Mentőt hívott az orvhalász, amikor látta, hogy nincs menekvés a csendőrök elől

2017. május 29., 19:37

Gyergyószentmiklósi és salamási horgászok, valamint a maroshévízi csendőrség tagjai közösen léptek akcióba, hogy „megszabadítsák” a Marost egy orvhalásztól.

Illusztráció Fotó: Simon Eszter

Az illető nem először hálózta a folyót, a csütörtökön történt tettenérése már a harmadik volt. Tavaly is szintén tiltási időszakban, áprilisban került kézre, de idáig mindig megúszta a felelősségre vonást.

A törvények tiltják a hálóval való halfogást a Maroson is, de ez nem zavarta az illetőt abban, hogy három hálót is kifeszítsen,

gyakorlatilag több szakaszon is elzárva a szabad utat a halak elől. Egy salamási horgász hívta segítségül a gyergyói horgászokat és a csendőröket. Az utóbbiak már kora hajnalban elrejtőztek a közelben, és lefilmezhették, amint az elkövető a hálóival dolgozik.

Hogy az orvhalászat minden kétséget kizáróan bizonyítható legyen, megvárták a délutánt, amikor visszatért a helyszínre, hogy a hálóba került halakat kiszedje.

Amikor az orvhalász rájött, hogy mi történik, futásnak eredt, és a közeli udvarokba dobálta be eszközeit.

Ezeket később megtalálták a csendőrök, úgyhogy a bizonyítékoktól nem szabadulhatott meg, és rendelkezésre állnak a videofelvételek is, amint éppen a hálókat húzza ki a vízből. Persze, megvannak a hálók is, hat kiló hallal. Az akcióban részt vevő gyergyói horgászok elmondják: nemrégiben volt eset, hogy több mint tíz kilogramm halat kínált az illető eladásra.

A férfi visszaeső, tudják róla, hogy Várhegy, Salamás környékén több helyen is hálózott. Eddig nem került az igazságszolgáltatás elé. Tavaly például azt találta ki – mondják a horgászok –, hogy Tölgyesen „sárga cédulát” csináltatott, azaz olyan igazolást, hogy értelmi fogyatékos, és emiatt nem büntethető.

Most is megvolt a magához való esze: amikor látta, hogy a csendőrök utolérik, hívta a 112-t, bejelentve, hogy rosszul van, és a helyszínre érkező mentővel hagyta el a helyszínt.

Ezzel időt nyert arra, hogy »intézkedjen«

– mondják az elfogásában részt vevők.

A csütörtökön lezajlott rajtaütés eredményének örül Birtalan István, a Gyergyószentmiklósi Vadász és Sporthorgász Egyesület vezetője. Elmondta, az elfogott orvhalász régóta keresett személy. Bízik benne, hogy ezúttal a törvény előtt kell majd felelnie.  A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Suciu Gheorghe megkeresésünkre elmondta, az ügyet a további vizsgálatok lefolytatására átadták az illetékes hatóságnak, a rendőrségnek.