Újabb hatáskörétől fosztotta meg a kormánykoalíció Johannist

MTI 2017. május 16., 18:46

A kormánykoalíció újabb hatáskörétől fosztotta meg Klaus Johannis elnököt, miután a szenátus úgy módosított egy kormányrendeletet, hogy az elnök által irányított legfelső védelmi tanácsnak nem lesz többet beleszólása a titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.

Klaus Johannis

Mădălina Dobrovolschi, a román elnök szóvivője kedden elmondta,

a döntés aggasztó a »román jogállamiság épségére« nézve.

Emlékeztetett, hogy a kabinet nemrég a telekommunikációs hatóság vezetőjének kinevezésében játszott szerepétől is megfosztotta az elnököt, ami

azt sejteti, hogy jól kitervelt politikai akció az elnök hatáskörének korlátozása.

A telekommunikációs hatóság vezetőjének kinevezése esetében a jobbközép pártok politikai támogatásával elnöki székbe juttatott Johannist a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány fosztotta meg hatáskörétől április végén. Akkor egy sürgősségi rendeletet fogadtak el, amely szerint a parlamentnek kell döntenie a hatóság vezetőjéről, nem az elnöknek.

Dobrovolschi szerint

a kormány azóta sem adott magyarázatot.

Hozzátette: a belügyi titkosszolgálat vezetője esetében azért indokolatlan a védelmi tanács és az elnök megkerülése, mert az intézménynek fontos szerepe van Románia védelmében és nemzetbiztonságának szavatolásában.

A román szenátus hétfőn módosított egy sürgősségi kormányrendeletet, amely a belügyi titkosszolgálat belső szervezéséről rendelkezett. A rendeletet tavaly fogadta el a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány. A rendeletet a szenátus a tavaly leköszönt kormány szándékával ellentétesen módosította úgy, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésében a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó legfelső védelmi tanácsnak nem lesz többet szerepe. A testületet Johannis vezeti, tagjai között van többek között a miniszterelnök és több miniszter.

A román ellenzéki média úgy kommentálta a szenátus döntését, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésében Carmen Dan belügyminiszternek lesz döntő szava, aki Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke egyik bizalmasának számít.