Egyik gyanúsítottat őrizetbe vették, a másik már előzetesben volt

Bakó Zoltán 2017. október 11., 16:59

Két helyszínen végzett házkutatás után a marosvásárhelyi rendőröknek sikerült azonosítaniuk két korábbi nagy értékű lopás feltételezett elkövetőit.

Illusztráció Fotó: Pál Árpád

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop elmondta, idén augusztus 18-án, majd szeptember másodikán két marosvásárhelyi illetőségű férfi – egy 23 és egy 27 éves – két marosvásárhelyi lakásba tört be, ahonnan 6000 lej értékben vittek el televíziókat, laptopokat, játékkonzolokat. Akkor még a bűnügyi rendőrség ismeretlen tettesek után nyomozott. Az időközben beszerzett bizonyítékok és a nyomozati eredmények alapján kedden reggel megkapták a házkutatási parancsot, s a marosvásárhelyi csendőrség támogatásával megejtették a házkutatásokat a gyanúsítottak lakásán.

Megtalálták a két betörésből származó javak egy részét, de ezek mellett felleltek még más olyan tárgyakat is, amelyeknek az eredetére a gyanúsítottak nem tudtak elfogadható magyarázatot adni.

Ezek között van egy videoprojektor, egy DVD-lejátszó, egy újabb játékkonzol, egy laptop és más tárgyak, amelyekről a rendőrök feltételezik, hogy más betörésekből és lopásokból származnak.

A két gyanúsítottat előállították a rendőrségen. A 23 éves férfit őrizetbe vették. A 27 éves gyanúsítottat nem kellett őrizetbe venni, ő ugyanis egy más ügyben már előzetes letartóztatásban van a marosvásárhelyi fogházban, ellene csak az ez ügyben is szükséges vizsgálatot kellett elrendelni. Mindkét gyanúsított ellen folyik a további vizsgálat, amelynek célja, hogy a már említett betöréseken kívüli más bűncselekmények feltételezhető elkövetésére is fény derüljön.