Összefogás szükséges a Mária-út karbantartásáért

Tamás Gyopár 2017. szeptember 06., 17:53

2010-ben kezdődött el a Mária-út kiépítése. Egyre több külföldi választja e zarándoklatot, ezért kérték fel a Mária-út menti Hargita megyei polgármesteri hivatalokat, hogy a településükön áthaladó szakasz karbantartásához járuljanak hozzá.

Zarándokok a Mária-úton. Sok még a fejlesztenivaló. Archív Fotó: Kristó Róbert

Ahhoz, hogy elégedetten távozzanak a zarándokok, összefogásra van szükség a civil szervezetek, önkéntesek, polgármesteri hivatalok és a megyei tanács részéről – mondta Molnár Sándor, a Mária-út erdélyi koordinátora.

Hargita megyében hat útvonal van, ezek hossza összesen 550 km.

A közösség is kellene népszerűsítse

„Évekkel ezelőtt a településeken azt kérdezték, mit festünk, ma már tudják, hogy a Mária-út jele, szeretnénk, ha a helybéliek ezentúl az eltévedt zarándokokat a Mária-úton útbaigazítanák, vagy ha az információs táblának baja esne, akkor szólnának, vagy megjavítanák.

Az lenne a lényeg, hogy a közösség is népszerűsítse a Mária-utat, s hogy a zarándokok elégedettek legyenek

– mondta Molnár Sándor. Gyergyószéken egyelőre két utszakasz halad át (M01 és M12) egy útszakasz van, amely rendbetétel előtt áll, de újabbat is terveznek Borszék felé. Az M01 Mária-út (Máriazell–Budapest–Máriapócs–Kolozsvár–Marosvásárhely–Parajd–Csíksomlyó) Gyergyószéket érintő szakasza: Bucsin-tető–Borzont–Gyergyóalfalu–Gyergyócsomafalva–Gyergyóújfalu–Vasláb. Az M12 Mária-út Brassó–Sepsiszentgyörgy–Csíksomlyó–Maroshévíz–Vatra Dornei útvonalon van, Bélbor–Maroshévíz–Galócás–Salamás–Várhegy–Gyergyóremete–Gyergyóditró–Güdüc–Gyergyószárhegy–Gyergyóalfalu–Gyergyócsomafalva–Gyergyóújfalu érintésével. Tervezik a Ditró–Borszék közötti szakasz kijelölését is.

Meghaladja a civilek erejét a rengeteg feladat

Ahhoz, hogy a Mária-út Közép-Európa El Caminója legyen, összefogásra van szükség– mondta a koordinátor.

A civil szervezetek a polgármesteri hivatalokkal közösen kell tegyenek, hogy a Mária útvonalakat teljes egészében kiépítsék, karbantartásukra figyeljenek, elegendő megfelelő szálláshely legyen, útlevélpecsételő pontokat jelöljenek ki a zarándokok számára

– ismertette Molnár Sándor.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel aláírt partneri szerződés alapján együttműködnek, az osztályok erejükhöz mérten vállalnak az útjelzésfestéstől kezdve csomagszállításig mindent. Parajdtól Alfaluig például a pünkösdi zarándokokat szintén gyergyószéki ekések vezetik.

A cserkészek, helyenként az önkéntes tűzoltók és más civil szervezetek is szívügyüknek tekintik a Mária-utat

– fogalmazott.

Molnár Sándor úgy véli, az utóbbi időben egyre több a teendő, ami a civil szervezetek erejét már meghaladja, ezen kívül pedig egyre több külföldi zarándokcsoport érkezik a térségbe a Mária-úton, ezért is fogalmazódott meg az igény arra, hogy a helyi polgármesteri hivatalokat be kell vonni, hogy a településükhöz tartozó szakaszok karbantartását vállalják el. Ennek érdekében, Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke megkereste a gyergyói útszakasz menti települések vezetőit. A településvezetők biztosították támogatásukról. Barabás Csaba, a megyei tanács elnöki kabinetjének vezetője is bejárva az El Caminót mindent megtesz annak érdekében, hogy az út megfelelő minőségi legyen – tette hozzá a koordinátor.

Szálláshelyek, pecsételőpontok kellenek

Jelenleg a Mária-utat végigjáró külföldi zarándokok „vadnak” ítélnek egy-egy útszakaszt, kutyatámadás, és rossz akaratú emberek miatt, és mert hiányzik a helyiek nyelvismerete is – mutatott rá Molnár Sándor. Franciaországból, Németországból, Luxemburgból, Ausztriából is érkeztek csoportok. Legutóbb egy 28 fős osztrák csoport zarándokolt a Mária-úton.

A Mária-út érdekében összefogók célja az is, hogy amellett, hogy jelzésekkel látják el mindenfelé a zarándokutat, pecsételőhelyeket jelöljenek ki.

Ezidáig a polgármesteri hivataloknál, helyi plébániákon oldották meg a pecsételést, de olyan pontok kellenének, amelyek folyamatosan felkereshetők. Céljuk, hogy bővüljön a szálláshelyek száma is.

A Mária Út – Via Mariæ spirituális turistaút. Olyan zarándokút, mely a közép-európai népek Mária-tiszteletére épít, de egyben összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Célja, hogy Közép-Európa vallási értékeit egységes rendszerré szervező turista- és zarándokútvonal, illetve ezek hálózata épüljön ki Európa ezen régiójában. A Mária út összeköttetést teremt kelet-nyugat irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, valamint észak-dél irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest, és Medjugorje között. Az útvonal egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén, ezáltal kialakítva egy El Caminóhoz hasonló, helyi hagyományokra épülő zarándokútvonal hálózatot.