Fogyasztóvédelmi ellenőrzés az udvarhelyi Kauflandnál – ki hogyan látja?
Az udvarhelyi Kaufland-ügy csütörtök esti „robbanása” után, a múlt hét péntekén újabb „látogatók” érkeztek az áruházhoz: két fogyasztóvédelmi felügyelő. Ennek apropóján beszélgetett Lucian Mândruță újságíró Sorin Susanu főfelügyelővel. Erre reagált az udvarhelyi üzletvezető is.
Lucian Mândruță újságíró a történtek után Sorin Susanu fogyasztóvédelmi főfelügyelővel is beszélgetett, vele már személyesen, Bukarestben. A fogyasztóvédelem brassói regionális főfelügyelője Mândruțának azt mondta, hivatalból való kivizsgálást kezdeményezett, amikor látta a Milițianul videóját. Két magyar ellenőrt választott ki, hogy ne legyenek kifogások, és mindkettőt a helyszínre küldte.
{K1}
„Nem tudtak értekezni az eladónővel” – mondta a főfelügyelő az újságírónak. „Elmentek, ellenőrizték mindkét eladót, akik az Imbissnél dolgoztak, és az egyikkel nem tudtak jól értekezni románul.” Lucian Mândruță cikkében kiemeli, hogy aznap, rögtön az eset után a brassói sajtó mégis felháborodva számolt be arról, hogy az ellenőröket is visszautasították. „Miért egy hasonló hamis hír?” – kérdezte Sorin Susanutól.
– mondta a főfelügyelő.
„Sajnos ez a magyarázat nem rögtön jött. Hiszen a cikkezések arról, hogy még a fogyasztóvédelmi ellenőröket is visszautasították, csak felduzzasztották az egészet, sőt mintha még igazolták volna az eredeti videót. Még jobban felkavarták a kedélyeket” – írta az újságíró.
A cikk szerint Sorin Susanu azt is megjegyzi finoman, hogy valakinek fel kellett vállalnia az úgynevezett villámhárító-szerepet, magyarán kellett egy hatóság, amely valamilyen módon elégedettséget szolgál az internet ideges „fogyasztóinak”. „De nem csak erről volt szó. A Kauflandot a múltban is megbírságoltuk, mert bizonyos szórólapokról hiányzott a román tájékoztatás. Ám ez nem egyedi eset, egy másik, helyi áruházláncnál sokkal többre is szükség volt: el kellett magyaráznunk, hogy bezárjuk őket, ha továbbra is csak magyar címkék lesznek a termékeken. Végül eleget tettek a felszólításoknak.” Mândruță különben megjegyzi, hogy
Susanu nagyon szenvedélyesen kezeli a román nyelv használatát ott, ahol a románok kisebbségben vannak.
Az újságíró szerint a főfelügyelő panaszkodik arra, hogy milyen a kapcsolatuk azokkal a megyei önkormányzatokkal, ahol többségben vannak a magyarok. Panasza szerint nyomást gyakoroltak volna rájuk, hogy ne ellenőrizzenek egyes üzleteket. Mândruță ugyanakkor megkérdezte Susanut arról is, hogy az ellenőrzéseik hány százaléka vonatkozik a nyelvre, és mennyi a termékek minőségére vagy szavatosságára. A főfelügyelő nem tudott pontos adatokkal szolgálni, de az újságíró szerint Susanu számára a román nyelv kritikus kérdés. Az újságíró úgy véli, Susanu számára a magyarok enklávéja – hogy elvonulnak saját kultúrájukba – egy olyan hiba, amit ki kell javítani. Azokkal az eszközökkel próbálja korrigálni, ami kéznél van: a fogyasztóvédelmi ellenőrökkel.
{K2}
Cikkében Lucian Mândruță nem tudja eldönteni, hogy igaza van-e a fogyasztóvédelmi főfelügyelőnek. Elismeri, hiba nem beszélni románul egy olyan országban, ahol a legtöbb munkahelyhez szükséges a román nyelv, de ez nem illegális. Az újságíró szerint az is hiba, ha elszigetelődik valaki egyetlen egy kultúrába.
A üzlet igazgatója szerint az ellenőrök egyből úgy jöttek Székelyudvarhelyre, hogy mindenképp bírságolni fognak. „Meg kell büntetnünk önöket” – állítja az üzletvezető, hogy ezt neki már az elején mondták az ellenőrök. Az üzletvezetővel együtt a két ellenőr elment a grillezőhöz, és követték, hogy miként zajlik a tevékenység.
