Ki kérhet kártérítést, ha közúton vadállattal ütközik egy autó?
Az utóbbi időszakban egyre több vad és gépjármű ütközéséről szóló hírt lehet olvasni. Jelen viszonyok között a vad–gépjármű ütközések kapcsán a vadászatra jogosultak felelősségre vonása és a vadban bekövetkezett kár követelése egyaránt a valóságtól elrugaszkodott.
Augusztus hónapban történt például Gorj megyében olyan eset, amikor egy Olaszországból hazatérő személy kisebb személyautójával
olyan szerencsétlen módon hajtott bele egy vaddisznókondába, hogy a balesetben 33 disznó pusztult el.
Ugyancsak augusztusban Szeben megyében is történt egy komolyabb baleset, amelyben hét vaddisznó volt az áldozat. Csodával határos módon, személyi sérülés egyik említett esetben sem történt. A szenzációsnak számító események sora azonban szeptember hónapban is folytatódott.
Nagy hírverést kapott például az az ügy, melynek egyik főszereplője egy Mehedinti megyei mentőssofőr volt, aki bevetés közben elgázolt egy vaddisznót, amely életét vesztette. Az esemény pikantériája, hogy a mentőautó vezetőjét a rend éber őrei orvvadászattal gyanúsították.
Nagy valószínűséggel, vagy a baleseti jegyzőkönyv orvvadászatra vonatkozó része lesz érvénytelenítve, vagy peres ügy kerekedik ki belőle, ugyanis az orvvadászat bűnténynek minősül.
A bírósági ügyek valószínűsége egyébként is nagy, hisz egy vad-gépjármű ütközés esetenként tetemes anyagi kárral járhat, és nagytestű vaddal való ütközés során személyi sérülések is előfordulhatnak. A károk viselésének módja pedig sokak számára nem egyértelmű. Jogi tanácsadással foglalkozó fórumokon láttam, hogy a vadon élő- és háziállatokkal történt közúti ütközéseket megpróbálják összemosni.
A Polgári Törvénykönyv (továbbiakban Ptk.) értelmében ugyanis az állat tulajdonosa vonható felelősségre minden, az állattal kapcsolatosan felmerült kár miatt.
Pontosabban, a Ptk. vonatkozó passzusai úgy fogalmaznak, hogy az a felelős, akinek a kár bekövetkeztének idején a jogi őrzése alatt állt az állat. Ezt a jogászok úgy próbálják értelmezni, hogy
a vadon élő, vadászható fajok jogi őrzése a vadászatra jogosultak (vadásztársulatok, erdészetek, földtulajdonosi közösségek stb.) felelőssége. Azonban a szabad területen élő vadállomány nem a vadászatra jogosultak tulajdona, hanem országos és nemzetközi jelentőségű közvagyon, és nem felügyelhető, mint a háziállatok.
A vadászatra jogosult a vadállományt csak ügykezeli, annak gondnoka. Feladata a vadállomány egyedeinek illegális vadászat és egyéb behatások elleni védelme, valamint felelősséggel tartozik a mezőgazdasági és erdészeti kultúrákban, illetve a háziállatokban bekövetkezett a károkért egy speciális jogszabály értelmében. Ilyen megközelítésben,
egy vad-gépjármű ütközésből a vadászatra jogosultnak is kára származik és esetleg elvárható, hogy az ügykezelési szerződése értelmében meg is próbálja felhajtani ezt a kárt.
Egy ilyen, Temes megyei jogi háború idén szeptemberben kapott nagyobb hírverést, habár 2016-ban történt ügyről van szó. Röviden, egy gépjárművezető autójavítási költséget képező 1000 euró nagyságrendű összeget követel egy vadásztársulattól, ez utóbbi viszont 4000 eurót, amennyi az elgázolt őzsuta kártérítési értéke. A kártérítési értékkel kapcsolatban azt szükséges megemlíteni, hogy vadászidényen kívül, orvvadászat során elejtett egyedek kártérítési értékeit tartalmazza a vadászatról és vadállomány védelméről szóló törvény. A vadásztársulat erre hivatkozva követel 4000 eurót egy őzsutáért. Az ügy minden részletében számomra nem ismert, csak az események sorrendje. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem egyértelmű, a vadásztársulat az őt ért kárt próbálja felhajtani, vagy inkább a követelés egy válaszlépés a gépjárművezető akciójára.
Igazából a vadásztársulat álláspontja is érthető, hisz Romániában 5000 hektár a legkisebb vadászterület kiterjedése. Ekkora és ennél nagyobb területen szabadon élő állatok eshetnek közlekedési balesetekben áldozatul, de ez teljesen független attól, hogy éppen ki a vadgazda és hogyan végzi a munkáját. Egyetlen kivétel létezhet, éspedig az, mikor vadászati tevékenység (hajtás) zavarja a vadat közlekedési utakra.
Tehát, ha nappali időszakban jelenik meg hirtelen az úton egy vagy több vad, és erre semmi nem hívja fel előzetesen a gépjárművezetők figyelmét, úgy érdemes utána nézni, hogy hajtóvadászat nem történt-e a környéken. Éjszakai baleseteknél a vadásztársulatok felelőssége nem áll fenn.
A fenti magyarázat során felmerült két dolog, ami külön tárgyalást érdemel. Ezek: a napszak és a figyelmeztetés.
Alapvetően biológiai és viselkedéstani okokra visszavezethető módon a vadfajok legaktívabb időszakai a napnyugta és napkelte körüli órák. Ilyenkor bizonyos területrészeken megnövekszik annak az esélye, hogy vaddal találkozzunk az utakon.
Ezen szakaszokat a vadászatra jogosultak ismerik, és kérik a közútkezelőt (CNADNR), hogy vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyezzen ki. A figyelmeztető táblák oda vannak kihelyezve, ahol a veszélyes szakaszok kezdődnek, és ki vannak egészítve a veszélyes szakasz hosszúságát mutató táblával.
Tehát, napkelte és napnyugta környékén mindenképpen figyelmesebben kell vezetni, s ha még vadveszélyt jelző figyelmeztető tábla is ki van helyezve, akkor még fokozottabb óvatosságra van szükség.
Az egyébként banálisnak tűnő, vadveszélyre figyelmeztető táblákat ajánlatos tehát komolyan venni. Azért is, mert egy, ez év májusi
Bihar megyei bírósági döntés értelmében az országos közútkezelő részvénytársaságot ítélték kártérítés megfizetésére, ugyanis a vad-gépjármű ütközés helyszínére vonatkozóan vadveszélyre figyelmeztető forgalmi tábla nem volt kihelyezve.
A döntés indoklásának szellemében viszont, ha táblával lett volna jelezve a veszélyhelyzet, a gépjárművezető kénytelen lett volna viselni a bekövetkezett kárt. Gépjárművezetői szempontból legjobb megoldás az elővigyázatos vezetés, második az önkéntes biztosítás (CASCO).
A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök