Bodor Pál és a riporterek – Egy főszerkesztő halálára

„A hazugság a király asztalánál ül – idézi a román írótól Bodor Pál a telefonkagylóba, és kajánul mosolyogva hozzáteszi: – Veszedelmes egy mondat.”

Bent ülök nála a főszerkesztői szobában valamikor 1979 nyarán a román fővárosban, a tévé­szék­ház kilencedik emeletén. Folyik a felvételem a szerkesztőségbe, felhívott konzultálni, de folyton csöng a telefon, és neki halaszthatatlanul válaszolnia kell. Hallom, látom, tapasztalom, hogyan szervez, mennyire szellemes, milyen hihetetlenül széles az ismeretségi köre, milyen villámgyorsan vált az esze, s hogy egy valóságos nyelvi bűvész könnyedségével és eleganciájával vált át magyarról románra és viszont, miként ért szót művésszel és pártbürokratával egyaránt.

Sokat hallottam róla, még többet olvastam róla és tőle, tudom, egyik legkiválóbb kisebbségi írónk, szerkesztőnk és politikusunk. Egyike azoknak – fél kezemen meg tudnám számolni őket –, akik a hatvanas évek végén egy kivételes pillanatban kialkudták a legfelsőbb pártvezetésnél a román közszolgálati televízió magyar adásának, a Kriterion Kiadónak, a Hét című hetilapnak a megalapítását. S akik ezzel történelmi esélyhez, régóta várt fellélegzéshez juttatták az erdélyi magyarság művelődését, közösségi törekvéseit. Bár rövid ideig tartanak, létfontosságú fordulatok ezek, évtizedekre terjed éltető impulzusuk hatása, nélkülük át sem tudnánk vészelni a mostohább évtizedeket. Mikor szóhoz jutok, faggatom az alapítás utáni évekről, elégtétellel mesél arról, hogyan kezdeményezte és vitte keresztül a heti háromszori töredékadások tömbösítését. (Ma sem ártana követni e példát.) Tessék megkérdezni az idősebbeket: a hétfő délutánra összevont három-négy órás magyar adás heti esemény volt a diktatúra hetvenes éveiben, százezreket ültetett a képernyő elé és teremtett olyan valódi közösségi érzést és élményt, amire korábban nem volt példa Erdélyben.

Sok mindent fűzhetnék még hozzá, sokat tanulhatnánk belőle, de itt most riporterként legyen szabad egyetlen dologra fókuszálnom. Bodor Pál hagyta dolgozni a munkatársait. Aradits László, Józsa Erika, Csáky Zoltán, Boros Zoltán, Mag Péter és mások a megmondhatói, hogy ez a nagyon művelt és tehetséges, sokoldalú ember – bár valósággal tobzódott a jobbnál jobb ötletekben – nem kívánta saját véleménye szócsövévé degradálni egyetlen önállóságra törekvő beosztottját sem. Tudatában volt annak, hogy a saját kibontakoztatott képesség a legjobb ösztöke, teljesítmény nyújtására az serkent a leginkább. Fentiek riportjai, műsorszámai, filmjei, interjúi stb. – a legutóbbi évfordulón számba vették az élményt nyújtó műfajok legemlékezetesebb darabjait: a tutajos kaland, a kalákamozgalom, a saját könnyűzene feltámasztása, az iskolatámogató segédanyagok, a történelmi emlékezet ébren tartása, az oknyomozó riportok, a színházi anyagok stb. – megérdemelten vertek százezrek tudatában visszhangot, és számomra külön öröm, hogy a pályára lépésemkor én is e műhelyből kaptam indíttatást.

B. Kovács András

A szerző sepsiszentgyörgyi újságíró