Előkészítősök beiratása: a legfontosabb szempont a körzeti leosztás

Hajnal Csilla (R) 2017. április 12., 14:39

Mintegy negyven előkészítős gyerek neve szerepel azon a Maros megyei tanfelügyelőségi listán, amely a visszautasított beiratkozókat összesíti. Ők azok a hatévesek, akiket nem a saját körzetükhöz tartozó iskolába írattak, és a beiratkozás első két szakaszának lejártával nem jutott hely számukra.

A Bolyai gimnázium előkészítőjében túljelentkezés van. A tanfelügyelőség döntésén múlik, hogy indul-e itt még egy nulladik vagy sem. Archív Fotó: Boda L. Gergely

Voltak szülők, akik nem jelölték meg a beiratkozásnál, hogy amennyiben visszautasítja őket a választott iskola, akkor melyik körzeti tanintézethez térnek vissza, ezért született a visszautasítottak listája. Az ő helyzetüket oldja meg a következő napokban a tanfelügyelőség – tudtuk meg Fejes Rékától, a Maros megyei magyar kisiskolásokért felelős szaktanfelügyelőtől.

Ha kell, akkor jóváhagyunk még helyeket a körzeti iskolákban, néhány helyen csak egy-kettőre van szükség, van ahol ötre, de felveszik ezeket a gyerekeket is a tanintézetekbe, ahova körzetileg tartoznak

– mondta a szaktanfelügyelő.

A lista szerint a legtöbb gyereket a marosvásárhelyi Bernády György Általános Iskolából és a Református Kollégiumból utasítottak el, mivel körzetileg nem oda tartoztak, és nem jutott már hely számukra.

Akik még nem iskolaérettek

Csak pszichoszomatikus felmérés után lehetett előkészítő osztályba íratni azokat a gyerekeket, akik augusztus 30-ig nem töltik be a hat évet. Maros megyében 686 kicsit mértek fel az iskolapszichológusok, és döntötték el, hogy iskolaérett-e, vagy sem. Közülük 68-nak javasolták, hogy még egy évet maradjon óvodában, azaz nem kaptak igazolást, amellyel beiratkozhattak az előkészítőbe – tudtuk meg a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont igazgatójától, Porkoláb Annamáriától. A szülők legkevesebb hat hónap múlva ismét kérhetik gyerekük pszichoszomatikus felmérését, ha mindenképp iskolába szeretnék íratni őket.

Legtöbb szülő a tanítónő személyét veszi figyelembe beiratkozáskor, szerencsés véletlen, ha a közkedvelt pedagógus éppen abban az iskolában tanít, ahová a gyerek tartozik. Mások a tanintézet típusát választják ki, és vannak, akik annak hírnevét tartják a legfontosabbnak. Legtöbb esetben a túljelentkezések, illetve a gyerekhiány problémája is ezekből adódik.

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium előkészítő osztályába huszonöt helyre harminckilenc hatévest írattak be, mindegyik lakcíme a Bolyai körzetéhez tartozik. Az iskola vezetőtanácsa úgy döntött, kér még egy előkészítő osztályt, ugyanis ilyen sok gyerekkel egy osztályban szinte lehetetlen dolgozni – véli Mátéfi István igazgató.

Fejes Réka elmondta, még nem született döntés az ügyben, a tanfelügyelőség vezetőtanácsának kell erről tárgyalnia. Korábban úgy nyilatkozott a szaktanfelügyelő a Bolyai kérésével kapcsolatban, hogy nem szeretnék felhalmozni az osztályokat egy iskolában sem, ugyanis ez más tanintézetek rovására menne, pedig sok körzeti iskolában ugyanolyan jó pedagógusok dolgoznak, mint a Bolyaiban. Fejes Réka szerint ezen a héten dönthet a tanfelügyelőség az ügyben.

Egy gyereken múló magyar osztály

Míg egyes iskolában a túljelentkezés jelent gondot, máshol a gyerekhiány miatt fennáll a veszély, hogy egyáltalán nem indul el az előkészítő osztály a következő tanévtől. Az Európa Általános Iskola magyar előkészítőjébe tizenegy tanulót írattak, ám ahhoz, hogy elinduljon legkevesebb tizenkettőnek kell lennie a listán. A szaktanfelügyelő reméli, hogy akad legalább még egy gyerek, akit ide iratnak, ugyanis iskolakezdésig ezt bárki megteheti.