A vadak nem hoznak nyereséget
Gondolta volna, hogy Székelyföldön a vadgazdálkodás nem nyereséges vállalkozás? A számítások azt mutatják, hogy a vadásztársadalom szenvedélyből, saját megtakarításai terhére finanszírozza a székelyföldi vadgazdálkodást, de a negatív pénzügyi egyenlegek nem fenntarthatók.
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Erdészeti Szakosztálya és a Magyarországi Országos Erdészeti Egyesület Erdélyi Helyi Csoportja közös szervezésében október 21-én Tusnádfürdőn megtartották a XVII. Erdészeti Szakkonferenciát. Itt volt szerencsém egy előadást is tartani A székelyföldi vadgazdálkodás ökonómiai értékelése címmel. Az előadás anyagát doktori témavezetőmmel, dr. habil. Jánoska Ferenccel, a Soproni Egyetem docensével közösen állítottuk össze, és
vizsgálataink nagyon érdekes eredményekre vezettek.
A vadgazdálkodási tevékenység jövedelmezősége ritkán van megkérdőjelezve, és gyakran elhangzanak olyan kilövési díjak, melyek alapján kívülállóban fel sem merül, hogy ezt a tevékenységet pénzügyileg ne lenne érdemes folytatni. Minket azonban a konkrét adatokkal alátámasztható helyzetkép érdekelt. Ennek érdekében – önkényesen – Székelyföldet vadgazdálkodási szempontból úgy határoltuk le, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyék területén lévő vadászterületekkel azonosítottuk. Az átfedés nem teljes, ugyanis a három megye teljes kiterjedése 1 706 258 ha, míg az itteni vadászterületeké összesen 1 604 218 ha. Ezen az 1,6 millió hektáron 143 vadászterület van, amelyeket 67 vadászatra jogosult kezel. A három megye területén a vadászterületek átlagos kiterjedése 11 218 hektár (legkisebb 7010 ha Maros megyében, a legnagyobb 20 862 ha Hargita megyében). Egy vadászatra jogosult legkevesebb egy és legtöbb tizenkét vadászterületet kezel, az egy vadászatra jogosultra számított vadászterületek átlagos száma 2,13. Ez azt is jelenti, hogy olyan vadgazda is van, aki kevesebb mint 10 ezer hektáron gazdálkodik, de olyan is, akinek a fennhatósága alá több mint 100 ezer hektár tartozik.
Egyértelmű, hogy bevétel elsősorban a vadásztatásból, másodsorban a vadásztársulati tagok tagsági díjaiból származhat. A vadásztatás bevételeit pedig az éves jóváhagyott kilövési keretek határozzák meg. A 2017–2018-as vadászati idényben Székelyföld 1,6 millió hektárnyi területén gímszarvasból 839, vaddisznóból 4203 és őzből 2836 példány ejthető el. Egyszerű számítások azt mutatják, hogy
egy nagyvad 203 hektáronként az átlagos kilövési keret,
ami egyenértékű azzal is, hogy egy átlagos, 11 218 ha kiterjedésű székelyföldi vadászterületen évente kb. 55 nagyvad ejthető el. Ebben persze benne van a szarvasfélék hím példányainak trófeás és selejt példányszáma, illetve a tehén- és borjúhasznosítás is. Ez utóbbiak köztudottan kisebb gazdasági értékkel bírnak, nincs is rájuk fizetőképes kereslet,
a vadgazdák egy része inkább lemond ezek elejtéséről, minthogy aprópénzért elherdálja.
A 2016–2017-es vadászati idény statisztikái alapján a három vizsgált megyében átlagosan a jóváhagyott trófeás bikák 88 százaléka, a selejt bikák 94 százaléka, illetve a tehenek és borjak 77 százaléka lett hasznosítva. Továbbá az összes gímszarvas-vadásztatásnak csak 36 százaléka történt külföldivel. Ez utóbbi adat azért is fontos, mert eltérő árat lehet egy külföldi bérvadásszal megfizettetni ahhoz képest, amit egy helyi vadász képes és hajlandó fizetni. A vaddisznó-hasznosítás is csak a jóváhagyott keret 85 százaléka volt a 2016–2017-es vadászati idényben. A vaddisznó-vadásztatással kapcsolatosan azt kell megjegyezni, hogy
csak nagyon kevés vadászatra jogosult képes olyan vadászatot szervezni, amelyre külföldi fizető vendéget lehet hozni.
Általánosságban az jellemző, hogy a vaddisznó vadászata a társulati tagság kiváltsága.
