Támogatásra érdemes közösségi programokból nincs hiány

Kovács Eszter 2017. szeptember 13., 14:39

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány idén is megszervezi a Fuss neki! elnevezésű adománygyűjtő akciót. A közösségi futást október 15-én, vasárnap tartják. Az akcióban minden évben civil szervezetek, adományozók (magánszemélyek, vállalkozások) és önkéntesek vesznek részt.

Az eddigi öt programban 658 futó vett részt, 256 754 lejnyi támogatás gyűlt össze Fotó: Dávid Anna Júlia

Az akcióban minden évben civil szervezetek, adományozók (magánszemélyek, vállalkozások) és önkéntesek vesznek részt, a program csúcspontja egy közös futás a városi parkban.

A Fuss neki! a korábbi években megszokott forgatókönyv szerint zajlik:

udvarhelyszéki civil szervezetek egy közösségi projekttel jelentkeznek, ugyanakkor futókat toboroznak, akik szimpatizálnak a civil szervezettel és projektjükkel.

Az adományozók felajánlást tesznek az általuk kiválasztott futó köreire, avagy fix összeggel támogatják a projekteket. A futók az esemény napján a városi parkban róják a köröket, az így összegyűjtött adományokból valósítják meg terveiket a civil szervezetek.

Idén harmincöt projektet lehet támogatni,

a futók toborzása kedden kezdődött és szeptember 21-éig tart, a felajánlásokat pedig október 12-éig lehet megtenni. A program részletes leírása és ütemterve a fussneki.ro honlapon tanulmányozható.

Az alábbiakban bemutatjuk a támogatható projekteket.

