Hat gólig jutott, második az ASA

Horváth Bálint Ottó 2017. augusztus 12., 20:03

A Marosvásárhelyi ASA a várakozásoknak megfelelően nagyarányú győzelemmel tudta le az esélytelen Foresta Suceava elleni kiszállását a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának szombati játéknapján.

Két győzelem után a nagyváradiakat fogadják a vásárhelyiek. Archív Fotó: Boda L. Gergely

A mérkőzés sétagaloppnak számított a marosvásárhelyi együttes számára. Egyébként a Sziget utcai együttes keretében egy új játékos került, Kilyén Szabolcs az élvonalbeli Sepesiszentgyörgyi Sepsi OSK-tól kölcsönben érkezett.

A súlyos anyagi gondokkal küzdő moldvaiak az előző fordulóhoz hasonlóan ismét ifjúságiakkal, 15 és 16 éves játékosokkal léptek pályára. Bálint László tanítványai így óriási fölényben játszva, rengeteg helyzetet kidolgozva végül hat gólig jutottak, mindkét félidőben háromszor találtak be.

Működtek a pontrúgások

Az ASA első góljára huszonnyolc percet kellett várni, amikor Paul Iacob fejjel volt eredményes Tiberiu Petriș szabadrúgása után, majd az első félidő végén megszerezte második, csapata harmadik találatát Rafael Licu beadásából, ezt megelőzően azonban még Cornel Ene is gólt lőtt szabadrúgásból.

Szünet után nem sokkal Robert Băjan előbb kiválóan szolgálta ki Alexandru Boiciucot, aki fejesével tovább növelte az ASA előnyét, majd tökéletes szabadrúgással a góllövő listára is feliratkozott, az utolsó percekben pedig a Kolozsvári CFR-től érkezett Cosmin Sîrbu állította be a végeredményt.

Sokgólos meccsek, ikszelt az UTA

A forduló további mérkőzései közül kettő gólzáporosra sikeredett: a Zsilvásárhelyi Pandurii és a Chindia Târgoviște fordulatos küzdelemben 3–3-as döntetlent játszottak, akárcsak a Știința Miroslava–Dacia Unirea Brăila találkozó, amely 4–4-gyel zárult. Hazai pályán vesztett pontokat a bajnokesélyes Aradi UTA, amely nem bírt az újonc Bukaresti Metaloglobusszal, valamint második meccsét is megnyerte a szintén idén feljutott Nagyszebeni Hermannstadt és a Temesvári ASU Poli is győzött.

A Luceafărul következik

Két forduló után az élen az újonc, a nyitófordulóban a Foresta Suceavát 16–0-ra verő Temesvári Ripensia található, amely hátrányból fordítva nyert a bajnokságot gyengén kezdő Nagyváradi Luceafărulnak az otthonában. Épp a partiumi együttes otthonában játszik a következő fordulóban (a Sziget utcai  stadionban) a szintén maximális pontszámmal, és kiváló gólkülönbséggel rendelkező vásárhelyi csapat.

A Digi Sporté a két legfontosabb meccs
A másodosztályú bajnokság 2. fordulójában két mérkőzést (Zsilvásárhelyi Pandurii–Chindia Târgoviște és Temesvári ASU Poli–FC Argeș Pitești) élőben közvetítették a Digi Sport csatornán. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) honlapján közölte, hogy az RCS&RDS kábelszolgáltató sportcsatornája megszerezte a jogot minden forduló első és második legfontosabb mérkőzésének közvetítésére, a fennmaradó találkozók sugárzására pedig több ajánlatot kaptak más társaságoktól, így ezeknek odaítéléséért újabb árverést szerveznek.

Labdarúgó 2. liga, 2. forduló, szombat, Suceava, Areni stadion: 
Foresta Suceava–Marosvásárhelyi ASA 0–6 (0–3)
gólszerzők: P. Iacob (28., 45+2.), Ene (37.), Boiciuc (52.), Băjan (77.), Sîrbu (86.) 
Foresta: Bîlbă – Colţuneac, Tacu, Bolocan, Raţă – Buţerchi, Bosînceanu, Scutariu, Tăvăluc, Negrea – Coroamă. Edző: Florin Cristescu 
ASA: F. Iacob – Băjan, Ene, Ilie (Chertes, 46.), Panait – P. Iacob, Muntean, Licu (Sîrbu, 60.), Schieb (Boiciuc, 46.), Petriş – Mijokovic. Edző: Bálint László
Vezették: Dan Dreve (Kolozsvár), Damian Antal (Bákó), George Fridl (Comăneşti, Bákó)

További eredmények a 2. fordulóból: 
Știința Miroslava–Dacia Unirea Brăila 4–4 (2–2),
gólszerzők: Marin (3.), Tăcuţanu (30., 90+4., mindkettőt büntetőből), Chindriş (57.), illetve Roşu (17.), Roşoaşă (19.), Bucur (61.), Cubleşan (89.).
Sportul Snagov–CS Balotești 1–0 (1–0),
gólszerző: Voineag (44.)
CS Afumați–Nagyszebeni Hermannstadt 0–1 (0–1),
gólszerző: Rusu (25.).
Dunărea Călărași–Dacia Mioveni 1–1 (1–1),
gólszerzők: Kanda (45.), illetve Rădescu (43.).
Szatmárnémeti Olimpia–Academica Clinceni 1–1 (1–0),
gólszerzők: Lusamba (25.), illetve Constantinescu (86.).
Aradi UTA–Bukaresti Metaloglobus 0–0.
Zsilvásárhelyi Pandurii–Chindia Târgoviște 3–3 (1–2),
gólszerzők: Dodoi (45+1., 69.), Raiciu (67.), illetve Honciu (3., 76., büntetőből), Stoica (16.).
Nagyváradi Luceafărul–Temesvári Ripensia 1–2 (0–0),
gólszerzők: Herghelegiu (51.), illetve Dumiter (67.), Bobină (75.).
Temesvári ASU Poli–FC Argeș Pitești 2–1 (1–1),
gólszerzők: Cotigă (41., öngól), Bădăuță (56.), illetve Nilă (13.).