Egyre kevesebb diák választja egyetemen a reál tárgyakat – tennének ez ellen

Hajnal Csilla (R) 2017. november 14., 17:42

A huszonegyedik században menő a reál tudományok iránti érdeklődés, trendi a tudás. Ezt szeretné a Științescu Alap Romániai – Amerikai Alapítvány és a Marosszéki Közösségi Alapítvány is hangsúlyozni.

Fontos, hogy már iskolás korban felkeltsék a diákok érdeklődését a reáltudományok iránt. Illusztráció Fotó: Pixabay

A Științescu Alap egy országos szintű projekt része, amely idén a harmadik kiadásához érkezett, és

azért született, hogy felkeltse az érdeklődést a természettudományok, technológia, műszaki tudományok és matematika iránt, hiszen egyre kevesebben választják egyetemen a reál tárgyakat

– fogalmazott Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője a keddi sajtótájékoztatón, amelynek alkalmával elindították az idei projektet.

Az alap idei értéke 105 ezer lej, amelyből tanárok, szakemberek, oktatási intézmények, illetve civil szervezetek ötleteit támogatják

– kutatási projektek, gyakorlati alkalmazás, kísérlet vagy esemény megszervezésének és lebonyolításának formájában – amely inspirálná a diákokat a tudományok világának felfedezésére.

Várják a jelentkezőket

Országos szinten

az elmúlt három évben 126 projekt valósult meg a Științescu Alapból, és több mint egymillió-háromszázezer lejjel támogatták azokat.

Tavaly 64 ezer lejből gazdálkodhattak a Maros megyei csapatok összesen, a pénz felét helyi vállalkozók támogatásából sikerült összegyűjteni a kezdeményezőknek – tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

Ebben az évben december 6-13. között várják a csapatok jelentkezését, december 22-éig pedig egy szakmai zsűri kiválasztja a támogatásra érdemes projekteket. Január 8. és 10. között jelentik be a győztes csapatokat, amelyeknek február 1-től június 1-éig kell megvalósítaniuk az ötleteket. Csapatonként 2000-8000 lej közötti összegeket kapnának a terveik kivitelezésére – magyarázták a kezdeményezők.

„Az lenne a legjobb, ha a támogató cégek és a projektek gazdái partnerek lennének a megvalósulásban, ezáltal közösségi fejlődést is hoznának ezek az ötletek” – tette hozzá Gál Sándor. Mint mondta,

azt szeretnék elérni, hogy idén a vidéki településekről is legyenek nyertes csapatok, hiszen szükség van az iskolák, a reál tantárgyak népszerűsítésére ott, ahol a legnagyobb az iskolaelhagyási arány.

Ugyanakkor elég nagy a szakadék az iskolai képzés és a munkaerőpiac elvárásai között – a Științescu Alap ezt szeretné áthidalni.

Megint indul a Bolyai

Az elmúlt évben Lego robotok programozásával vett részt a Bolyai Farkas Gimnázium csapata a projektben, és idén sem akarnak kimaradni belőle. A tavalyi támogatásból 30 szoftverlicencet vásárolt az iskola, és számos diák kapott lehetőséget arra, hogy egyénileg is komplex programokat írhasson a robotoknak. A szászrégeni Augustin Maior Általános Iskolában elektromossággal kapcsolatos kísérleteket hajtottak végre, ellátogattak a MOGYE Gyógyszerészeti Karának analitikus kémia tanszékére, illetve a radnóti hőerőműhöz, jobban megértve ezáltal az elektromos árammal kapcsolatos fogalmakat – számoltak be a tavalyi projektről a nyertes csapatok tanárai.

Az Accenture IT-vállalkozás is támogatja a tervek megvalósulását. A cég képviselője, Dimény Lóránt arra hívta fel a figyelmet, hogy

a mai világban az új ötletek jelentik a hozzáadott értéket, a cégek pedig keresik az értékes munkaerőt, ezért nagyon fontos, hogy már iskolás korban felkeltsék a diákok érdeklődését a tudományok iránt.

„A diákoknak átadott üzenet legyen az, hogy a mai világban menő a tudás, és ezt minden vállalkozás értékeli” – mondta Dimény Lóránt.

A Științescu Alapról még több információ és a jelentkezési feltételek a mures.stiintescu.ro weboldalon találhatók.