  • Az Elek Apó Unokái Egyesület a Benedek Elek Pedagógiai Líceum környezetét szeretné élhetőbbé, hasznossá és a gyerekek számára vonzóvá tenni, projektjének célösszege pedig 5000 lej.
  • A Kapuk Iskolája Egyesület a máréfalvi Nyirő József Általános Iskola épületében huszonhat lépcsőfokot szeretne bevonatni ismereteket tartalmazó nyomattal és védőfóliával. A nyomatok az élet, a tudományok területéről származó információkat, illetve általános erkölcsi vonatkozású mondanivalókat fogalmaznak meg, erre 3000 lejt szeretnének összegyűjteni.
  • A MÜTF Oktatási Központ Felnőttként is jó ösztöndíjasnak lenni! című projektjével vesz részt a programban, melynek célja szociális és szakmai ösztöndíjalap megteremtése azon hallgatók számára, akik „bár mindennapi nehézségekkel küzdenek, mégis hisznek az életen át tartó tanulás megtartó erejében, felelősségteljes, sokszor családos, többgyermekes felnőttként vállalják a továbbtanulást”. A projekt célösszege 3000 lej.
  • A Castellum Egyesület célja kültéri pingpongasztal és padok vásárlása a Bethlen Gábor Általános Iskola udvarára, a célösszeg 6000 lej.
  • A Dr. P. Boros Fortunát Alapítvány biciklizéshez szükséges sportszereket és eszközöket vásárolna az összegyűjtendő 6000 lejből.
  • A Móra Ferenc Általános Iskola Sikerkulcs Alapítványa modern oktatástechnikai eszközökkel szerelné fel a tantermeket, erre 5000 lejt szeretnének összegyűjteni.
  • A Bányai János Szakközépiskola Imecs László Alapítványa didaktikai, audiovizuális eszközöket vásárolna az összegyűjtendő 5000 lejből.
  • A székelyudvarhelyi Rotary Klub cserediákprogramjának részvevőit támogatná, a megcélzott 5000 lejből kirándulásokat, kulturális és sportprogramokat szerveznének az Udvarhelyen tartózkodó külföldi fiataloknak.
  • A Villanytelepi Napközi Otthont képviselő Harmónia Egyesület kreativitást fejlesztő játékokat (Lego Duplot és Legot) vásárolna, erre a célra 3000 lejt gyűjtenének.
  • A Csicsergő Egyesület Géniusz tehetséggondozó programjának célja a kiemelkedő képességű gyermekek felfedezése, személyiségük optimális fejlesztése. A célösszeg 1000 lej.
  • A Kipi-Kopi Napközi Otthon Együttnevelő Egyesülete a napközis gyerekeknek futóbicikliket és védőfelszereléseket vásárolna, erre a célra 5170 lejt gyűjtenének össze.
  • A Ficánka és Barátai Egyesület Fogtündér programjának célja játékos foglalkozássorozattal megtanítani a helyes fogápolást a Ficánka Napközi Otthonba járó gyerekeknek, erre a célra 2000 gyűjtenének.
  • A Csillagvár Napközi Otthon Szülők és Pedagógusok Egyesülete minél több új, funkcionális, biztonságos és változatos udvari játékot (hintát, lipinkát, mászókát, csúszdát stb.) vásárolna, ehhez 3000 lejre volna szükségük.
Fotó: Dávid Anna Júlia
Családközpontú projektek
  • A Hébe Alapítvány célja olyan eszközök megvásárlása, amelyek fejlesztik a különböző életkorú gyerekek fizikai képességét, teherbírását. Ehhez szükségesek a megfelelő akadálypályák, különböző nagyságú labdák, karikák, rudak, bóják, kapuk, ezért 2000 lejt szeretnének összegyűjteni.
  • A Homokozni akarunk! elnevezésű projekttel szállt be az adománygyűjtő programba a Családokat Összehozó Szervezet: modern, többfunkciós árnyékolóval ellátott homokozókat állítana a város játszótereire, amelyek ponyvája mozgatható lenne. Ez amellett, hogy nyáron maximális árnyékot biztosítana, a homokozás végeztével teljesen lehúzva védené a homokot a kóbor állatoktól. A célösszeg 3000 lej.
  • Az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete minden városi rendezvényen baba-mama sarokkal várja az anyukákat és gyerekeket, most az információs füzetek újranyomtatására, illetve babzsákok, szőnyeg, banner és játékok vásárlására gyűjtenek 2800 lejt.
  • A székelyudvarhelyi városi bölcsőde égisze alatt működő Pro Minoribus Egyesület kis kertet álmodott meg az intézmény udvarára: kifejezetten a legkisebbeknek való kültéri játékokkal szeretnénk színesíteni az udvart, erre 3000 lejt gyűjtenek.
Futni a sportért
  • A Fejér Sport Klub „Asztalitenisz – városunk egyik sikersportága” elnevezésű programjában a viharokban megrongálódott és emiatt beázó asztalitenisz-edzőterem tetőzetét javíttatná meg, illetve a kezdő sportoló gyerekek felszerelését vásárolná meg a 13 200 lejnyi célösszegből.
