Nehézkessé vált a mozgáskorlátozottak közlekedése és parkolása Csíkszeredában

Barabás Hajnal 2017. június 13., 16:17

Kétszer is meggondolják a csíkszeredai mozgáskorlátozottak, hogy autóval induljanak-e el otthonról, mivel az egészséges járművezetők rendszeresen elfoglalják a számukra kijelölt parkolóhelyeket. Körutunk során 18 mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolót ellenőriztünk.

Nem hagyta szabadon a mozgássérültek számára fenntartott parkolót. Jogtalanul foglalja Fotó: Gecse Noémi

Józsa Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke elmondta, nagyon rossz a tapasztalatuk ezen a téren:

amióta nem ellenőrzi a City Parking a parkolókat, azóta 90 százalékban foglaltak a mozgássérültek számára kialakított parkolók.

Mint magyarázta, amikor még a parkolók jogtalan használatáért bírságoltak, akkor lehetett üres megállóhelyet találni, de most már más a helyzet.

Rendszeresen foglalt helyek
A legrosszabb, hogy a közintézmények előtt sem tartják be a szabályokat a járművezetők, rendszeresen foglaltak a helyek a városházánál, a megyeházánál

– jegyezte meg, hozzátéve, többször előfordult már az is, hogy az egyesületük előtt, a Márton Áron utcai székházuknál nem kaptak szabad helyet, hiába jelzi közlekedési tábla, hogy mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóról van szó, úgyis beállnak oda. „Rájuk szóltunk, de olyan is akadt, aki azt válaszolta, hogy őt nem érdekli” – példálózott.

A szervezet fogyatékkal élő alkalmazottaiból heten használnak autót, de volt, aki lemondott arról, hogy személygépjárművel közlekedjen amiatt, hogy nehézkessé vált a parkolás.

Ráadásul ezt a problémát az egyesületük többi tagjai közül is sokan jelezték feléjük. „Azt hallottam, hogy a közlekedésrendészet ellenőrzési akciókat tart a városban, de ez nem elég,

folyamatosan kellene ellenőrizni, ezért volt jó a City Parking, igaz pénzbe került, de legalább rend volt

– adott hangot véleményének Józsa. Ugyanakkor nemcsak a jogtalanul elfoglalt mozgássérültek számára kijelölt parkolók jelentenek gondot számukra, hanem az is, hogy

egyre többen parkolnak a járdán, így a tolószékeseknek azt is meg kell nézniük, hogy szabad-e az útvonal, akadályozzák-e közlekedésüket autók.

Fotó: Gecse Noémi

Jogtalanul parkoltak

A városközpontban tett körutunk során láthattuk, valóban sok mozgáskorlátozottaknak szánt helyet használnak jogtalanul. Többek között a Kossuth Lajos utcában, a Gál Sándor utcában, a Szabadság téren, a Temesvári sugárúton, valamint a Decemberi Forradalom utcában jártunk, a teljesség igénye nélkül

18 mozgássérültek számára kijelölt parkolót ellenőriztünk le.

Hat esetben mozgássérült-igazolvánnyal vették igénybe a helyet, ebből is levonható a következtetés, hogy sokan használnak autót a fogyatékkal élők közül. Emellett három üres megállóhelyet találtunk,

kilenc parkolóhelyet azonban jogtalanul foglaltak el a járművezetők, többségüket a Kossuth Lajos utcában.

Sok negatív tapasztalat

A majdnem kétszáz mozgássérült személyt képviselő, marosvásárhelyi HIFA Románia ügyvezető igazgatója, Csata Éva is úgy véli, a sok negatív tapasztalat miatt közlekednek kevesen autóval, és próbálják meg egyénileg megoldani ügyes-bajos gondjaikat, bevásárlásukat. „Gondoljunk csak bele, hogy egy zsúfolt utcában a leparkolt autó ajtaját ki kell nyitni, abból először ki kell tenni a kerekesszéket, utána az érintett személy beleül, s ez idő alatt olyan magasságban van, mintha guggolna a jármű mellett, hogy ha a többi sofőr nem figyelmes, nem is látja meg, hogy ott van még valaki” – magyarázta. Szerinte jó lenne, ha az egészségesek egy kicsit érzékenyebben viszonyulnának sérült társaikhoz, megpróbálnának egy kicsit az ő szemükkel látni, az ő helyzetüket átérezni, s akkor bizonyára kevesebben foglalnák el a számukra fenntartott helyeket.