Köszöni a Csíki Játékszín munkaközössége, hogy kiállt mellettük a Magyar Színházi Szövetség

Székelyhon 2017. november 10., 15:34

Erdélyi, magyarországi színházi alkotók, intézményvezetők, rendezők, kritikusok is aláírták a Magyar Színházi Szövetség (Maszín) közleményét, amelyben aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a Csíki Játékszínt is érintő átszervezésekre kerül sor.

A Csíki Játékszín színészei az általuk, a költészet napján szervezett ünnepségen. Archív Fotó: Veres Nándor

A székelyudvarhelyi, aradi, temesvári, váradi és szatmári magyar társulatot tömörítő Maszín azt nehezményezi, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivatal a 2018 januárjától kötelező közalkalmazotti béremelés miatt átszervezi a helyi költségvetésből működő kulturális intézményeket – szemlézte az állásfoglalást a Krónika.

Alulírottak aggodalommal figyeljük a Csíki Játékszín körül kialakult fejleményeket és sajtónyilatkozatokat, és legfőképpen az ezt a helyzetet kiváltó jelenséget.

Az 1998-ban létrejött Csíki Játékszín alapítója, Parászka Miklós irányítása alatt az erdélyi, romániai és összmagyar színházi paletta fontos intézményévé vált. Úgy gondoljuk, hogy az olyan kulturális intézmények, mint a Csíki Játékszín intézménye – akárcsak a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, vagy a sajtóban szintén szóbahozott, Bocsárdi László alapította gyergyói Figura – olyan értéket jelentenek, amelynek esetleges szervezeti átalakításához a legnagyobb körültekintéssel, konkrét hatástanulmányokon alapuló előkészítéssel, nem utolsósorban pedig az érintett alapítókkal, menedzserekkel, művészekkel, háttéralkalmazottakkal, a csíkszeredai közönséggel, szakmai szervezetekkel, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű szakértőkkel való elmélyült és alapos egyeztetést, illetve társadalmi konzultációt követően érdemes csak hozzálátni, annak kockázatát elkerülendő, hogy csorbát szenvedjen ezen intézmények évtizedes, kitartó értékteremtő munkája, intézményi autonómiája, és veszélybe kerüljenek eddigi fejlődésük vitathatatlan eredményei

– olvasható a csütörtökön kiadott közleményben.

A nyílt levelet számos intézményvezető, többek közt Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió igazgatója , Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, Zakariás Zalán, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője, valamint erdélyi és magyarországi színészek, rendezők, írók, dramaturgok, kritikusok, koreográfusok is aláírták.

Elismerés és köszönet a Csíki Játékszíntől

A Magyar Színházi Szövetség, a színházi szakma és a táncművészet 65 kiválósága november 9-én kiadott nyilatkozatában tette nyilvánossá bölcs állásfoglalását intézményünk jövőjével kapcsolatban, amiért elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki – olvasható a Csíki Játékszín pénteken kiadott közleményében.

A magunk részéről töretlenül hiszünk színházunk két évtized alatt kiérlelt értékrendjében. Alapértéknek tekintjük a magas fokú kulturális hasznosulást, azt, hogy megfontoltan műsorra tűzött előadásaink a legkülönbözőbb életkorú és társadalmi hovatartozású nézőink sokaságának jelentenek rendszeres színházi kínálatot. Székelyföld kulturális jellegzetességeiben gondolkodunk, ezért székhelyünkön kívül számos Hargita-megyei településnek biztosítjuk a színházkultúra rendszeres jelenlétét, identitásképző, közzöségmegtartó, -fejlesztő szerepét

– olvasható az állásfoglalásban.

Mint fogalmaznak: „társulatunkat ez a céltudatosság alakította igényes, családiasan összetartó, jól szervezett munkaközösséggé, melynek megfelelő szervezeti formája, a magas szintű munkakultúra biztosítéka, az önálló, autonóm színházintézmény. Kijelentjük, hogy ennek megőrzése érdekében

a változó finanszírozási körülmények között megfelelő rugalmasságot tanúsítunk az esedékes bértárgyalások során. Cserébe pusztán barátságos, befogadó környezetet, városunk szolgálatába állított alkotói szabadságunk támogatását kérjük.

Szerintük e válságos helyzetben minden érintett, döntéshozók és színháziak felelőssége óriási.

„Az intézményünk által megteremtett és közvetített értékek láthatatlanok és megfoghatatlanok, de a megragadható és megszámlálható anyagiak mellett nélkülözhetetlen összetevői egy élhető, a következő generációk számára jövőt jelentő, kulturált környezetnek.

Az ügyünkért kiálló színházi szakmát illető köszönet mellett kinyilvánítjuk eziránti maradéktalan elkötelezettségünket

– írja a közös állásfoglalásban a Csíki Játékszín munkaközössége.