszeredában, a Csíki Moziban a Spektrum Oktatási Filmnapok.

Ezúttal az oktatás iránt érdeklődőket várják a Csíki Moziba Fotó: Gecse Noémi

A Spektrum Oktatási Központ által szervezett rendezvényen

olyan filmeket nézhetnek meg diákok és felnőttek, amelyek az iskola aktuális kihívásait, lehetőségeit és határait kutatják, a hagyományos nevelési és oktatásszervezési elveken működő intézményektől a kísérleti vagy éppen forradalmi oktatási jelenségekig

– közölték előzetesen a rendezvényről. „Az amerikai, brazil, magyar és szlovén játékfilmek mellett idén két, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó dokumentumfilmet is vetítenek: egy »forradalmi« iskolákat bemutató 2015-ös amerikai, illetve egy, a hagyományos oktatási rendszerek hiányosságaira rávilágító 2013-as német dokumentumfilmet.

A filmekhez feladatlapokat, a filmeket feldolgozó (iskolai) beszélgetésekhez szempontokat kapnak az érdeklődő szülők, pedagógusok

– ajánlják a filmnapokat a szervezők.

„Iskolám másként” filmek

A filmnapok alkalmával a szervezők idén rövidfilm pályázatot is hirdettek helyi középiskolásoknak Iskolám másként címmel. A Spektrum közleménye szerint a pályázatra nyolc figyelemre méltó kisfilm érkezett, ezek megtekinthetők az Oktatási Központ Youtube-csatornáján, illetve a Facebook-oldalukon. A nyertesek nevét szerdán, a 16 órai vetítés előtt teszik közzé.

A filmfesztiválon a vetítések mindhárom nap délelőtt 11 órakor kezdődnek, ekkor a kisiskolásokat várják rajzfilmekkel.

Délutánonként 16 és este 19 órakor kezdődnek a filmek, a részletes program a sec.ro weboldalon vagy a Spektrum Oktatási Központ Facebook-oldalán található.

A jegyek a délelőtti vetítésekre 5 lejbe, a délutáni és esti vetítésekre 10 lejbe kerülnek. Jegyet vásárolni előzetesen a Spektrum Oktatási Központ székhelyén, a Kossuth utca 9. szám alatt (3. emelet) lehet, illetve a helyszínen, amennyiben maradnak üres helyek.