Ismét összemázolták az imatáblákat és a keresztet a csíksomlyói Barátok Feredőjénél

Iszlai Katalin 2017. június 27., 08:56

Ismét megrongálták a csíksomlyói Barátok Feredőjét: az ismeretlen tettesek ezúttal zöld festékkel mázolták össze a fürdőnél elhelyezett keresztet, az előtte lévő köveket, illetve a négy, nemrég újraírt imatáblát is.

Fotó: Gecse Noémi

Már nem láthatók a csíksomlyói Barátok Feredőjénél a nemrég elvégzett takarítás, helyreállítás nyomai, a „turistalátványosság” területét ugyanis rövid időn belül már második alkalommal rongálták meg.

{K1}

Március végén szintén ismeretlenek piros festékkel mázolták össze a fürdő környékét. Az akkori rongálás után önerőből, saját költségükön gyors helyreállítást végeztek a Ferenc-rendi szerzetesek.

Fotó: Gecse Noémi

Mivel a rongálók olyan festéket használtak, amely feloldotta a betűket is, az imatáblákat újra kellett írni.

A köveket megpróbálták letakarítani, azonban ez csak részben sikerült, mivel a kő beszívta a festéket, ezért foltos maradt. A faburkolat azon részén, ahol a feliratok voltak, kicserélték a deszkákat, a keresztet pedig lecsiszolták és újrafestették.

Fotó: Gecse Noémi

A helyreállítás után Bőjte Mihály, a csíksomlyói ferences kolostor házfőnöke attól tartott, hogy újból felbátorodnak az illetők, és folytatni fogják a rongálást.

Fotó: Gecse Noémi

Mint kiderült, félelme nem volt alaptalan, hiszen rövid időn belül újabb rongálás történt a feredő területén – jelezte szerkesztőségünknek egy csíkszeredai férfi, aki rendszeresen jár arra. Mint mondta, két hete még semmilyen rendellenességet nem tapasztalt, múlt héten azonban már az összefirkált elemekre lett figyelmes.

Fotó: Gecse Noémi

Hétfői ottjártunkkor mi is láthattuk, hogy ismét összemázolták az imatáblákat és a keresztet: az ismeretlen rongálók ezúttal zöld festéket használtak, mind a négy imatáblát összefirkálták, a keresztet is összemázolták, továbbá kisebb mértékben a kövekre is került a festékből. Bőjte Mihály házfőnök tőlünk értesült az újabb rongálásról.

Fotó: Gecse Noémi

Találtunk egy önkéntest, aki újraírta az imatáblákat, amelyeket pünkösdre helyeztünk vissza a helyükre. Nagyon szomorú, hogy újra összemázolták őket, mert ez egy szélmalomharc lett, és nem tudom, mit tudunk tenni. A múltkor is próbáltuk letakarítani a táblákat, de nem lehetett, mert az írás is feloldódott. Nem tudom, most milyen festéket használtak, megpróbáljuk ezúttal is letakarítani. Egyelőre mindenképp levesszük a táblákat, és átgondoljuk, hogy mit tehetünk, mert hiába íratjuk ismét újra azokat, ha azután is összemázolják. Ez kézi munka, és az önkéntes odafigyeléssel írta újra őket, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni

– nehezményezte Bőjte Mihály.

Fotó: Gecse Noémi