Csíkszeredai hőszigetelések: sok a kérdőjel erre az esztendőre

Kovács Attila 2017. május 02., 11:25

Kormánytámogatással szeretnék idén befejezni három csíkszeredai tömbház hőszigetelését, amely tavaly elmaradt. További tizenöt tömbház, illetve lépcsőház esetében viszont egyelőre hiába várják a kormány finanszírozását.

A Brassói út 6. számú tömbház hőszigetelését is várhatóan el lehet végezni idén Fotó: Gecse Noémi

A Villanytelep utca 1., a Brassói út 6. és a Hargita utca 11. számú tömbházak hőszigetelését már tavaly el lehetett volna végezni,

de különböző okokból ez elmaradt.

A Villanytelep utca esetében a szigetelést még 2015-ben elkezdték, aztán a munka leállt, mert a teraszok beépítése érdekében tervmódosításra volt szükség, és az is kiderült, hogy az épület megerősítésre szorul, mert statikailag nem megfelelő állapotban van. A beavatkozáshoz külön terv készült, ezt el is fogadták. A Hargita 11. és a Brassói út 6. számú társasházak hőszigetelése el sem kezdődött abban az évben, mivel a versenytárgyalás győztese, egy bukaresti cég visszalépett. A közbeszerzési eljárást megismételték, de mivel nem jelentkezett senki, a több éve elkészült kiviteli tervek aktualizálására volt szükség – ez most van folyamatban.

Mint Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester tájékoztatott, szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy a Villanytelep utcában folytathatják a munkát, de

először a Hivatalos Közlönyben meg kell jelenniük a kormány által erre az évre jóváhagyott összegeknek.

A másik két tömbház esetében a megvalósíthatósági tanulmányok aktualizálását elfogadta az önkormányzati képviselő-testület, következik a műszaki tervek frissítése, és az újabb közbeszerzési eljárás a munka elvégzésére. Szőke szerint a Villanytelep utcai tömbháznál egy-két hónap alatt be lehet fejezni a hátralévő munkát.

A Hargita utcai és Brassói úti társasházak esetében június végéig kellene elkészülniük az új terveknek ahhoz, hogy év végéig a szigetelés is elkészüljön, amennyiben a kormány biztosítja az 50 százalékos hozzájárulást

– tudtuk meg Dósa Esztertől, a polgármesteri hivatal projektmenedzsment osztályának vezetőjétől.

Állványok az egyik csíkszeredai tömbháznál. Bővítenék a hőszigetelt épületek számát Fotó: Veres Nándor

Nem lehet még tudni, hogy a kormánytámogatásra pályázó további tizenöt tömbház, illetve lépcsőház esetében elkezdődhet-e idén a külső hőszigetelés. Mint Dósa Eszter tájékoztatott, noha közben kiegészítéseket kértek tőlük a szakminisztériumból,

szóbeli ígéretet nem kaptak a támogatásra.

Tavaly először tizenegy tömbház, illetve lépcsőház számára készíttette el a polgármesteri hivatal a pályázáshoz szükséges megvalósíthatósági tanulmányokat, ezt követte még négy másik – időközben az első csoportból egy pályázó visszalépett. Ezek a jelentkezők csak a kormánytól kaphatnak támogatást a munkálatokra, mivel az európai uniós finanszírozású program nem támogatja külön lépcsőházak vagy kétemeletes társasházak hőszigetelését.