Úgy tűnik több magyar tannyelvű gimnáziumi osztályra lesz szükség

Hajnal Csilla (R) 2017. november 14., 12:50

Decemberben kezdődik el a beiskolázás módszertanának alkalmazása, azaz ilyenkor derül ki, hogy Maros megye iskoláinak hány és milyen szakirányú osztályokra lesz szüksége a következő tanévtől.

Illusztráció Fotó: Boda L. Gergely

Ezek a számok még nem véglegesek, de mindenképpen iránymutatók. Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor tanügyi konzultációs csoportot hozott létre Maros megyében, amely az érdekképviseleti szervezetek, a tanfelügyelőség, a pedagógusok, illetve a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) közötti párbeszédet könnyíti meg, ugyanis
sokszor egymásnak ellentétes megoldási javaslatok születtek. Ez regionálisan és szakmailag is igyekszik lefedni a megyei oktatási rendszert.

A konzultációs csoport októberi találkozóján a decemberben kezdődő beiskolázás módszertanának alkalmazásáról értekeztek. Minden iskolának volt egy küldöttje, aki elmondta az osztályokkal kapcsolatos igényeket, a diákokhoz pedig az RMPSZ révén juttatták el a kérdőíveket az iskolaválasztási igényekkel kapcsolatosan.

A számok alapján minden középiskola közölte, hogy hány magyar osztályt szeretne, milyen az arány a gimnáziumi és a szakiskolás képzések között, milyen szakosodásra lenne igény.

A beérkezett adatok alapján 44 – plusz a katolikus iskola három osztályával 47 – középiskolai elméleti osztályt kértek, és 12 és fél szakiskolai osztályra lenne igény a következő tanévtől. Jelenleg 41 elméleti és 11 szakiskolai osztály van a megyében.

Ezek az első igénylések, de még le kell ülni, és a konkrét számok tükrében meg kell megint vizsgálni, hiszen köztudott, hogy nyolcadik végén van lemorzsolódás is. Később derül ki, hogy milyen arányban fogják elhagyni az iskolát, mert sajnos ez a valóság, főleg vidéken

– fogalmazott Novák Csaba Zoltán.