Véget ért a csíki pingpongbajnokság

Székelyhon 2017. július 17., 12:01

Befejeződött a csíkszeredai Siló Kortárs Művészeti Központban, a vasútállomáshoz közeli volt magtárban megrendezett amatőr asztalitenisz-bajnokság.

Díjazás a Silóban. Több hónapon keresztül pingpongoztak Fotó: Tamás Károly

Tizenkét együttes nevezett be a csapatversenyre, és több mint 50 játékos játszott rendszeresen. A 2016 őszétől 2017 nyaráig tartó idényben a részt vevő csapatok oda-vissza rendszerben mindenkivel két-két mérkőzést játszottak. A végső sorrend: 1. Lacto (Incze Levente, Tamás-Nagy Jenő, Karda Ervin, Pui Dániel, Szakáli Csaba), 2. Mars (Orosz Attila, Bíró Attila, Farkas Lóránt, Keresztes Árpád, Borbély Károly), 3. Nagymama (Fazakas Gergely, Vitos István, Nyisztor József, Sass Imre, Fancsali Kálmán). További részt vevő csapatok: Autonet, Sógorok, Krypton, Turbó Csigák, Partnerek, Verejték, Teachers, Vénusz és Nagytaták.

Következett a háromtagú csapatbajnokság, amelyre szintén 12 csapat nevezett be, az első helyen a Lacto, a másodikon a Nagymama, a harmadik helyen pedig a Sógorok végeztek. További részt vevő csapatok: Autonet, Krypton, Nimbusz, Mars, Partnerek, Verejték, Three Stars, Teachers és Vénusz.

Zárásként az egyéni bajnokságot bonyolították le, ezen 24-en vettek részt. A végeredmény: 1. Kiss János, 2. Miklós Imre, 3. Sass Imre és Tamás-Nagy Jenő, 5–8. Gheorghe Crăciun, László Levente, Csurulya Gyula és Szántó Lajos.

Másfél hónap szünet következik a magtári pingpongéletben, a következő bajnokság szeptemberben kezdődik – közölték Incze Levente és Tamás Károly szervezők.