Szállításügyi miniszter: a mandátumom végéig autópályán lehet közlekedni Marosvásárhelytől a határátkelőig

MTI 2017. április 19., 18:36

Románia az Európai Unió forrásaiból finanszírozza az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelytől a magyar-román államhatárig tartó szakaszának a befejezését. Erről Răzvan Cuc szállításügyi miniszter beszélt.

Autópálya fogja összekötni Marosvásárhelyt a román-magyar határátkelővel négy év múlva? Illusztráció Fotó: Boda L. Gergely

A miniszter elmondta: az észak-erdélyi pálya Kolozsvártól nyugatra eső szakaszainak építését mindeddig az állami költségvetésből finanszírozták. Az elmúlt héten azonban Corina Crețu regionális fejlesztésért felelős biztossal tárgyaltak a pályaépítés EU-s finanszírozásáról.

Tehermentesíteni akarjuk az állami költségvetést. Megpróbáltuk elérni (a pályaépítés EU-s finanszírozását), és sikerült. Megvan a garancia arra, hogy az erdélyi autópályát is bevonhatjuk az uniós operatív programba (POIM)

– jelentette ki a miniszter.

Răzvan Cuc hozzátette:

biztos benne, hogy a mandátuma végéig autópályán lehet majd közlekedni Marosvásárhelytől a Bors-Ártánd határátkelőhelyig.

A miniszter elmondta, a jelenlegi költségvetési ciklusban Románia 5,1 milliárd euró értékben hívhat le infrastruktúrafejlesztésre szánt összegeket az EU-tól. Megjegyezte: eddig még a korábbi költségvetési ciklus infrastruktúrafejlesztési operatív programja keretében finanszírozhatták a dél-erdélyi pályaépítéseket. Hozzátette: a régi program keretében be nem fejezett munkálatokat az új programba csoportosították át.

Románia 2003-ban kötött szerződést az amerikai Bechtel társasággal a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi sztráda megépítésére. A Năstase-kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól, és versenytárgyalás nélkül kötött szerződést a Bechtellel. Emiatt az Európai Unió kizárta a pályaépítés finanszírozását.

A román állam 2013-ban bontotta fel a szerződést a Bechtellel. Eddig a pályának a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza épült meg, és a magyar-román államhatár és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon végezték el a munkálatok mintegy felét.

A szerződésbontás után a román állam elállt attól a szándékától, hogy a pálya Marosvásárhely és Brassó közötti szakaszát is megépítse.

2013-ban a román kormány elérte, hogy az EU korábbi költségvetési ciklusában fel nem használt forrásokból finanszírozhassa a pálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszát. E szakasznak azonban csak egy nagyon kis részén kezdődhetett el a munka, mert a lejárt környezetvédelmi engedély miatt a hatóságok nem adhatták ki az építési engedélyt a kiválasztott építőknek. Átadás előtt áll a pálya 8,7 kilométeres Gyalu-Magyarnádas szakasza, de még nem választották ki az építőt annak a (Bechtel által félig megépített) Szamos-hídnak a befejezésére, amely ezt a szakaszt összeköti a használatban lévő 52 kilométeres szakasszal.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter 2016 augusztusában arról állapodott meg Sorin Buse akkori román közlekedési miniszterrel, hogy az autópálya 2018-ban mind a magyar, mind a román oldalon eléri az államhatárt, és az M4-es pálya összekapcsolódik a romániai A3-assal.