Nem csillapodnak a kedélyek Koronkán

Hajnal Csilla (R) 2017. július 10., 13:34

A koronkai általános iskola szülői közösségének tagjai a replika jogán fogalmazták meg álláspontjukat Răzvan Popa helyi PNL-tanácsos sajtóközleményével kapcsolatosan. A szülők elfogadhatatlannak tartják, hogy hamis és megalapozatlan vádaskodással rossz hírnevét keltsék az iskolának.

Június végén a politikamentes oktatásért álltak ki a szülők a koronkai iskola elé. Úgy tűnik, még nem érhették el céljukat Fotó: Boda L. Gergely

A szülők több napon át tiltakozó akciót szerveztek az iskola előtt két héttel ezelőtt, amelyet Marius Pașcan parlamenti képviselő Facebook-bejegyzése váltott ki. Ebben azt írta a Maros megyei politikus, hogy diszkrimináció érte a koronkai iskola román diákjait azáltal, hogy nem vehettek részt a magyar nyelven tartott tanévzárón, és csak magyar nyelvű okleveleket nyomtatott az iskola. Mindezt megcáfolta a magyar közösség, és beadvánnyal fordult az oktatási minisztériumhoz, a Maros Megyei Tanfelügyelőséghez, valamint a kormánybiztosi hivatalhoz, kérve, hogy vizsgálják ki az ügyet. A tanfelügyelőség ezután vizsgálóbizottságot küldött a a Tholdalagi Mihály Általános Iskolába, és

az eredmény a magyar szülőket igazolta.

Ugyanakkor a szülők képviselői Ioan Macarie főtanfelügyelővel folytatott tárgyalásuk során ígéretet kaptak ügyeik igazságos elbírálására, amelyet a vizsgálóbizottság teljesített is – számoltak be a szülők.

{K1}

A napokban egy koronkai PNL-tanácsos, Răzvan Popa sajtóközleményt küldött ki a román médiának, amelyben azzal vádolja a koronkai RMDSZ-t, hogy a helyi szervezet a felelős az interetnikus feszültségkeltésért, továbbá a nemzeti liberális párt (PNL) elhatárolódik ettől. Szeparatista megnyilvánulásoknak nevezi a magyar közösség és iskolavezetés cselekedeteit, nevezetesen a külön megtartott évzáró ünnepséget, majd toleranciára és kölcsönösségre inti az érintetteket.

A Tholdalagi Mihály Általános Iskola magyar szülői közössége a replika jogán küldött ki sajtóközleményt, amelyben határozottan cáfolja a vádakat, és felhívja a figyelmet arra, hogy szülői közösség lévén, nem tartoznak egyetlen politikai párthoz sem.

„Ezek a vádak nagyon súlyosak, és bizonyítani sem tudják azokat. A helyi PNL-tanácsosok úgy gondolják, hogy ha egy tanintézetnek magyar igazgatója van, az nem lehet korrekt és szakszerű vezető, sőt azzal vádolják, hogy szeparatista megnyilvánulásai vannak. Úgy véljük, hogy ezek a vádak etnikai diszkriminációnak minősülnek” – írják a magyar szülők.

{K2}

A tanácsos feszültségkeltő közleményében azt is kifejti, hogy valószínűleg újabb tanfelügyelőségi vizsgálódások lesznek az iskolában, és büntetésekre is számíthat ismét annak vezetősége. A magyar szülők szerint ez manipulatív, félretájékoztató és megalapozatlan, ugyanis

az iskolát soha nem büntette meg a tanfelügyelőség. Sőt, a június 28-ai vizsgálóbizottság semmiféle rendellenességet nem talált.

A szülők elfogadhatatlannak tartják, hogy egy helyi tanácsos rossz hírnevét kelti egy állami intézménynek hamis és megalapozatlan vádaskodással. „Egyértelmű az is, hogy a román szülők nem csatlakoztak a politikai kampányhoz, mi pedig azt szeretnénk, ha ugyanolyan béke és nyugalom lenne az iskolában, mint azelőtt” – írják a Tholdalagi Mihály Koronkai Közösségért Csoport tagjai, akik a román sajtóban megjelent hírek elfogultsága miatt panaszlevelet is küldtek az audiovizuális tanácshoz.