Marosvásárhely minőségileg egyelőre nem versenyképes a civil aktivista szerint

Akadozik az intézmények és a civil szféra közötti párbeszéd, legtöbb esetben kész tények elé állítja terveivel a városháza a civileket – mutatott rá Gál Sándor, a számos civil programot kezdeményező Marosszéki Közösségért Alapítvány igazgatója.

– Mennyire fogékonyak a marosvásárhelyiek a kezdeményezéseikre?

– Kicsit óvatosak, azt kell mondanom, de nem reménytelen a helyzet. Nagyon sok esetben, mikor újító ötlettel állunk elő, megkapjuk azt, hogy nem fog működni Vásárhelyen, vagy máshol működik, de itt biztos nem fog. Utána, ha látják a példát, a jó példát, az ragadós, és belelendülnek a vásárhelyiek is.

– Kezdeményezés a civil lakosság részéről született már?

– A civil szervezetekkel együttműködünk, de olyan kiírásunk vagy felhívásunk nem volt még, amely kimondottan a lakosságnak szólt volna. Középtávon gondolkodunk ilyesmin is. Konkrétan a részvételi költségvetésre gondolok, amit a kolozsvári tanács már intézményesített szinten valósított meg az idén, de az első kezdeményezés akkor született, amikor Kolozsvár ifjúsági főváros lett. Ezt ha létre tudnánk hozni a közeljövőben, akkor közvetlenül lakossági ötleteket lehetne megvalósítani belőle.

– Van különbség a román és a magyar közösség között, ami a nyitottságot illeti?

– Ahol a különbséget látom, talán az az adománygyűjtő rendezvények. A legnagyobb ilyen az idén a Swimathon volt, a hetedik alkalom, és 10 ezer lejről most eljutottunk oda, hogy 130 ezer lejt gyűjtöttünk össze 25 projektre.

Azt látom, hogy a magyar lakosság sokkal óvatosabb, a román inkább beleveti magát különböző kezdeményezésekbe, nyitottabb.

Ellenben, amit még különbségnek érzek, az az, hogy a magyar lakosság sokkal kitartóbb, mint a román, amely, mivel megvan benne a fogékonyság az újra, sokkal kevésbé kitartó. Felkarolnak egy-egy ügyet, megoldanak valamit, de hosszú távon nem kitartóak.

– A városfejlesztés egy örökzöld téma. Milyen irányba kellene/lehetne fejleszteni Marosvásárhelyt?

– Az első szükséglet, hogy megváltozzon az intézmények hozzáállása, és lehessen reális párbeszédet folytatni különböző témákban. Ez hiányzik, mert Vásárhelyen a közvitákat csak azért tartják, mert a törvény ezt kéri. Konkrét eset a fenntartható mobilitás, amelynek a megvalósításához, összeállításához mi is hozzászóltunk. Érződött az a felfogás, hogy

hamar össze kell csapni, mert nem lehet pályázni, ha nincs meg ez a dokumentum.

Arról kellett volna szólnia, hogy a következő 15 évben hogyan szeretnék, hogy kinézzen a város, milyen legyen a közlekedése. Azért is mondom, hogy nincs reális párbeszéd, mert három és fél hónap alatt akartak megvalósítani egy közel kétéves projektet, és gyakorlatilag a dokumentum egy csomó összeollózott más tanulmányt tartalmazott.

Teljesen hiányzott a lakosság irányába való kommunikálás, hogy az is érdemben hozzá tudjon szólni.

Formailag betartották, de ez nem elégséges ahhoz, hogy mindenki magáénak érezze. Ott van a főtéri emeletes parkoló esete például. A polgármester egy kész tervvel jött. Azt nem vitatja senki, hogy a főtéren szükség van emeletes parkolókra, de nem jött alternatívákkal, hanem egy kész tervvel. Ezért aztán nagyon sok elképzelés meghiúsult.

– Sétálóutcák, lezárt terek – Marosvásárhely számára mintha idegen fogalmak lennének. Hogy látja?

– Itt bűn lezáratni a főteret, de ha megnézem Nagyváradot, vagy Szebent, Kolozsvárt, azoknak a központját lezárták. Vásárhelyen, ha ez egyáltalán szóba kerül, kétségbeesés, idegeskedés az eredmény. Mi még csak beszélni se beszélünk róla, ez tabutéma, pedig fel kell vállalni, a város fejlődik, szükség van rá, vonalat kell húzni az autósforgalom számára, még ha ez nagy felháborodást vált ki, akkor is. A másik a terelőút- és az útépítés kérdése. Párhuzamosan épül egy terelőút, ők így hívják. Vagyis a kommunikáció szempontjából sem korrektek,

megtévesztik a lakosságot, hogy terelőútnak nevezik, amit az erdőn akarnak átvinni.

