Új helyszínre költöztetik a sakktáblákat

Dobos László 2017. augusztus 13., 19:22

Jubilál a csíkszeredai nemzetközi sakkverseny, mely szerdán kezdődik. A hagyományos nyári megmérettetésnek a Nagy Imre Általános Iskola fog otthont adni.

A sakkról beszélgettek. Bíró Sándor (balról) és Borboly Csaba Fotó: Sándor Csilla

Huszadik alkalommal rendezik meg a Bancpost Sakkversenyt, illetve negyedszerre a Balogh János Emlékversenyt. Bíró Sándor nemzetközi sakkmester, a viadal megálmodója és szervezője a Korona vendéglőben tartott sajtótájékoztatón számolt be az előkészületekről.

Elmondta, hogy 1998-ban a csíksomlyói Jakab Antal tanulmányi Házban rendezték az első sakkversenyt, később a Bancpost Oktatási Központ, illetve a Sapientia egyetem voltak a házigazdák.

Nincsen semmilyen konfliktus a sakkozók és a Sapientia között. Az egyetem vezetősége tavasszal bejelentette, hogy idén nyáron felújítási munkálatok lesznek az épületben, nem tudja fogadni a sakkozókat. Így más helyszínt kerestünk, idén a Nagy Imre iskola tornatermében zajlanak majd a partik

– mondta el Bíró.

Bíró Sándor 20 évvel ezelőtt alapította meg a Caissa Sakk Klubot, a rendező idén is a Caissa, társszervező a Bancpost, illetve Csíkszereda önkormányzata és a megyei önkormányzat.

A nagymesteri normára és Élő-pontszerzésre minősítő főverseny mellett az 1500 Élő-pont alattiak és a gyerekek a B-versenyen játszhatnak a résztvevők. Lesz villám-, rapid- és feladványfejtő-verseny is. A klasszikus, rapid és Blitz-tornák fődíját a Bancpost biztosítja, a versenykiírást a Caissa SK honlapján lehet elolvasni.

A partik augusztus 17. és 25. között, naponta 15-től 20 óráig zajlanak, a nézők belépése ingyenes, fontos azonban, hogy be kell tartani a házirendet, nem lehet hangoskodni, mobiltelefonozni a teremben, zavarni a játékosokat.

A sajtótájékoztatón részt vett Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki elmondta, hogy támogatják a sakkot, örül, hogy Csíkszereda mellett ősszel Korond is rangos nemzetközi versenyt rendez – Székelyföld még hangsúlyosabban jelen lesz a nemzetközi sakkéletben.

Fotó: Sándor Csilla

A Székelyhon kérdésére válaszolva, Borboly Csaba elmondta, hogy támogatja az iskolai sakkoktatás bevezetését, a jelenlegi tanterv reformra szorul, túl zsúfolt. A politikus szerint fontos a gyerekek számára a logikus gondolkodás, az agytorna, mert ennek csak hasznát veszik az életben.

A problémamegoldó készség aranyat ér, ennek a kifejlődésében tud segíteni a sakkozás. A sakk lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy fejlődjön a logikájuk és a kreativitásuk, manapság pedig ezen készségekre minden területen szükség van

– fogalmazott Borboly.