Mulatság a barátkozás után: megtartották az első Gyöngykoszorú találkozót

Simon Virág 2017. június 19., 12:22

A maroskeresztúri Tipegők néptánccsoport első alkalommal szervezett Gyöngykoszorú találkozót, amelyen felléptek a székelykakasdi, csittszentiváni, mezőbándi, körtvélyfáji és sóváradi táncosok is. A rendezvény jó lehetőség volt egymás megismerésére, a megtanult táncok bemutatására.

Fotó: Haáz Vince

A Deák Bernadett és Szász Béla vezette Tipegők néptánccsoport az elmúlt évek során több néptánctalálkozón fellépett, s elérkezettnek látták az időt, hogy ők is megszervezzenek egy hasonlót. Kisebb gondot okozott, hogy Maroskeresztúron nincs használható kultúrotthon, sem más nagyméretű közösségi terem. Kovács Edit polgármester javaslatára végül

az első Gyöngykoszorú találkozójukat a Keresztúrhoz tartozó Székelykakasdon tartották meg szombaton,

az ottani felújított és rendbe tett művelődési otthonban.

A Tipegők szülei szombaton már korán reggel a helyszínen voltak, előkészítették a gulyásnak valót, feldíszítették a termeket, s reménykedtek, hogy a délután három órára tervezett felvonulást nem zavarja meg az eső. A meghirdetett időpontra megérkeztek a meghívott táncosok akik népviseletben, énekelve vonultak fel a faluban. A kicsinek bizonyuló kultúrotthonban összegyűlteket egy igével köszöntötte Rácz Sándor maroskeresztúri református lelkész, majd imájában Isten áldását kérte a gyermekekre, a felkészítőkre és a szülőkre. Kovács Edit polgármester, aki maga is székelykakasdi, arról beszélt, hogy

amióta emlékszik, nem volt ilyen nagyméretű kulturális rendezvény a településen,

ezért köszönet illeti a Tipegők néptánccsoport vezetőit, és azokat a szülőket, akik felvállalták a szervezéssel járó nehézségeket.

Fotó: Haáz Vince

Fontos számunkra ez a hagyományőrző rendezvény, hiszen örömmel tölti el lelkünket, hogy láthatjuk a népviseletbe öltözött, hagyományainkat őrző gyermekeket. Reméljük, hogy ennek a találkozónak folytatása is lesz.

A fellépők sorát a szervező csoport kis táncosai kezdték, majd a nagyobbak is bemutatták mi mindent tanultak az elmúlt időszakban. Nagy tapsot kaptak a csittszentiváni Gyöngyvirág néptánccsoport tagjai, akik közül Gálfalvi Rebeka énekével is megörvendeztette a közönséget.

A nemrég alakult székelykakasdi Kakasmandikó csoport tagjai is nagyon ügyesek voltak, a legmesszebbről érkező sóváradi Szúszékdöngetők is nagy tapsot kaptak. A Körtvélyfáji Általános Iskola Bokréta néptánccsoportja nemcsak ügyes táncosokkal, de nagyszerű népdalénekesekkel is rendelkezik, ezt bizonyította Veress Regina, Szász Csanád László és Antal Péter. A két legény olyan ügyesen énekelt, hogy a mezőbándi Csipkebogyó néptánccsoport vezetője megkérte, hogy maradjanak a színpadon, segítsenek nekik is énekelni. Így is tettek.

Fotó: Haáz Vince

A találkozót értékelve a szervező csoport egyik vezetője, Deák Bernadett érdeklődésünkre elmondta, örvend, hogy rászánták magukat a szervezésre, és sikerült meghívniuk pár olyan néptánccsoportot, akiknek rendezvényén már ők is felléptek.

Gyermekcipőben jár a Gyöngykoszorú találkozónk, de remélem, hogy lesz folytatása, és bővíteni tudjuk a meghívottak létszámát, hiszen sok mindent tudunk tanulni egymástól. Egy ilyen találkozó biztatás is számunkra, hogy folytatnunk kell a munkát, még nagyobb odafigyeléssel kell táncoljunk, énekeljünk.

A találkozó fergeteges táncházzal zárult, s a résztvevők a viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól.