Böjte Csaba: fel kell készülnünk, hogy más jellegű gondok is lehetnek itt, mint az elbukott vizsgák

Tamás Gyopár 2017. szeptember 09., 20:12

Több mint háromszázan gyalogosan zarándokoltak ki a gyergyószárhegyi, tatárdombi tanévkezdő szentmisére, amelyen Böjte Csaba atya mondta a szentbeszédet. A misét követően megkoszorúzták a tatárdombi emlékművet. Többen voltak, mint tavaly.

Gyalogosan a Tatárdombra Fotó: Tamás Gyopár

Tavalyhoz képest többen hallgatták az útravaló, bátorító szentbeszédet. Sokan autókkal, kerékpárral érkeztek a tatárdombi tanévnyitó szentmisére, de több mint háromszázan gyalogosan zarándokoltak ki. A gyergyószentmiklósi Szent Anna-háztól induló zarándokok között voltak a csíki és udvarhelyi napközi otthonokból is, a kicsik pedig zokszó nélkül tették meg 12 km-es utat. Fáradtan, el-elbóbiskolva hallgatták a szentmisét, amelyen közreműködött a Role zenakar.

Mint ahogyan a télre is fel kell készülni,

arra is fel kell készülnünk, hogy más jellegű gondok is lehetnek itt a Kárpát-medencében, mint az elbukott iskolai vizsgák

– mondta Böjte Csaba atya a prédikációban. Arra intett, fel kell készülnünk fizikailag és lelkileg is arra, hogy netán nem lesz béke Európában. „Mi ezért jöttünk gyalog több mint háromszázan imádkozva, énekelve. Azt gondolom,

az ember többre képes, mint amennyit gondol magáról.”

Merjük mozgásba hozni magunkat, merjünk felállni, elindulni, gyalogolni, sportolni, zarándokolni még akkor is, ha sokszor a reménytelenség, mint egy nagy madár, ráül az emberre, és úgy lenyomja a földre, hogy alig tudja felemelni a fejét – szólt a biztatás.

Az ember többre képes, mint amennyit gondol magáról – hallhattuk Csaba testvér biztató szavait Fotó: Tamás Gyopár

Böjte Csaba a közelmúltban történt iraki látogatásáról is beszélt. Moszult – melyet korábban Ninivének hívtak – néhány ezer fiatal foglalta el, elsodorva a nagyszámú katonaságot. Több mint négyszázezer keresztény menekült el innen. A látogatás apropója az volt, hogy az Iszlám Államtól visszafoglalt Ninivei-fennsík lerombolt keresztény templomaiba ismét vissza akarják hozni az életet. Moszulban 48 katolikus templomot romboltak le 2015-től. A káld és szír katolikus főpapok egy-egy olajfacsemetét adtak a híveknek, hogy ültessék el véráztatta szülőföldjükön, neveljék nagyra, hogy ezek árnyékában az unokáik a gyilkosok unokáival tudjanak beszélni a békéről.

Az egyik templomfalban mérhetetlenül sok lövésnyom látszott, itt végezték ki a keresztényeket.

„Sok bűnt, rosszat láttam, amit az emberek egymásnak okoztak, de ilyen felfokozott mennyiségben el sem tudtam képzelni. Egyik társam letérdelt, egy kanális mellett, amelyben papírfecnik voltak. Odahívott. Egyiken latin betűkkel írta: nada te turbe. Ez egy taizéi ének: Ne félj, ne aggódj. Nagy Szent Teréz imádsága jutott eszembe: „Semmi se bántson, semmi se fájjon, ha Isten él benned, több nem kellhet.” Ekkor nagy nyugalom töltötte el a szívemet – ha Isten él bennem, több nem kellhet. Ha Isten szeret bennünket, erősek vagyunk. A nehézségekre élő hittel tudunk felkészülni.

Én nem a mohamedánoktól féltem Európát, hanem a sok közömbös, lusta, potrohos kereszténytől.

Fel kell ráznunk magunkat, él az Isten, Jézus Krisztus azt akarja, hogy szeretetben éljük életünket. Ebben a hitben szeretnénk elkezdeni a 2017–2018-as tanévet”.

A szentmisét és emlékmű-koszorúzást követően, ebéd után, kicsiknek és nagyoknak különböző programokat kínáltak.