Hiányos iratcsomóval jelentkeztek az ipari parkba

Bíró Blanka 2017. szeptember 19., 17:55

Három vállalkozás jelentkezett, hogy „betelepedne” a sepsiszentgyörgyi ipari parkba, ám mindhárom kérést kénytelenek voltak elutasítani, mert hiányosak voltak a benyújtott iratcsomók.

Fotó: Henning János

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a kéréseket elbíráló bizottság tagja portálunknak elmondta, kiegészítéseket kértek, és a vállalkozók újra jelentkezhetnek a kiírásnak megfelelő iratcsomóval.

A város határában 16,5 hektáron létrehozott ipari parkba első körben három cég telepedett volna be,

mindhárom helyi vállalkozás. Egyik befektető egy kisebb sörgyárat szeretne beindítani, ahol kézműves söröket gyártana, egy autóelektronikával foglalkozó cég műhelyt létesítene, míg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonában levő Urbano Locato karbantartó cég szintén a műhelyeit költöztetné be a parkba.

Meglepett, hogy a cégek felkészületlenül érkeztek. Van egy kiírás, azt figyelmesen el kell olvasni, és az alapján benyújtani a kérést. Nem kérünk sokat, egy üzleti tervet, milyen beruházásra gondolnak, hány alkalmazottat foglalkoztatnak, mert ez alapján pontozunk, és ítélhetünk meg kedvezményeket

– részletezte a kereskedelmi és iparkamara elnöke.

Édler András hozzátette, a pontszámok alapján az évi 1,5 eurós négyzetméterenkénti bért akár 0,6 euróra is le tudják csökkenteni. Rámutatott, nincs semmi veszve, a beruházók a kiegészített iratcsomót újra benyújthatják, és újabb jelentkezőket is várnak. Ha a bizottság rábólint a kérésre, akkor azt az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztik, és a testületnek is meg kell szavaznia.

Édler bízik benne, hogy a létesítmény hamarosan beindul, sőt fejlődni fog, így a bővítését is tervezik, a terület szomszédságában egy újabb, hasonló nagyságú telket vásárolna meg a város.

A szépmezői ipari park 24,6 millió lejből épült,

az összeg háromnegyedét hívták le a Regionális Operatív program révén. A számítások szerint 10–14 céget tud befogadni, beindulásával legalább 300 új munkahely jön létre.