Lemondott az SZKC edzője

Székelyhon 2017. április 14., 13:45

A csütörtöki mérkőzésen ült utoljára a Székelyudvarhelyi KC kispadján Vlad Caba, aki a mérkőzést követő napon benyújtotta lemondását. A klub el is fogadta.

Nem bírta elviselni a csütörtök esti kudarcot az SZKC trénere Fotó: Pál Árpád

Hét év után távozik a temesvári származású edző az SZKC-tól. A 49 éves szakember azután adta be lemondási szándékát, hogy csütörtökön este a csapat a Nemzeti Liga rájátszásának első körében drámai csatában, hetesekkel maradt alul a Konstancai HC-val szemben. Ez azt jelenti, hogy az udvarhelyi együttes már nem folytathatja a küzdelmet az érmes helyezésekért.

{K1}

„Ez a mérkőzés volt az utolsó az SZKC kispadján edzőnknek, Vlad Cabának. A szakember a találkozó másnapján, pénteken benyújtotta lemondását a klub vezetőségének, arra hivatkozva, hogy az idény elején megfogalmazott célkitűzést már nem érheti el a csapat, így távozik” – közölte honlapján a klub.

Fájó vereség. Hétméteresek után búcsúzott az udvarhelyi csapat Fotó: Barabás Ákos

„Vlad Caba 2010 januárjában érkezett Székelyudvarhelyre, az együttes az eddigi sikereit vele közösen érte el: egyszer ezüstérmet, kétszer bronzérmet akasztottak a nyakunkba a Nemzeti Ligában, a nemzetközi porondon magasba emelhettük a Challenge Kupát. Az elmúlt három szezonban a Székelyudvarhelyi KC rendre bejutott a rájátszásba, ahol pályaelőnnyel indulhatott, az első körön egyszer sem tudott túllépni. Az elődöntőhöz ebben az évben voltunk a legközelebb, ezúttal sem sikerült túljutnunk. Az SZKC vezetősége ezúttal köszöni az eddigi alázatos, profi munkát az edzőnek, hét évet követően elválnak a klub és a tréner útjai” – olvasható az SZKC közleményében.

Egyelőre nem tudni, hogy ki veszi át a helyét.

„Úgy gondoltam, hogy itt most meg kell álljak. Magamra vállalom a felelősséget, hogy nem tudtunk túllépni Konstancán. Egy számomra hosszú és nagyon szép út végére értem. Félre kellett álljak, hogy megvédjem a csapatot, hiszen még nem járt le a szezon, az SZKC-nak még vannak meccsei hátra, azokat friss erőkkel kell lejátssza” – kommentálta lemondását megkeresésünkre Vlad Caba.