A potenciális bevételek mellett azonban, gazdasági elemzésről lévén szó, a kiadásokról is említést kell tenni. Első és legfontosabb költségtétel a vadászterületek bérleti díja. A három megye 143 vadászterületéből 135 azoknak a száma, ahol a vadászatra jogosult és a területtulajdonosok meg tudtak egyezni, és árverés nélkül, közvetlen odaítéléssel lett a vadászati jog bérbe adva. A fennmaradó 8 területen liciten dőlt el a vadászati jog sorsa.
Vannak korrekt bérleti díjak, de olyanok is, melyek nem reálisak, következésképp nem is valószínű, hogy ki vannak fizetve.
Számításaink szerint 138 azoknak a vadászterületeknek száma, amelyeken az éves vadgazdálkodási bérleti díj valós, és ezek teljes összege 501 220 euró.
Másik fontos költségtétel a gazdálkodási szerződésekben hatóság által kötelezően előírt kiegészítő takarmány mennyiségének értéke. Szálas takarmányból (széna és szárított leveles, fásszárú növények hajtásai) minden becsült gímszarvasra és dámszarvasra 75 kg, minden őzre 25 kg és minden mezei nyúlra 1,5 kg a minimális takarmányszükséglet. Szemes takarmányból (főként kukorica) gím- és dámszarvas számára 25 kg, vaddisznónak 60 kg, míg fácánnak és fogolynak 6 kg az előírt mennyiség. Lédús takarmányokból (gyümölcs vagy takarmánynövények) a gímszarvas, dámszarvas és vaddisznó számára szükséges szemestakarmány mennyiségének 30 százalékát kell biztosítani.
A vadállomány kiegészítő takarmányozásának elmulasztása vadgazdálkodási szerződésbontási kritérium.
Tehát ezek a mennyiségek be kell kerüljenek a könyvelésbe, és ki kell kerüljenek a vadászterületekre. Gazdasági szempontból az fontos, hogy évente a székelyföldi vadásztársulatok összesen 1454 tonna szálas, 1130 tonna szemes és 287 tonna lédús takarmányt kénytelenek kijuttatni a vadállomány számára, és ennek összértéke kb. 295 500 euró.
Viszonylag nagy területet felölelő elemzések során arra mód nincs, hogy reálisan számszerűsíteni lehessen a vadföldgazdálkodással, adminisztrációval, gépjárműparkkal kapcsolatos költségeket. A 67 vadászatra jogosult közül azonban van 50 olyan, amelyik nem erdészet, oktatási intézmény vagy más megyében bejegyzett vadásztársulat. Ezeknek a 2016-os év végi pénzügyi mérlege hozzáférhető a pénzügyminisztérium honlapján. Ezekből kitűnik, hogy összesen 323 személy volt alkalmazva a vadászatra jogosultak által, akik éves bérköltsége (2016-os évi minimálbérrel és annak járulékaival) kb. 1 113 000 euró.
A pénzügyi mérlegek gazdasági eredményre vonatkozó részeinek elemzése rámutatott, hogy a három székelyföldi megye területén a 143-ból 120 vadászterületen gazdálkodó 50 vadászatra jogosult 2016 év végén 120 608,21 euró veszteséget produkált. A három megyéből egy sincs, ahol az összesített egyenleg pozitív. Persze, létezik a 28 veszteséges vadászatra jogosult mellett 22, amely profitot termelt, de a jövedelmek viszonylag kicsik, a veszteségek pedig nagyobbak. Így
a teljes székelyföldi vadgazdálkodás veszteséges.
Ennek vannak gazdálkodási és konjunkturális okai egyaránt. Egyesek a menedzsment szemléletet csak úgy hajlandók alkalmazni, hogy akkor értékesítenek vadászati lehetőséget, ha már a tagsági díjakból nem lehet a működési költségeket fedezni. Tehát
a vadásztársadalom szenvedélyből, saját megtakarításai terhére finanszírozza a székelyföldi vadgazdálkodást, de a negatív pénzügyi egyenlegek nem fenntarthatók.
A konjunkturális ok a ragadozók vadászatának betiltása, ami egy átlagos Hargita megyei vadásztársulat éves bevételének kb. 40 százalékával egyenértékű. A helyzet kezelésére nyitást javasoltunk a civil társadalom felé a vadászat általános elfogadottsága érdekében, és alternatív bevételi források (turizmus, erdei iskola, vadfotózás stb.) felkutatását, illetve kiaknázását.
A szerző vadgazdamérnök,
az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület elnöke