Nem érzem azt, hogy lenne Marosvásárhelynek egy jövőképe, hogy hol akar lenni öt, tíz, tizenöt, húsz év múlva. Én sokat utazom, de nem az országhatáron kívüli helységekkel akarom összehasonlítani Marosvásárhelyt, csak a környezetünk nagyvárosaihoz. Azt látom, messze meghaladtak minket, Nagyvárad például, a polgármesteri hivatal által működtetett aquaparkkal. Itt a Víkenddel büszkélkednek, ami lehet, hogy tizenöt évvel ezelőtt méltó volt arra, de azóta is csak azzal büszkélkedni... Azt érzem, sok esetben nem használjuk ki a 21. századi lehetőségeket. Van olyan számítógépes program, amivel szimulálni lehet a városi forgalmat, meg kellene venni, nem túl drága. Utána ki kellene képezni két embert, a számadatokat bevezetni és a pontos adatokra alapozva készíteni el a terveket. A gyűléseken mindenki elmondja a véleményét, és nem pontos adatok alapján döntünk. Az ezekben az intézményekben dolgozókat nagyon sok esetben hívtuk különböző szakképzésekre, tanfolyamokra, de nem lehetett elcipelni őket, akkor sem, ha ingyen volt, ha csupán az útiköltséget kellett megfizetniük. Jöttek Szebenből, Bukarestből, Fogarasról, de Marosvásárhelyről senki.

– Azt láttam, hogy úgy tekintenek a civil szervezetekre, ha javaslatot mernek tenni, vagy bírálni, mint közellenségre. Így van ez?

– Folyamatos ellenséget próbálnak belőlünk faragni, pedig sok esetben nem azért megyek oda, hogy valamit megakadályozzak, hanem próbáljuk megkeresni a város számára a legjobb megoldást. Csak nagyon sokszor kész tények elé állítanak, pedig igazából sokkal egyszerűbb lenne, ha a városháza megmutatná, hogy mit tervez, és megbeszélnénk. Persze, lehet, hogy ez egy kicsit ellentmondásosan hangzik, mert azért sok projektünk van a városházával, rendőrséggel, és igazából az lenne jó, ha ez erősödne.

– Mennyit változott a város a kerékpárforgalom szempontjából? A kezdeményezéseknek milyenek az eredményei?

– Addig a pillanatig, amíg a város és a döntéshozók az autósokat részesítik előnyben, addig ez nem változik meg. Teljes szemléletváltásra van szükség, nagyon sokszor elmondtuk,

azt kell megoldani, hogy egy lakos A pontból B pontba hogyan jusson el a lehető leghatékonyabb módon.

Itt olyan intézkedéseket hoznak, amely az autósforgalmat szorgalmazzák, és gyakorlatilag a gyalogosok, biciklisek és a tömegközlekedés kárára történik. De hosszú távon nincs más megoldás, nem fogunk tudni annyi utat építeni és úgy karbantartani azokat, hogy minden autósnak jó legyen, mindenki gépkocsival járjon. Mi soha nem mondjuk, hogy autóval közlekedni nem kell. De legyen alternatívája az embernek, akkor ne üljön autóba, ha busszal is tud járni. Például, én Szentgyörgyön lakom, de nincs alternatívám, nincs kerékpárút, a kamionok között pedig nem szeretek biciklizni, a gyermekeimet iskolába hozom, tehát autóba ülünk. De ha lenne lehetőség a biciklire, akkor nem ülnék autóba. Azért mondom, mert ez nagyon összetett probléma, és hiába mondjuk, hogy nincsenek bicikliutak. A pozitívum az, hogy 2012 óta – amikor mi elkezdtük a tevékenységet – sokkal több biciklis van, kicsit az is érződik, hogy változott a viszony a biciklisek és autósok között. Igaz, azóta jóval több baleset is történik, a korábbi évi 9–10, a tavaly már majdnem megkétszereződött. Körülbelül fele az autósok hibájából és fele a biciklis hibájából történik. Továbbra is fontos a bicikliutak kérdése, de összetett a probléma, kezdve onnan, hogy vásárol a város új buszokat, hogy a környező települések építenek-e biciklisávokat.

– A környező településeken, vagy általában Erdélyben mi a tapasztalat?

– Az a baj, hogy a biciklire úgy tekintenek, mint sporteszközre, nem abban gondolkodnak, hogy az egy közlekedési eszköz. A fejlesztések, Vásárhelyen esetében, abból állnak, hogy a Somostetőn, vagy a Maros-parton lehet biciklizni. Ez így rendben is van, a Maros-partot is be lehetne építeni egy nagyobb hálózatba. Az volna a jó, ha valamelyik környező település is vállalkozna kerékpársáv kiépítésére.

– Összegzésül: mennyire élhető város Marosvásárhely?

– Azt érzem, hogy megalkuszunk, nem próbálunk a minőségre törekedni. Egyrészt pénzügyi erő sincs a városban, nincs az a pezsgés, nincs ami hajtsa e várost. Ha megnézzük, hogy Vásárhely főterén milyen típusú üzletek vannak, és milyenek vannak Kolozsváron, vagy Szebenben... Itt a kilósboltok vannak túlsúlyban. Tehát ez mit árul el a város gazdasági erejéről? A központban, ahol a legdrágábbak a helyiségek, ott kilós boltok vannak, bank, gyógyszertár, kilós. Nincs egy normális vendéglő, még a legfelkapottabb helyen is csorba a tányér, megjártuk, hogy egy asztalhoz három ilyet hoztak ki. Minőségileg nem vagyunk versenyképesek.