Sütő András nem merül feledésbe
A Sütő András Baráti Társaság és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa koszorúzással és előadással egybekötött megemlékezést szervezett Sütő András 90. születésnapjának évfordulóján Marosvásárhelyen, illetve szülőfalujában, Pusztakamaráson.
A marosvásárhelyi református temetőben Sütő András sírjának megkoszorúzásával kezdődött a megemlékezés, amelyet az író születésének 90. évfordulója alkalmából szervezett a Sütő András Baráti Társaság és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A megemlékezés az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban a Sütő-életmű értékelésével, illetve a művekből készült összeállítással folytatódott.
A Sütő András Baráti Társaság nevében Székely Emese köszöntötte a teremben ülőket, majd Farkas Balázs csíkszeredai konzulnak adta át a szót, aki úgy emlékezett az íróra, mint az erdélyi magyarság emblematikus alakjára, aki az emberpróbáló időkben mert bátor lenni, és hangját hallatni. „Ma is hasonló időket élünk, ma is bátorság kell” – fogalmazott a konzul.
– hangsúlyozta Sütőről szóló értekezésében Markó Béla, rámutatva arra is, hogy a Sütő-drámák azért voltak rendkívül fontosak, mert bennük a külső vezér, nevezhető akár törvénynek, vagy akár császárnak is – mint az Egy lócsiszár virágvasárnapjában – szembesült a belső vezérrel, ami igazságnak, vagy szeretetnek is nevezhető. Markó rámutatott arra is, hogy sokféle aktualitást ki lehetett hallani abban az időben Sütő műveiből, amelyek
alapjában véve azt a folyamatot írták le, „ahogy a forradalom, illetve a forradalomnak hitt változás felfalja a saját gyermekeit”.
A törvényből való kiábrándulás és a lázadás drámái ezek – mondta Markó, aki szerint akár tragédiáknak is nevezhette volna színműveit az író. Az, hogy mégsem tekintette Kohlhaas Mihály, vagy Kálvin és Szervét történetét tragédiának, azzal is magyarázható, hogy nem akart lemondani a már-már irracionális optimizmusról, hogy lehetne ez másképpen is, miközben egykori naivitásával számolt le.
„Érdemes lenne újraolvasni azt az írót, akinek annak idején valóságos kultusza volt az erdélyi és magyarországi olvasók körében, manapság viszont túl keveset beszélünk róla, mert elhittük, hogy a Kohlhaas Mihályéhoz hasonló, gyötrődő, fokozatos szembefordulás a kommunista rendszerrel mára már időszerűségét vesztette, akárcsak maga a kommunista diktatúra. Elmúlt a zsarnokság, időszerűtlenné vált Sütő András moralizáló életműve – mondhatná valaki” – fogalmazott Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy valóban elmúlt a zsarnokság, vagy csak meghúzódott egy időre a mai, látszólag nyitott társadalom sötét, nedves pincéjében és ismét ki-kijön a napvilágra? Mert elég csak szétnézni, hogy mi történik például Marosvásárhelyen a Római Katolikus Gimnáziummal, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel, vagy a kétnyelvű feliratokkal, és rá kell jönni, hogy Nagelschmidt és Kohlhaas Mihály vitája nem ért véget.
„Persze ezzel csak annyit mondtam, hogy ami aktuális irodalomként fontos volt évtizedekkel ezelőtt, az kulturális okokból ismét fontos lehet. De vajon mi az oka, hogy közben majdnem megfeledkeztünk Sütő Andrásról még mi, marosvásárhelyiek is?" – fogalmazott az életmű értékelésében Markó, aki szerint rendkívül fontos az akkori életminta ma is. Ahogyan a görög drámákat, vagy a Bánk Bánt nem tekintjük ma sem idejét múltnak, ugyanúgy a Sütő-drámákra sem mondhatjuk, hogy korszerűtlenek - hangsúlyozta az előadó, hiszen úgyanúgy változatlanul helye van ma is életünkben a jog és az erkölcs, a törvénytisztelet és az igazságérzet szembesítésének.
Megszenvedett életpálya a Sütő Andrásé, egy erdélyi alkotó értelmiséginek a hittől a kételyig, majd a lázadásig jutó fejlődéstörténete, amelynek jelentős állomása az Egy lócsiszár virágvasárnapja, és a Csillag a máglyán, amely minden látszat ellenére nem a halálról, hanem az igazságról, a hatalomról, a lázadásról és a reményről szólnak.
– hangzott el az előadásban. Markó Béla arra is felhívta a figyelmet, hogy
nemcsak szobra nincs Sütő Andrásnak Marosvásárhelyen, hanem például legjobb drámáit is, „már-már történelmi relikviaként kezeljük, holott élniük kellene, újra meg újra színpadra kellene állítani őket, mert ma is épp úgy van üzenetük számunkra, mint évtizedekkel ezelőtt. A körülmények talán változtak, de a sorskérdéseink ma is ugyanazok.
„Nem érdemes azon töprengenünk, hogy melyik nemzedék mit vétett, mit mulasztott a világmegváltásban. Van elég mai és holnapi tennivalónk. Az arcunkat nem szabad elveszítenünk” – ez a Sütő András-idézet volt a mottója a Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina által bemutatott A gyertya könnye című produkciónak. Az előadás Sütő András műveiből mutatott be válogatást, amelyhez a szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta, rendezte Kincses Elemér, a jelmezt Bandi Kati tervezte.