Ma még egy romos épület, másfél év múlva teljes pompájában lesz látható a Máriaffy-kastély

Antal Erika 2017. szeptember 14., 12:46

Gazos, elhanyagolt parkon kell átmenni, hogy a marosszentgyörgyi Máriaffy-kastély lelakatolt kapujához jussunk, amelyen egy tábla hirdeti, a csendőrségre másik utcából van a bejárat. A kapu kinyílik, és a 19. század második felében, késő reneszánsz stílusban épült emeletes kastély látványa fogad.

Akik elvették egykor az épületet, azoknak nem állt érdekükben megóvni a pusztulástól Fotó: Boda L. Gergely

Marosszentgyörgy központjában, a főút melletti park mélyén áll, a mára szinte a megsemmisülésig tönkrement kastély, amely a Petki István által 1640-ben építtetett reneszánsz udvarház helyére épült az 1870-es években. Orbán Balázs 1860-ban jegyzett leírása szerint az „erődített várkastélyt” már romos állapotban, részben pedig átépítve találta ottjártakor.

Annak köveit felhasználták az új kastély építkezésénél, a régészek a pincefalakban fedezték fel a 17. századi falmaradványokat. A kastélyt, amelyet a visszaszolgáltatásig az állami gazdasági vállalat használt, és annak kiköltözése után teljesen tönkrement, 2010-ben a marosszentgyörgyi önkormányzatnak sikerült megvásárolnia az egykori tulajdonos leszármazottaitól.

Sófalvi Szabolcs polgármester a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, saját költségvetésből első lépésként felújították a tetőt, hogy a végleges megsemmisülést megakadályozzák, majd európai uniós támogatásra pályáztak a teljes helyreállítás végett.

Az épület ablak- és ajtókeretei hiányoznak, a lépcsőfeljáró szélén látszanak az egykori kovácsoltvas korlát maradványai,

az emeleti erkélyeknek csak maradványai tanúskodnak az egykori pompáról,

hátul még megmaradtak a bejárati árkádok. Bent helyenként leomlott a mennyezet, a falak romosak, a padlózat is hiányos. Bónis László végigvezet a termeken és szobákon, megmutatja, hová húzhattak falakat utólag, hol lehetett a vízvezeték, illetve a szennyvízcsatorna. Néhány ablakkeret fölött még láthatók a díszek, illetve két ajtó tanúskodik az államosítást követő időkről.

Ha nem újítják fel a tetőt, akkor végleg megsemmisült volna az épület

– magyarázza az idegenvezetőnk, akitől megtudjuk, hogy nem csak a cserepeket cserélték ki, illetve pótolták, de a tartógerendákat, valamint sok helyen az épület tető alatti tégláit is.

A tetőt kicserélték, hamarosan következik a teljes felújítás Fotó: Boda L. Gergely

A kastélyhoz egykor egy 68 hektáros díszpark is tartozott, különleges fafajtákkal és egy kis tóval. Az elmocsarasodott tó ma is látszik – hívja fel a figyelmünket Bónis László.

A park területére épült a tömbháznegyed, a szarvasmarha-tenyésztési kutatóállomás és a csendőrlaktanya.

„Összesen egymillió eurót nyertünk a felújításra. Aláírtuk Gyulafehérvárral a szerződést, azt követte a műszaki terv jóváhagyása, utána a közbeszerzési pályázat a kivitelezésre, az is megvan, most már csak az építkezési engedélyt kell megkapnunk” – mondta lapunknak Sófalvi Szabolcs, hozzátéve, hogy szeptemberben, de legkésőbb októberben elkezdik a munkálatokat.

Ha másfél év alatt elkészülnek, akkor egy kulturális és turisztikai központot rendeznek be, amelyben helyet kap egy falumúzeum – amelyhez a marosszentgyörgyiek jóvoltából már gyűlnek a különböző tárgyak –, ugyanott román, magyar és roma vonatkozású etnográfiai múzeumot is terveznek létrehozni.

A marosszentgyörgyi festők számára állandó, illetve időközi kiállításoknak is helyet biztosítanak, ahogy a könyvbemutatóknak, irodalmi esteknek is. A régi kultúrotthonból pedig átköltöztetik a könyvtárat, amelyet egy elektronikus könyvtárral bővítenek ki. A kastélyban rendezik be a házasságkötő termet és a turisztikai információs központot.

A megvásárolt kastély és a hozzá tartozó 4200 négyzetméternyi terület mellé az önkormányzat szeretné megszerezni azt a parkot is, amelyen át kell haladni, hogy a kastélyhoz jussunk. Ezt azonban nem szolgáltatta vissza az állam a jogos tulajdonosnak, a kezelése továbbra is a bukaresti székhelyű kísérleti állomásra van bízva.

Fotó: Boda L. Gergely

Ez is egyik kincse Marosszentgyörgynek, és mivel ennek is védnökei vagyunk, ezt az udvart is szeretnénk szépen elrendezni, hogy látogatható parkká tegyük, kis játszótérrel, koncerttérrel, sportolási eszközökkel, szökőkúttal, padokkal ellátni

– ismertette az elképzelést a község elöljárója. Egyelőre a kastély felújítására, illetve annak berendezésére összpontosítanak, remélve, hogy mire a munkálatokat befejezik, a park tulajdonjogi helyzete is tisztázódik. Most még ugyanis, bár az állam rajta tartja a kezét, tisztázatlan, hogy kik az örökösei az elhanyagolt területnek.

Jó hír azonban, hogy

a kastély felszerelésére benyújtott pályázat pozitív elbírálásban részesült.

Ez része annak a komplex idegenforgalmi projektnek, amellyel a község turisztikai potenciálját tervezik maximálisan kiaknázni. „Közel vagyunk Marosvásárhelyhez, illetve van Maros-partunk, Cinege-dombunk, sós fürdőnk és kastélyunk” – ecseteli Sófalvi a tervet, amely szerint megér egy körutat Marosszentgyörgy, ahová a Víkendtelepről lehetne indulni a Maros-part mentén, érinti a Hétfákat, a kastélyt, a sós fürdőt, a több száz éves tölgyfákat, a Cinege-dombot, Tófalvát, Csejdet.

Mindehhez egy kerékpárutat is terveznek létesíteni, illetve erdei bicikliútra is gondoltak, ami a Somostetővel kötné össze a községet.

Nagy terveink vannak, és sikeres év áll mögöttünk. Tíz pályázatot adtunk le, és mind a tíz nyert, több mint tízmillió eurós befektetésekbe kezdünk

– tette hozzá. A tervek között szerepel részben az utak felújítása, a csatornarendszer bővítése, a kastély felújítását követően annak berendezése, a régi kultúrotthon kibővítése Kós Károly-stílusban.

Ugyanakkor hamarosan indul az a szociális projekt is, amelynek révén több száz gyereket és fiatalt szeretnének integrálni, jövőképet nyújtani számukra, munkahelylehetőséget biztosítani, a szülők iskoláját elindítani, az iskola utáni tevékenységeket elkezdeni.