Még csak papíron létezik az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya, de már módosítanák

Gáspár Botond 2017. augusztus 06., 10:55

Mivel még nem kapta meg a környezetvédelmi engedélyt, módosíthatják a Marosvásárhely – Jászvásár autópálya jelenlegi nyomvonalát. Ehhez azonban a kifogásoknak nagyon megalapozottnak kell lennie, és előbb mindenképpen más megoldásokat kell keresni.

Még sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy Gyergyóditró közelében is autópálya-építési munkálatokat lehessen látni Fotó: Boda L. Gergely

Annak ellenére, hogy Románia-szerte több autópályaszakaszon dolgoznak,

az Erdélyt Moldvával összekötő sztráda még mindig csak papíron létezik, és a megvalósítási folyamat során több kifogás is született.

Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szóban forgó sztráda kivitelezését három részre osztották: Marosvásárhely – Gyergyóditró, Gyergyóditró – Németvásár és Németvásár – Jászvásár – Ungheni. Mindhárom szakasz esetében a megvalósíthatósági tanulmányokat 2010-ben elkészítették, és szerepel a 2016. szeptember 14-én kormányhatározattal elfogadott Általános Közúthálózat-fejlesztési Terv stratégiai referencia-dokumentumban. „Jelenleg a Marosvásárhely – Jászvásár – Ungheni autópálya megvalósíthatósági tanulmányának az új technikai elvárások szerinti, valamint a Prut feletti híddal való összeköttetése miatti kiegészítésére vonatkozó feladatfüzet kidolgozása zajlik, ezután pedig mielőbb a beszerzési procedúra elindítására törekszünk.

A Marosvásárhely – Gyergyóditró szakaszt elemzi a CNAIR annak érdekében, hogy megszüntessék a megvalósíthatósági tanulmány módosítására aláírt szolgáltatói szerződés felfüggesztését. Az Általános Közúthálózat-fejlesztési Terv értelmében ezt a szakaszt a 2021-2026-os időszakban valósítjuk meg

– tájékoztattak. Hozzátették, mivel a sztráda megépítésére még nem bocsátották ki a környezetvédelmi engedélyt, fennáll az útvonal-módosítás lehetősége, de ennek költségeit, illetve az emiatti esetleges késéseket nem tudják felmérni.

Tavasszal a Transgreen – zöld infrastruktúrát a Kárpátokban elnevezésű nemzetközi projekt romániai partnere, a marosvásárhelyi Milvus Csoport munkatársai több módosító javaslatot fogalmaztak meg a sztráda nyomvonalát illetően, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi terv szerint az autópálya szétválaszt és megzavar néhány értékes ökoszisztémát (vadállatok migrációs útvonalát szelik ketté), amelyek természetvédelmi területek, beleértve a Natura 2000-es európai érdekeltségű övezeteket is.

A milvusosok azt szeretnék, hogy az indokolt helyeken a megvalósítandó tervben szerepeljenek a vadállatok migrációját, áthaladását lehetővé tevő elképzelések is, a finanszírozásra pedig csak az új tervek elkészülte után keressenek megoldást.

Az észak-erdélyi autópálya

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen mértékben készültek el a Kolozsvár – Marosvásárhely sztrádaszakasz munkálatai. Az észak-erdélyi autópályának ezt a szakaszát két nagy és összesen öt kis alszakaszra osztották. Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat tájékoztatása szerint a Marosvásárhely – Nyárádtő (1C2) szakaszon semmit nem építettek és nem is költöttek rá pénzt, a Maroskece – Aranyosgyéres (2A3) szakaszon pedig 0 százalék a kivitelezés, viszont majdnem 13%-ban már fizettek érte. Nem áll sokkal jobban a Marosugra – Radnót (2A1, 3% építés, 16% kifizetés) és a Radnót – Maroskece (2A2, 4% építés és 18% kifizetés) szakasz sem, a legelőrehaladottabb állapotban a Nyárádtő – Marosugra rész áll (31% építés, 24% kifizetés). Hozzátették, hogy az 1C2 szakaszon zajlik a közbeszerzési folyamat, a 2A1 szakasz idén áprilisban, a 2A2 szakasz idén májusban kapta meg az építkezési engedélyt, a 2A3 szakasz pedig még nem rendelkezik ezzel a dokumentummal.