Unitárius hiterősítés Böjte Csabával

Dénes Gabriella 2017. március 19., 12:46

A szeret erejéről beszélt Böjte Csaba ferences szerzetes a Kolozs megyei, Aranyos-völgyi szórványban élő keresztényeknek.

Fotó: Pál Árpád

Böjte Csaba ferences szerzetessel zárták hiterősítő hetüket a múlt pénteken a Kolozs megyei Bágyon unitáriusai, akik az immár hagyományosnak számító közösségi eseményre minden évben meghívnak más felekezetűeket, hogy az ő életpéldájuk, prédikációjuk által is az Istenhez közelebb kerülhessenek. Az idei év több okból is különlegesnek mondható, hiszen a helyi unitárius lelkész, Fekete Béla már a tavalyi alkalomzáró óta készült meghívni az idei vendéget – azt, akinek szórványban is végzett szociális tevékenysége és Istenre mutató élete a helyi közösség számára is erőadó lehet.

Az alkalomra a környékbeli településekről is sokan – felekezetre való tekintet nélkül – ellátogattak. Az Együtt Isten völgyében elnevezésű programba társult, az Aranyos-völgyben lévő egyházközségek is magukénak érezték ezt a hiterősítő alkalmat, népszerűsítették azt, és szép számban képviseltették is magukat. Böjte Csabát elkísérte Bágyonba egy-egy gyerek- és ifjúcsoport, ahogy a szerzetes mondta: „az előadók szoktak szemléltető ábrákat mutatni, én elhívtam őket, hogy legyünk együtt, lássák őket, mutatkozzanak be ők, s ne én beszéljek róluk”. A szerzetes ugyanakkor elmondta, mindig szívesen tesz eleget azon kéréseknek, amelyek őt a magyar szórványba hívják. Mint kiemelte: itt, a Földön kell megtanulnunk együtt élni különbözőségeink és vallási nézeteink eltérésein túllépve. 

Böjte Csaba beszédének kiindulópontjául a Szent Pál-i szeretethimnuszt választotta, illetve azt a parancsot: az Úr napját szenteld meg! Ennek kapcsán kihangsúlyozta: szereti a ma embere, a ma hívő embere is letudni az Úr napjának megszentelését annyival, hogy vasárnap elmegy a templomba, és kész. Pedig az Úr napja minden nap – s a megszentelés nemcsak a templomba járással lehetséges, sőt a szeretet, amely a tetteinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat irányítja, és a hit a tulajdonképpeni megszentelés. Ferences egyszerűséggel szőtte beszédét nagyszerűre – a szeretet erejére első példaként előhozta a kóbor kutyákhoz való viszonyulásunkat. Ha feléjük rúgunk, valószínűbb, hogy a bokánk felé kapnak, ha pedig étellel, esetleg simogatással próbálkozunk, valószínűbb, hogy farkcsóválás, barátságos nézés lesz a „jutalmunk”. Nincs ez tulajdonképpen másként az emberekkel sem. A hozzá kerülő gyermekekből és ifjakból is a sok fájdalmat, amit addigi rövidke életük alatt megtapasztaltak, s ami haraggá, dühhé keményedett az évek folyamán, csak így lehet eltávolítani: kiszeretgetéssel. A bántás, a hirtelen mozdulat nem gyógyszere annak.

Ezen kívül a magyar történelemből, lévén 2017 Szent Lászlónak szentelt év, a lovagkirály cselekedeteiből vett példákat a ferences, illetve további, a saját, illetve a Szent Ferenc Alapítvány életéből való történeteket is említett arra szánt „szemléltetőül”, hogy a szeretet cselekedetei miként képesek helyreállítani a rendet. Szent László kapcsán kiemelte, ő a hódítás, az országvédelem mellett az építkezésre, a vallásosságra, a templomok emelésére, vagyis a lelki-hitbéli életre is külön gondot fordított.