Korszerű, funkcionális napközit építtetnének Kászonaltízen

Kömény Kamilla 2017. szeptember 27., 12:54

Új tanintézetet építtetne a kászonaltízi önkormányzat annak érdekében, hogy a dolgozó szülők számára megoldódjon óvodáskorú gyermekeik felügyelete. Emellett a napközi létesítése azért is fontos, mert a jelenlegi óvodaépület nem felel meg a legalapvetőbb elvárásoknak sem.

A jelenleg óvodaként működő kászonaltízi épület Fotó: Sándor Csilla

A pontosításhoz szükséges dokumentumok bemutatását követően

rövidesen aláírják a kászonaltízi napköziotthon építésének finanszírozási szerződését,

ami után az önkormányzat még a télen elindíthatja a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre. A beruházást a kormány Helyi Fejlesztési Országos Programja (PNDL) révén mintegy kétmillió lejjel támogatja – tájékoztatott érdeklődésünkre András Zoltán. Kászonaltíz polgármestere hozzátette, kormánypénzről lévén szó, bízik benne, hogy nem lesz olyan hosszas folyamat a megvalósítás, mint a sportpályaépítésé.

{K1}

Terveik szerint két év alatt be kellene fejeződjön az építkezés.

Mint megtudtuk, a kászonaltízi óvodások jelenleg az iskola melletti épületben tanulnak, az viszont nem tanintézetnek épült, így nem is felel meg az előírásoknak. A községvezető kiemelte, jó ideje gondolkodnak ennek a helyzetnek a megoldásán:

szóba került egy nagyobb épület átalakítása is, de végül új építése mellett döntöttek.

A majdani napközi épülete az iskolaudvaron, a jelenlegi óvodaépület szomszédságában kap helyet, a sok szempontból alkalmatlan épületet – a terveknek megfelelően – az új felépítése után elbontják.

Fotó: Sándor Csilla

Azzal kapcsolatban, hogy miért látják szükségesnek a napközis rendszer bevezetését, András Zoltán kifejtette, céljuk a helyi dolgozó szülők segítése, hogy míg a munkahelyen vagy a mezőn vannak délután, addig szakemberek felügyelete mellett tudhassák a gyermekeiket. Értelemszerűen

nemcsak az altízi gyermekek járhatnának a napközis csoportokba, hanem a helyek függvényében a teljes községből ott tanulhatnának azok a gyermekek, akiknek szüleik azt igényelik

– szögezte le az elöljáró. Hangsúlyozta továbbá, mindenképp prioritásként kezelik ezt a beruházást.

Mivel a legkisebbeknek a napköziben lenne megoldva a délutáni foglalkoztatása mellett az étkeztetése is, így a konyha nagyobb kihasználtsága miatt, hosszú távon gondolkodnak egy közétkeztetési rendszer elindításán is. Azáltal a helyi rászoruló családoknak nyújtanának segítséget, gyermekeiknek ugyanis napi egyszeri meleg ételt biztosítanának.

Útfelújításra is pályáztak

Szintén a PNDL-listára került a kászoni önkormányzat községi utainak aszfaltozását célzó pályázata is, amely révén 7,2 kilométernyi utat újítanának fel, illetve Kászonfeltízen és Kászonjakabfalván egy-egy központi teret is kialakítanának. Erre közel ötmillió lejt igényeltek a kormánytól. Jelenleg a tervező a még szükséges dokumentumokat állítja össze, amelyet rövidesen elküldenek Bukarestbe. Mint minden PNDL-s finanszírozású projekt esetében, ez esetben is csak az építkezésre fordítható a majdani összeg, minden egyéb kiadást, a tervezéstől kezdve az engedélyezésekig, az önkormányzatnak kell fizetnie költségvetéséből – húzta alá András Zoltán polgármester. Megjegyezte, egyelőre még nem biztos, hogy erre is jut majd pénz a kormányalapból, de bíznak benne, hogy az ígért összeget valóban megkapják.