Kerékpáros felvonulással az autópálya építéséért

Székelyhon 2017. október 27., 16:27

Kerékpáros felvonulást szervez szombaton az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége. Az akcióval az észak-erdélyi autópálya építésének folytatását próbálják szorgalmazni.

Többen is jelezték, hogy végigtekernék a 28 kilométeres távot. Illusztráció Fotó: Barabás Ákos

Az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, Csomortányi István szerint

hozzávetőlegesen harmincan jelezték, hogy végigtekernek a 28 kilométeres távon.

A felvonulás 10 órakor indul a nagyváradi Széchenyi parkból, majd Hegyközpályi, Hegyközcsatár és Síter érintésével a Szalárd határában található, csak részben kivitelezett autópálya-felüljáróig kerekeznek a résztvevők – számol be az Agerpres.

Ioan Mihaiu prefektus szerint a biciklis felvonulás fölösleges, mert a sztrádaépítési munkálatok újrakezdését megelőző folyamat „a normális kerékvágásban halad”.

Hozzátette, november 20-áig nyújthatják be a cégek ajánlataikat, ezt követően kiértékelik ezeket, és december 15-én kihirdetik a versenytárgyalás győztesét.

„Nincs semmiféle probléma, a versenytárgyalást nem halasztották el. (...) Nem lehet átugrani az eljáráson. Eddig minden illeszkedik az ütemtervbe” – tette hozzá a prefektus.