Több újdonsággal rajtol hétfőn a tanév

Molnár Rajmond 2017. szeptember 10., 09:53

Hétfőn kezdődik a 2017–2018-as iskolai tanév: 35 oktatási hét lesz 167 munkanapon keresztül. Az új tanévtől több változással is kell számolniuk a cikluskezdő ötödik osztályos tanulóknak, elsőként a tankönyvhiánnyal.

Fotó: Boda L. Gergely

Az első szünidőt október 28. és november 5. között adják ki, ekkor az óvodások és az elemi iskolások mennek vakációra.

A téli szünet háromhetes lesz, december 23-án kezdődik és 2018. január 14-éig tart.

Ezután ismét oktatás következik február 2-ig. A félévközi vakációt február 3-án adják ki, a második félév pedig február 12-én kezdődik. A tavaszi vakáció ezúttal március 31-től április 10-ig tart. Ezután ismét oktatás következik, egészen június 16-áig, ezt követően pedig szeptember 9-ig nyári vakációra mehetnek a tanulók.

Az érettségi előtt állók számára május 25-én, a nyolcadikosoknak pedig június 8-án ér véget a tanév

– áll az oktatási tárca oldalán elérhető kalendáriumban.

A tavalyihoz hasonlóan az Iskola másként program időpontjait az tanintézetek maguk döntik el, hogy az oktatási tárca által javasolt periódusok közül mely időszakokban szervezik meg. A hivatalos ünnepnapokon nem lesz tanítás, továbbá a tanintézetek külön programokat szervezhetnek az október 5. (az oktatás világnapja) és június 5. (a tanítók napja) megünneplése alkalmából. A Hargita megyei iskolai hálózatban 51 549 diákot tartottak nyilván az eltelt tanévben, idén is mintegy 51 ezer tanuló kezdi meg a tanévet.

A tanév több újdonságot is tartalmaz a cikluskezdő ötödik osztályosok számára az új kerettanterv szerint. Az első és legfontosabb, hogy

a magyar anyanyelvű tanulók ezentúl a román nyelvet speciális tankönyvből, az eddig megszokottól eltérően, nem anyanyelvi szinten tanulják.

Továbbá bevezetik a Kritikus gondolkozás és gyermekjogvédelem tantárgyat a cikluskezdő ötödik osztályokban, és kötelezővé teszik az eddig opcionálisan válaszható heti egy informatikaórát. Mindemellett pedig a következő tanévtől testnevelésből is lesz tankönyvük az ötödikeseknek.

A Hargita Megyei Tanfelügyelőségtől kapott információink szerint

mindössze három tantárgyból kapnak tankönyvet tanévkezdéskor a magyar tannyelvű ötödikesek:

román nyelv és irodalomból, magyar nyelv és irodalomból, illetve hittanból, amennyiben római katolikus vallásúak; román tannyelvű társaik csak hittanból, illetve testnevelésből. Az ötödikes kiadványok a minisztérium által meghirdetett versenytárgyaláson vesztes kiadók óvása miatt késnek. Liviu Pop oktatási miniszter úgy nyilatkozott a témában, hogy a könyveket két hónappal a tanévkezdés után kaphatják meg a tanulók, hozzátéve, hogy ezalatt az időszak alatt a pedagógusok a minisztérium által kiadott, úgynevezett tantárgyak szerinti útmutatókból oktathatják az iskolásokat.

Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünk közölte, az említett útmutatókat ma kapja meg a tanfelügyelőség, majd szétosztja az iskoláknak. Elmondta, a megye tanintézeteiben elegendő számú pedagógus lesz tanévkezdéstől, sikerült minden kiírt tisztséget lefedni. Viszont néhány iskola esetében egyes tanári tisztségeket szakképzetlen pedagógusok töltenek majd be. Hozzátette, egy kivétellel minden iskolának van igazgatója: csak a csíkszentmihályi Arany János Iskola esetében kérdéses az igazgató kiléte, ugyanis – mint beszámoltunk róla – az iskola jelenlegi igazgatója nemrég benyújtotta lemondását.

{K1}

Minden tanulónak, diáknak kellemes és sikerekben gazdag tanévet kívánok. A kedves szülőknek türelmet, és megkérem őket, hogy segítsék, biztassák a gyerekeiket. A tanárainknak pedig sok energiát, szeretetet és kitartást kívánok

– zárta a főtanfelügyelő.