„Két nő dolgozott: egyik sütött, a másik kiszolgált. Utóbbi tökéletesen beszél románul, annak ellenére, hogy magyar.
Pont akkor, amikor odaértünk, jött néhány román munkásember, velük beszélgetett, viccelődött. Amikor az Imbissbe mentünk, az ellenőrök beszélgettek azzal a hölggyel is, aki épp sütött. Kérdezték, hogy milyen menüje van, hány grammosak, ő pedig válaszolt, hogy nem a grillezőből van, hanem az üzletből, és egyébként sem tudja. Orvosi vizsgálatokról kérdezték, és nem tudta pontosan kifejezni magát, ezért meg-megállt, hogy gondolkozzon. Románul válaszolt, úgy, ahogy kell, de szünetekkel. Volt egy beszélgetés magyarul is: kérdezték, hogy hány grammos egy adag, ő pedig válaszolta, hogy ez az első nap, amikor ott vannak, nem az Imbisstől vannak.
Végül a két ellenőr megbírságolta a Kauflandot. Miután tanácskoztak egymással és telefonon, mindezt magyarul – írja az újságíró. Ez még az üzletigazgatónak is feltűnt, hiszen nem értett ő sem semmit.
Aztán elmentek, és az igazgató szerint 2–3 perc múlva megjelent az interneten, hogy jött a fogyasztóvédelem, és nem szolgálták ki őket. A következtetést is levonta: már előre meg volt írva a cikk.
„Ön szerint hazugság a cikk?” – kérdezte Mândruță.
„Biztosan. Ott voltam velük. Ennél többet még mit mondjak? Ha egyedül mentek volna, akkor még elhittem volna, hogy megtörtént, de ott voltam. Mindenkit kiszolgáltak, nem olyan, mint a videóban” – válaszolta.
„Az üzlet alkalmazottai mit gondolnak erről?”
„Megijedtek a lányok, félnek, nehogy jöjjön valaki, és sértegesse őket.”
„Megtörtént?”
„Nem. Szerencsére.”
„Mit mond a lány, aki a botrányba keveredett?”
„Meg van ijedve. Szégyenli is magát, azért, ami történt. Belátta, hogy nem volt megfelelő a viselkedése. Azt mondja, hogy már felidegesítette, amikor már harmadjára jött vissza az ember” – válaszolta a székelyudvarhelyi üzlet vezetője.
{K3}
„Mennyire tud románul az eladónő a filmből?” – kérdezett vissza Mândruță.
„Amikor hozzánk jött, csak keveset. Két éve dolgozik nálunk, és folyamatosan tanul. Megtanult románul a kollégáktól és a kliensektől is. Az Imbiss alkalmazottja volt, és úgy kezdte: bună ziua, ce doriți, bine, nu, da. Ismeri a menüket. Tudja miként kell beszélni a grillező klienseivel” – mondja az igazgató.
„Hogyan látják a helybéliek? Fennáll a veszélye annak, hogy interetnikus viszályok lesznek?” – folytatta a beszélgetést az újságíró.
„Székelyudvarhelyen nyolcszáz román van. Nem érzékeltem eddig a városban, hogy létezne feszültség a városlakók között. Egyetlen feszültség van, az, ami a videofeltöltő iránt született. Az emberek attól félnek, hogy elveszítik a turistákat. Mert jönnek román turisták, sokan. Én júniustól vagyok itt, és az ország összes tájáról láttam itt turistákat” – így az üzletvezető.
„Tehát a lány még szolgált ki románokat” – lepődik meg az újságíró.
„Természetesen!” – majdnem kiáltja az igazgató. „Én sosem jártam meg sehol, hogy ne kapjak valamit, amikor azt románul kértem. Nem volt egy hely sem a városban, hogy ne értettük volna meg egymást az alkalmazottakkal, a kliensekkel. Nem történt olyan, hogy lenézzenek, mert román vagyok. Székelyudvarhelyen vannak kliensek, akik nem tudnak románul. Kérdeznek valamit, én nem tudok magyarul, de végül csak megértjük valahogy egymást. Nem veszekszünk, jelekből is megértjük egymást. Amikor látom, hogy nem tud románul, akkor nem kéne kiszolgáljam? Ilyen nem létezhet!”