  • A Gyulaferérvári Caritas sport-, didaktikai és audiovizuális eszközöket vásárolna az udvarhelyszéki hátrányos helyzetű gyerekeket foglalkoztató programban részt vevő nyolc központ számára, erre a célra 3000 lejt gyűjtenének.
  • A Vendor Sportklub Kosárlabdázzunk Székelyudvarhelyért! jeligével a 18 évesek korosztályát támogatná, akik részt vennének az országos kosárlabda-bajnokságban. Mivel a költségek legnagyobb részét az utazás teszi ki, erre gyűjtenének 3000 lejt.
  • A Feel Good Sportegyesület a IV. Feel Good Futótábort rendezné meg idén, erre szeretnének 5000 lejt gyűjteni.
  • A Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Szakmai Egyesülete is részt vesz a programban, ők a tanügyi intézmények bevonásával diákokat oktatnának tűzvédelemre, tűzbiztonságra és tűzmegelőzésre, ehhez 2500 lejt gyűjtenének.
  • A Hard Training Egyesület sporteszközöket vásárolna új edzőtermébe, ezért 5000 lejt szeretnének összegyűjteni.
Fotó: Lukácsi Lehel
A fogyatékkal élőkért is
  • Az Orbán Alapítvány futói idén is felhúzzák a nyúlcipőt: az alapítvány által minden évben megszervezett adventi vásárra készítenének fenyőfadíszeket, kopogtatókat, gyertyatartókat stb., amelyeket értékesítenének. „A bejövő jelképes összegekből karácsonyi ajándékokat vásárolnánk a fenyőfa alá kamaszaink számára. A meglepetések pedig fehérneműt tartalmaznának: alsóneműket, majókat, zoknikat, amik nagyon fontosak mindennapjainkban” – írják. Ehhez 1000 lejre lenne szükségük.
  • A Pro Down Alapítvány hangszereket, készségfejlesztő eszközöket és ékszerkészítéshez szükséges kellékeket vásárolna, erre 3000 lejt gyűjtene.
Színes a projektek palettája
  • Az SZKA Út a jövőbe nevű projektjével indul a futáson, melynek célja adományt gyűjteni az alapítvány ifjúságot támogató programjaihoz (YouthBank és Heuréka Alap). „Azért indítunk csapatot, hogy alapot gyűjtsünk ezeknek a programoknak a működéséhez. Az összegyűjtött pénz 60 százaléka a Heuréka támogatási alapjába kerül, 30 százaléka a YouthBank programba, és 10 százaléka a Közösségi Alapítvány működését fogja segíteni” – írják a projektről, melynek célösszege 15 000 lej.
  • Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége év elején indította el a VIP – Vállalkozz Itthon Programot, melyben tizennyolc, kiemelkedő képességű Hargita megyei fiatal vett részt, akiknek eltökélt szándékuk vállalkozókká válni. „Továbbképzésükre gyűjtünk most pénzt” – írják. Egy háromnapos kurzust szerveznének, ehhez 7000 lejre van szükségük.
  • Az UTCA Egyesület célja felhívni a figyelmet arra, hogy tartalékaink végesek, ivóvizeinkre vigyázni kell. A projekt célösszege 500 lej.
  • Az Udvarhelyszéki Együtt-tesz kalákaprogramban az UIET kosárlabdapályát alakítana ki a Bethlen-negyedben, erre gyűjtenek 7000 lejt.
    A Pro Minoribus Egyesület a városi bölcsőde udvarát szerelné fel játékokkal, erre 3000 lejre lenne szükségük.
  • Az Ebremény Állatvédő Egyesület futói minden évben részt vettek a programban, ezúttal a támogatásból összegyűlő 4000 lejt gyógyszerekre, oltásokra, chipekre, állatorvosi költségekre fordítanák.
  • A Sylvester Dénes Egyesület szervezi minden évben a Pszinkront, az idei kiadásra 1680 lejt szeretnének összegyőjteni.
  • A Valeo Art Egyesület Fókuszban a tehetség projektjének célja fényképezőgéppel és videokamerával, illetve projektorral felszerelni az Üvegfigurák színjátszó csoportot, ezért 6000 lejt gyűjtenének.
  • Együtt a drogmentes környezetért című projektje révén a Drogmentes Erdély szervezete tájékoztató előadásokkal hívná fel a fiatalok figyelmét a drogfogyasztás veszélyeire, ezért 3500 lejt gyűjtenének.
  • Az 1999-ben létrehozott Pro Theatrum Alapítvány, a Tomcsa Sándor Színház háttéralapítványa e projekt keretében olyan gyermek- és bábelőadások létrehozását segíti, amelyek tágítják a gyermekek műveltségi szintjét.
  • Az Albert Schweitzer Alapítvány pedig olyan vénakereső készüléket vásárolna a városi kórháznak, amely megkönnyíti a vérvételt és véradást: erre 4500 lejt gyűjtenének.