Idegennek hitt emberekből rokonok

Péter Beáta • 2017. július 17., 21:23

Deáky Idának édesanyja mesélt sokat a család felmenőiről, így egy idő után elkezdte rajzolni a családfát, hogy saját maga számára is átláthatóbb legyen a rokoni szálak ága-boga. Néhány hete Csíkdánfalvára hívta találkozóra a Gál-leszármazottakat.

Forrás: Deáky Ida

Mintegy éve kezdett hozzá a családfáját kutatni Deáky Ida, rokonokat kérdezett meg és a gyulafehérvári egyházi levéltárban tanulmányozott dokumentumokat. Csíkdánfalváról indultak a gyökerek.

Édesanyám mesélt mindig a felmenőinkről, de nem értettem egész pontosan, hogy ki kinek a kije, ezért elkezdtem írni, rajzolni saját magamnak. Ahogy rajzoltam, jól kibontakozott és érthetővé váltak számomra a rokoni szálak, így kezdtem ezzel foglalkozni

– mesélte a kezdeteket. Mint mondta, az is motiváló volt számára, hogy a gyerekei néhány barátjával beszélgetve, kiderült róluk, hogy ők is rokonok, aminek mindenki nagyon örvendett. Ugyanakkor, ahogy egyre több dolgot tudott meg, annál jobban beleásta magát a kutatásba.

Hét nemzedékre visszamenően tudta felfejteni a szálakat.

Gál Simon 1867-ben született, az ő édesapja Gál György volt, az én szépapám. Ők földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, az én nagyszüleim is állatokat tartottak, vitték a deszkát eladni Brassóba, Szebenbe, és cserekereskedelmet folytattak. Elég nagy volt a család, mintegy 250 személyt számoltam össze a Gál-ágon. Az elbeszélésekből azt szűrtem le és ezt próbáltam a fiatalabbaknak is elmesélni, hogy összetartóak, segítőkészek, önzetlenek voltak egymással szemben. Egymás nélkül nem történt semmi. A hétköznapi életük is úgy zajlott, hogy mindenki mindenkiről tudott és folyamatosan segítették egymást.

Deáky Ida nem csak felkutatta a szálakat, de az élő rokonságot is felkereste és találkozóra hívta Dánfalvára. Több olyan rokon is jelen volt, akik addig nem ismerték egymást. „A Cseretetőn van egy kőkereszt, oda gyűltünk össze. Sokszor jártak ott az elődeink is, emlékszem, nagytatám is gyakran ment ki oda. A papbácsi mondott egy áldást és imádkoztunk. Nagyon jó volt ez a találkozás, nagy volt az öröm, amikor sorra derült ki, hogy ki kicsoda. Vannak rokonok Temesváron, Nagyváradon, Magyarországon, Ausztriában, a fiatalok közül Németországban, az Egyesült Államokban, Angliában. A legidősebb rokonunk, aki jelen volt, 95 éves” – magyarázta.

Deáky Ida a maga számára kezdte rajzolgatni a családfát • Fotó: Gecse Noémi

A találkozón különböző családi történeteket is megismerhettek a fiatalok. Például a 83 éves Árpi bácsiét, akinek 8 éves korában orosz katonák golyót lőttek a combjába. Mivel nem volt orvos a közelben, épp, hogy túlélte. A tizenkét évvel nagyobb lánytestvére ápolta, így vészelte át.

A Csíkszeredában élő nő úgy gondolja, azért is fontos, hogy megismerjük a felmenőinket, mert egyfajta megerősítés tud lenni.

A mi felmenőink sokat dolgoztak, aktívak voltak, de mégis maradt idejük egymásra. Példakép lehetne számunkra is ez, és a jövő generáció számára is. Nem csak az számít, hogy mink van, mennyit gyűjtöttünk, hanem az egymás iránti szeretet, kapcsolat. És fontos ismernünk, hogy ki a rokonság, még ha távolabbi is. Amikor szóltam, hogy mit gyűjtöttem, mindenki nagyon lelkes volt, az adott erőt, hogy megszervezzem a találkozót, hogy mások számára is fontos ez. Ezeket az információkat, amit kaptunk a családról tovább kell adjuk a fiataloknak

– hangsúlyozta Deáky Ida.